szerelem

Kamarapop és a Duna hullámai

Maarten Devoldere, az A38 Hajón és a Szigeten is már fellépő belga Balthazar frontembere tavaly már minden showcase-t meghódított szólóprodukciójával, most pedig végre egy intim klubkoncerten szólaltatja meg sötét, érzékeny dalait, amikben tetten érhető Tom Waits, Nick Cave és Leonard Cohen hatása is.

Majd megírom

– Mindig téged szerettelek. Andris vallomása meglepte Katát, elgondolkodva szürcsölte tovább a kóláját. Nem tudta eldönteni, hogy a srác képébe löttyintse-e vagy inkább felpattanjon és otthagyja. Végül csak ült tovább és elröhögte magát. A Coldplay nem illett a hangulatához. – Andris, te hülye vagy? Öt éve vagyunk haverok. Nekem dicsekedtél a csajozós sztorijaiddal. Andris nézte,…

Szerelem a tenisz hálójában – Illúziók

Két házaspár groteszk humorral megírt történetét négy színész meséli el. Az ötven éven át tartó, egymásba fonódó-gabalyodó történet során fokozatosan kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, semmi nem úgy történt, ahogy a szereplők visszaemlékeznek az életükre.

Sulibuli

Sulibuli. Mit lehet várni az élettől, és a szerelemtől hetedikben?

HC punk-rock az A38-on

Az utóbbi évek egyik legütősebb poszt-HC, punkrock együttese, a Touché Amoré igazán nem ismeretlen Magyarországon. Jó párszor fellépett már Budapesten, ezúttal az A38 Hajón mutatja be egészen friss, alig két hete megjelent új nagylemezét. Az előzenekar pedig a Trapped Under Ice énekesének aránylag új zenekara, az Angel Du$t, szintén friss nagylemezzel.

Stage diving és recept az örökös derűhöz

Nem csak a hőmérők, de a hangulat foka is az egekbe szökött a soproni Telekom VOLT Fesztiválon, ahol idén is a JANA Színpadnál játszott a hazai zenekarok legjava. A csütörtöki koncertek előtt Odett megosztotta velünk, miként legyünk mindig derűsek, Péterfy Bori pedig az anyai szeretetről és arról is mesélt, milyen érzés a közönség közé vetni magad.

Fiatal Lúzerek Musical-e – Hol utca Hány

Huszonegyedik századi magyar fiatalokról és tipikus problémáikról szól a Hol utca hány című musical az Ódry Színpadon, a Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. éves színművész-bábszínész hallgatóinak előadásában. Álmodozunk szerelemről, pénzről, szakmai sikerről, és ha nem jön össze, dühösön magunkra zárjuk életünk Facebook-profil ajtaját.

Az utolsó előtti út

Ő volt az első szerelme. Talán nem ő volt a legszebb vagy a legokosabb, de számára különleges volt. Mindenről elragadóan és lelkesen beszélt. Olyan lány volt, akire sosem lehetett haragudni. Mosolygós arcot rajzolt a neve mellé a dolgozatra.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás