Anima Sound System

Kolorádó – Hétvége, ami nekünk tetszene

Amikor elkezdtük nézni a tavalyi Kolorádó programot, az a régi nagy fesztivál-igazság jutott az eszembe, hogy “mindig ismerj meg új zenekarokat”. Mi jó néhányukkal akkor találkoztunk először, részben az is volt a cél, hogy megnézzük, mit tud a magyar alter legfrissebb vonulata. Most, hogy már rutinos “kolorádósok” vagyunk, összeszedtünk néhány olyan kedvenc előadót, akiket szerintünk érdemes…


Most másodszorra hagyják el a fiatalok a körutat 

Két hét múlva másodszorra lépik át a körutat a fiatalok. Teszik ezt azért, hogy képernyő helyett fákat nézzenek, üzenetek helyett füstjeleket küldjenek. A négynapi wellness alatt technóval, kabócával, gitárzenével és tűzropogással tisztulnak a városi  fejek és fülek. A vadregényes romantika főtámogatója a térerő, vagyis annak hiánya.  Tavaly ötezer pionír ment ki az első Kolorádóra, hogy…


2017. május 26 Kolorádó Fesztivál  
Hirdetés

Multikulti Bánkitó fesztivál

Brit punkok, izraeli popcsajok, orosz DJ és észt gitáros, plusz a magyar zene legfontosabb bandái, több mint 140 civil és kulturális program, független színházi szemle és képzőművészeti kiállítás. Emellett tó, napsütés, családias hangulat és a bánki táj. Ez a Bánkitó, a legnagyobb magyar kisfesztivál, 2017-ben. A fő témájuk idén a korrupció lesz, amit így vagy…


2017. május 13 Bánkitó Fesztivál | 2017  

Idén 20 éves a Hungarian Astronaut

Az Anima Sound System legendás második albuma, a Hungarian Astronaut idén húszéves. A zenekar több eredeti taggal eleveníti fel ezt a klasszikus és korszakos lemezt szeptember 23-án, az A38 Hajón.


2016. szeptember 13 Buli, Koncert, Programajánló  

Kispál utoljára, Anima először

Közzétette zenei programját az ország legbarátságosabb fesztiválja, a Fishing on Orfű. A Kispál-búcsún túl a szervezők idén is készültek pár különlegességgel. Visszatérő-trilógiája utolsó évéhez érkezett idén a Kispál és a Borz. A tematikus, évekre bontott búcsú záróakkordja a zenekar karrierjének utolsó szakaszát eleveníti fel, a Velőrózsák, a Turisták bárhol, és az Én, szeretlek, téged legjobb…


2016. március 11 Fishing On Orfű | 2016  
Hirdetés

20 éves a Shalom

Az A38 Hajón szeptember 25-én a hazai elektronikus tánczene alapzenekara, az Anima Sound System korabeli felállásában ­lép fel, ahol a két évtizeddel ezelőtt készült, Shalom című nagylemezének anyagát adja elő.


2015. szeptember 15 Koncert, Programajánló  

Budapest Voices a Kobuci Kertben

Szeptembertől új lemezt készít a Budapest Voices. Anima Sound System, Ocho Macho és Kimnowak átiratok rajta lesznek a kiadványon, plusz egy vadonatúj átdolgozás is, amit először augusztus 28-án, a Kobuci Kertben hallhat a közönség.


2015. augusztus 19 Koncert, Lemez  

Utolsó lehetőség VOLT-ozásra

Utolsó napjához érkezik a VOLT fesztivál szombaton, ma is egymást váltják a jobbnál jobb zenekarok, előadók. A programok már kora délután elkezdődnek, valamint ma Áder János is előadást tart az Élő Bolygónk klímavédelmi kampány keretében.


2015. július 04 VOLT | 2015  
Hirdetés

Meztelenkedés a tengerparton

Vadonatúj számmal és nyárias hangulatú klippel jelentkeznek a beachpop hazai királyai, a Meztelen Diplomaták Nyelved hegyén címmel.


2015. június 18 Koncert, Videóklip  

Rohamosan fogynak a Sound jegyek

Érdemes sietni: már csak pár tucat “early bird” jegy van a MasterCard Balaton Sound – Tiëstoval és Oliver Heldens nagyszínpados fellépésével fémjelzett – nulladik napjára.


2015. május 07 Balaton Sound | 2015  

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás