Döntések

Szabina sírt, pedig megpróbálta visszatartani a könnyeit. Erre egy olyan módszert dolgoztak ki a húgával, hogy a bal kezükkel belecsíptek a combjuk oldalán a ruhába, nagyot nyeltek, próbáltak nem pislogni, és igyekeztek másra gondolni. Szabina például nem gondolhatott arra, hogy milyen érdekes hete lesz a többi gyereknek a táborban, vagy milyen menő dolog a balatonfüredi strandon röplabdázni, mert akkor nem csak hogy rögtön gyűlni kezdtek a szemében a könnyek, de az is eszébe jutott, hogy ebből ő idén kimarad. Mégis érezte, ahogy a könnyei végigcsorogtak az arcán. Ők nem mennek a tánctáborba.

Szabina nem tudta, hogy az anyja is sírt, előző este, mikor a férjével osztottak-szoroztak, és belátták, hogy nincs kétszer negyvenezer forintjuk a lányok táborozására. Az apa első felháborodásában megpróbálta kiszámolni, hogy mi kerülhet ennyibe, de végül el kellett ismernie, hogy a tánctábor ára még olcsóbb is az átlag tábor-áraknál, még ha számukra drága is.

-Ha nem vettük volna meg a mosogatógépet, most elmehetnének táborozni – pillantott a nő utálkozva a konyha felé.

-Ez akkor is őrület! Nyolcvanezer azért, hogy Füreden strandoljanak és napi két órát ugribugrizzanak? – bosszankodott a férj.

Bántotta őket, hogy a lányaik kimaradnak a nagy élményből. Addig méltatlankodtak és mérgelődtek, míg a végén jól összevesztek és kiabálni kezdtek egymással.

-Leszarom! – ordította a férfi. – Ettől nem fogom magam szar szülőnek érezni, érted? Én is felnőttem tánctábor nélkül, ezt a faszságot! Leszarom! – de persze nem szarta le egyáltalán.

Másnap az anyjuk elmagyarázta a gyerekeknek, hogy idén sajnos kevesebb pénzük van, nem tudják kifizetni a tánctábort, cserébe viszont elviszik őket az állatkertbe.

Szabina sírt, hiába próbálta meg visszatartani a könnyeit. Két évvel fiatalabb húga jobban viselte a rossz hírt. Frida, tíz évének minden komolyságával biztosította az anyját, hogy semmi baj, az Állatkert is érdekes. Szabina hüppögve bújt az anyjához, de nem mondta el neki, hogy nem a barátnői miatt ment volna a táborba, hanem a Benedek miatt. Benedek miatt, aki idén jött az osztályba, szőke göndör haja volt, meg Converse tornacipője, és az anyukája sokkal szebb volt, mint Szabináéké. Szabina senkinek sem mondta el, hogy Benedek nem ezért volt érdekes neki, hanem azért, mert szerelmes volt a fiúba. Még Fridának sem mondta el, egy tíz éves még dedós a szerelemhez. Az osztályból a lányok a tánccsoporttal, a fiúk meg a focicsapattal mentek táborozni, és Szabina arról álmodozott, hogy a táborban majd észreveszi őt Benedek, és belé szeret.

Úgyhogy Szabina sírt, és megnyugodva vette tudomásul, hogy lefekvéskor a húga is pityergett egy kicsit az ágyában. A szülők ezen az estén is összevesztek, és végül mégis kölcsönkértek a nagymamától harmincezer forintot. Mivel Frida nem tűnt olyan szomorúnak, Szabinát fizették be a táborba. Szabina ugrált örömében, mikor megtudta, hogy mégis mehet, és azonnal elkezdte összecsomagolni a legszebb nyári ruháit- el is felejtette, hogy néhány hete még Fridával együtt tervezgették, hogy mit vigyenek majd magukkal.

-Nem játszunk Violettásat? – kérdezte tőle a húga.

-Most nem, pakolnom kell.

Szabina a tükörben látta, ahogy húga tanácstalanul egyik lábáról a másikra álldogál.

-Ne menj el – suttogta Frida, -még sose voltunk sehol külön, úgy fogsz hiányozni!

Sírt, mire befejezte a mondatot. Szabina elbizonytalanodott. Szerette a húgát, de ha arra gondolt, hogy az Állatkert meg az itthoni unatkozás helyett a Balatonnál fog napozni, mint a nagylányok, és Benedekkel fog beszélgetni, nem fájt a szíve Fridáért.

-Nyugi, Fridi, egy hét hamar eltelik. Úgyis mész anyáékkal az állatkertbe.

Frida csak nézett rá, és nem szólt többet. Nem sírt, mikor a nővére felszállt a többiekkel a vonatra, és akkor sem, amikor, az ablakon kihajolva a saját csoporttársai integettek neki. Hazaúton a szülei erőltetetten viccelődtek vele, és később tényleg elvitték az állatkertbe, ahol még héliumos lufit is kapott. Frida pedig mosolygott, és úgy tett, mintha örülne. Érezte, hogy jobb így, főleg, hogy hallotta az esti veszekedéseket. Kilogikázta, hogy ha apja kimondta az f-betűs szót, akkor nagyon mérges és szomorú lehetett, ő pedig nem akarta, hogy a tábor miatt szomorkodjanak a szülei. Szabina nem szállt be a ki nem mondott játékba, nem tett úgy, mintha a tábor nem lenne fontos, hanem sírt és egyedül hagyta őt.

Egy hét múlva, mikor a nővére hazajött, Frida nem kérdezett a táborról, Szabina pedig nem tudta elkezdeni a mesélést. Hogy sírt, mert fájt, ahogy leégett a háta, hogy a barátnői kiközösítették, hogy a tánctanár leszidta őket, mert lassan tanulták meg a koreográfiát, és hogy a Benedek csak a fiúkkal focizott meg vízi pisztollyal lövöldözött az öreg nénikre.

A testvérek két napig csak kerülgették egymást, nem tudtak mit kezdeni a másikkal.

-Nem játszunk Violettásat? – kérdezte reménykedve Szabina.

-Nincs kedvem – válaszolta Frida. Nővére pedig kiérezte a hangjából, hogy ez nem a játszásról szól, hanem róla, és hogy Frida válasza nem fog többé megváltozni.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás