mozi

A párhuzamosok újra találkoznak

Az UbikEklektik egy ünnep – a találkozás ünnepe, amely a tavalyi nagy sikerű bemutatkozás után újra megrendezésre kerül augusztus 25-27-én, a zebegényi Szőnyi Táborban. Idén a fókuszban a román és magyar művészek közötti kreatív párbeszéd és közös munka lesz.

270 film 6 napon át

Március 1-6. között 6 kategóriában összesen 270 film versenyez majd a Magyar Filmdíjért az idei Magyar filmhét alkalmából. Ha valamelyik hazai filmet elmulasztottad tavaly a mozikban, a héten még bepótolhatod!

Fishing on Orfű – Végleg búcsúzik a Kispál

A Fishing on Orfű az egyik legbarátságosabb, legközvetlenebb fesztivál 2016. június 22-25. között kerül megrendezésre. A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy új helyszínnel gyarapodik a fesztivál, a Kispál és a Borz utoljára lép fel, illetve, hogy most is teltházra számítanak a szervezők.

Ork és ember vér fröccsen a vásznon

Bemutatták a Duncan Jones rendezésében jövőre mozikba kerülő Warcraft film előzetesét, amely jó eséllyel az eddigi legsikeresebb számítógépes játékon alapuló mozifilm lehet.   Az amerikai számítógépes játékgyártó vállalat, a Blizzard idei konferenciája, vagyis a Blizzcon, talán az eddigi legígéretesebb ilyen rendezvénye volt a cégnek. Mindamellett, hogy a Starcraft II harmadik kiegészítője immár megvásárolható a boltokban,…

A túlélés (t)örvényei

A Frankofón Filmnapokon debütált hazánkban Thomas Cailley első egész estés játékfilmje, A küzdők (Les combattants). Amennyire tartottam tőle, úgy lopta be magát a szívembe a mozi.

Robotzsaru másként

Lassan befutnak hozzánk is a díjdömpingen résztvevő filmek, mint A tenger dala vagy A nagy szemek. De vizuális utazásunk nem kell, hogy a mese vagy a múlt világában érjen véget…

Beszól a keménytojás

Bosszús keménytojás, bajos bárány, romantikus szálhámos és magyar történelemóra. Ezek a filmek lesznek február végén és március elején a hazai mozikban. Várjátok őket?

Susanne Bier minifesztivál a Puskin moziban

A Második esély című legújabb film premier előtti vetítésén kívül a rendezőnő legutóbbi három filmjét (Csak a szerelem számít, Egy jobb világ, Esküvő után) is megnézheti a közönség.

Szilveszer utáni mozi

Romantika, dráma, fantasy, avagy Meryl Streep újra a vásznon. Juliette Binoche két filmben is szenved az elmúlással, Barbie pedig megalkotja a gyerek Bosszúállókat.

A Parkoló január 22-étől látható a mozikban

A pesti bérházak rengetegében, egy üres foghíjtelken áll a Parkoló, ahol a Légiós egy sajátos kis birodalmat hozott létre a tűzfalak tövében, és nem akarja, hogy a külvilág káosza betörjön.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás