Programajánló
 
2017. június 07

Izgés, mozgás, dalolás – irány a Gyerek Sziget!

Sem az Óperenciás tengeren innen, sem az Üveghegyen túl nincs olyan színes és változatos gyerekprogram sorozat, mint a júniusi hétvégéken a Hajógyári-szigeten. Az ingyenes Generali Gyerek Sziget második hétvégéje, június 10-11-én pedig igencsak tarka programmal várja a lurkókat.

Se szeri, se száma a Generali Gyerek Sziget programjainak, s különösképpen az elkövetkező hétvége jeleskedik majd színes programokkal, több újdonsággal, kulturális csemegékkel és interaktív játékokkal. Rögvest nézzük a színpadi programokat. A mostani hétvégét Szalóki Ági nyitja, de érkezik egy új színdarab is, A királykisasszony cipője, a Kalimpa Színház előadásában. Megismerhetjük Bolba Éva és a Jazzterlánc zenekart, aki a jazz világába kalauzol el bennünket. Vasárnap Varró Dániel és Radványi Balázs kezdik a napot. Akinek a kedve dalos című műsorukkal, utána a Lashe Shave zenekart és Balogh Fruzsina tart roma táncházat. Délután a Holddalanap zenekar, majd Bársony Bálint és Korzenszky Klára Hangszersimogató koncertje várja a családokat a színpadon.

 

És még sehol sem tartunk a programok felsorolásával. Ezen a hétvégén várja a kalandorokat a FIRELIFE Erdőtüzes Akadálypálya, ahol az ügyességét, memóriáját, kreativitását is próbára teheti, aki végigmegy az akadálypályán. Szintén most utoljára nyílik ki Varázs-sziget Drámasátor, ahol az apróságok fantáziája megelevenedhet, ördöggé, tündérré, királyfivá válhatnak. Mit nekünk sms, viber, messenger vagy e-mail, az 1957-ben alapított Ganz Rádióklub SE szereléssel, morze-próbával, rádió-irányméréssel várja a jelentkezőket. Emellett először várja a sportos ifjoncokat a Dechatlon Sport Park, ahol a különböző sportos feladatok végrehajtói értékes ajándékokat nyerhetnek.

Aki érezte már tanulás közben, hogy fáj a háta, válla vagy nagyon izgul felelés, dolgozatírás előtt, annak ezen a hétvégén a legjobb választás a Suli Szamuráj Pont lesz, ahol egyedülálló masszázs programmal és titkos tippek segítségével megtudhatjuk, hogyan juthatunk még több energiához, ha már elfáradtunk. Aztán egy kis regenerálódás után találkozhatunk a nagy kedvenccel, Pom-Bär macival, vagy az UNICEF Gyereksarokban a játékos formában, kvízek, mókás foglalkozások segítségével ismerkedhetünk meg a gyerekjogokkal és a világ gyerekeinek helyzetével.

És kinyit ezen a hétvégén is a Kézműves Palota, a Modellezők tere, a Mozgás Akadémia, a Jana Baba Játszóház, a Rossmann Ringató Liget, a Cserkész Kalandsziget, a Színes falu, az Állatsimogató, a Generali KRESZ-park, a Csodák Palotája, az Eleven Park, a Karamella Poronty Cirkusz, csak győzzenek a gyerekek megmerítkezni a Generali Gyerek Sziget varázslatos világában.

Részletes program. www.gyereksziget.hu oldalon.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás