Alcohol

II. Rock Aid Fest

Október 13-án és 14-én ismét segélykoncertet szerveznek a rockerek, hogy Bertalan Vilike gyógykezelését támogassák.


2017. október 10 Koncert, Programajánló

Rock On! Fest 2017

Szeptember első hétvégéjén ismét tömény, erős program érkezik a Barba Negra Track-be, hiszen a hazai rock színe-java és egy nemzetközi zenekar lép majd fel.


2017. augusztus 30 Programajánló, Zene

Szinte teljes a program!

Elindult a hivatalos honlap, ahol minden fontos információt megtalálhattok és megérkezett az utolsó 25 magyar banda is. Már majdnem teljes a 2017-es Rockmaraton fellépősora, és még csak február közepe van!


2017. február 12 Rockmaraton | 2017

Kőkemény rock-nyitány

Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a Barba Negra Music Club már az újév első hétvégéjén rendesen odacsap. Hogy kik lesznek ott – inkább ki az, aki nem?


2017. január 06 Koncert, Programajánló

A budapesti metál katonái

A budapesti Tool De Danton zenekar háza táján rendesen zajlik az élet. Most ünnepelték első szülinapjukat, és nemrégiben jelent meg első nagylemezük is. Interjú Székellyel (dobok).


2013. november 12 Bandák, Lemez

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás