nagylemez

“A Balatonon a retró a jelen” – interjú a Bozoval

A 2010 márciusában alakult, balatonboglári zenekar két tagjával, Dexterrel és Svennel december 21-én beszélgettünk a Fészek Klubban a nemrég megjelent Hullám című nagylemezükről és annak kapcsán a guminőkről, a “magyar tenger”-ről, a festett hajakról, meg persze a jövőbeni terveikről.

Színesebb, elektronikusabb lett a mius

Január végére várható 2. nagylemezének előzeteseként új dalt mutat be a hazai könnyűzene egyik legígéretesebb zenekara, a mius. A duó még inkább elmozdul az elektronika irányába.


2013. december 18 Zene | Lemez

Megérkezett a Meztelen Diplomaták legújabb klipje

A dánok után egy hölgy személyében csókolta homlokon a múzsa a Meztelen Diplomatákat, elkészült ugyanis a zenekar második videoklipje, ezúttal a Füredi című számhoz.


2013. december 17 Bandák, Videóklip

Új dalokat is játszik a Kaukázus

Évzáró koncertjén a 2004-es Majdnem Kína anyagából, valamint készülő nagylemeze friss dalaiból egyaránt válogat a Kaukázus december 20-án, a Barba Negra klubban.


2013. december 16 Zene | Koncert

Új klippel jelentkezik a Carbovaris

Videoklipet forgatott készülő nagylemeze Sand and Dust című dalához a Carbovaris. Az egyre népszerűbb indie rockbanda december 12-én a budapesti A38 fedélzetén élőben is ízelítőt ad a jövő év elejére várható új album hangulatából.


2013. december 09 Zene | Videóklip

Új klip a Special Providence lemezéhez

Teltházas európai turnéja után a negyedik nagylemezén dolgozik a Special Providence. A nemzetközi progresszív rock műfajában egyre elismertebb magyar zenekar Kálloy Molnár Péter főszereplésével forgatott klipet.


2013. december 06 Lemez, Videóklip

Együttműködésre épül a Belmondo új lemeze

Kooperatív címmel új nagylemezt készített a Belmondo. A dalokban a magyar zenei élet előadói szerepelnek vendégművészként. Az album nem titkolt szándéka, hogy megmutassa az együttműködésben rejlő erőt és lehetőséget.


2013. december 05 Zene | Lemez

Klippremier a Képzelt Várostól

Az elveszett kozmonauták legendáját filmesítette meg a Képzelt Város legelső videoklipjében. A különleges alkalom apropóján a zenekar egy premier bulival és közönségtalálkozóval is készül a csillagos égboltjáról híres Corvintetőn, december 7-én.


2013. december 02 Zene | Videóklip

Mikulás-napi dalpremier a Jurijtól

A Jurij zenekar a vadonatúj dalpremierjével is megajándékozza a közönséget december 6-án a budapesti Gozsdu Manó Klubban. Magyarország első és egyetlen szocrock bandájának koncertjét rendhagyó vizuális élmény egészíti ki.


2013. november 27 Zene | Koncert

Tegan and Sara koncert a Dürerben

Végre Magyarországra látogatott a Kanadából induló tehetséges páros, a két ikerlány: Tegan and Sara. Az indie zenét képviselő együttesük meghódította az egész világot mára, az utóbbi több mint tíz évben nem egy nagylemezt hagyva maguk mögött.


2013. november 13 Koncert

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás