Armin Van Buuren

Armin van Buurentől, Picasso dédunokájáig

Új nevekkel bővül a SOUND eddig is illusztris fellépősora: a korábban bejelentett nevek – mások mellett Kygo, Hardwell, Tiësto vagy Robin Schulz – mellé most bejelentkezett Armin van Buuren, KSHMR, G-Eazy és számos további fellépő, például Picasso dédunokája is. A jegyvásárlással érdemes sietni, mert március 15-ig még olcsóbbak a ticketek a Soundra. A frissen bejelentett…


2017. március 06 Balaton Sound | 2017  

Rajtra kész a 10. Sound

Rendkívül színes nemzetközi kínálattal és a hazai sztárok legjavával ünnepel az idén 10. alkalommal jelentkező Balaton Sound, Európa legizgalmasabb vízpari bulifolyama. Már a „nulladik” napon világsztár köszönti – Macklemore & Ryan Lewis személyében – a Sound közönségét, rajtuk kívül majd’ 300 fellépő váltja egymást a különböző színpadokon az öt nap alatt. Július 6 –án  indul…


2016. július 06 Balaton Sound | 2016  
Hirdetés

Idén már huszonöt esemény várja a Balaton szerelmeseit

Huszonöt esemény formájában a Balaton „legszebb arcát” mutatja idén is a MOLNagyon Balaton programsorozat, amely május 28-án a tókerülő NN Ultrabalaton futóversennyel indult, majd a Balaton Sound, a Művészetek Völgye, a Kultkikötő, a VeszprémFest, a STRAND és a B.my.Lake fesztivál, kompkoncertek és borfesztiválok egész sora várja a turistákat, végül a köveskáli Kálibulival zárul a kínálat…


Végleges a Sound programja!

Mintegy harminc új név csatlakozott a Balaton Sound korábban bejelentett fellépőihez, ezzel teljessé vált Európa legjobb vízparti bulifolyamának programja. Az idén tizedik jubileumát ünneplő Soundon már a nulladik napon beüzemel minden helyszín, tehát a fesztivál immár öt teljes napon át, maximális fordulatszámon pörög, július 6. és 10. között. Rekordszámú, majd’ 100 nemzetközi sztárvendég teszi tiszteletét…


2016. május 26 Balaton Sound | 2016  

Ünnepre hív a Sound

Az idén tizedik alkalommal jelentkező, megújuló Balaton Sound minden eddiginél változatosabb zenei kínálattal készül a jubileumra. Az immár 5 teljes napon át tartó fesztivál programjának összeállításakor az elmúlt években érkezett visszajelzéseket is figyelembe vették a szervezők. Az eddig bejelentett, több mint 20 világsztárhoz most újabb 16 név csatlakozott. A rap/hip-hop vonalat erősíti a The Game…


2016. március 01 Balaton Sound | 2016  
Hirdetés

Sound: 10 év, 10 név

2016. július 6-10. között tizedik alkalommal tölti tele Zamárdi szabadstrandját a legizgalmasabb vízparti bulifolyam, a Balaton Sound, jövőre is a MOL Nagyon Balaton keretében. Az első bejelentés – stílusosan – tíz fellépőt tartalmaz, köztük Macklemore & Ryan Lewis, Armin van Buuren, Robin Schulz, Paul van Dyk, Oliver Heldens vagy Hernan Cattaneo. A jubileumi évre már most lehet jegyet venni, méghozzá december…


2015. december 08 Balaton Sound | 2016  

Tomorrowland az első sorból

Az idei szezonban az MTV zenecsatorna végigkalauzolja a tévénézőket a földkerekség leglátványosabb fesztiváljain, kezdve július 24-én a belgiumi Tomorrowland élő közvetítésével.


2015. július 23 Fesztivál, TV, Sorozat  

Utolsó napra is tartogatott meglepetéseket a Sound

Viharosan indult az idei Balaton Sound és viharosan is ért véget, a kettő közt pedig volt minden, amit szeretünk a Fesztiválban: csodaszép lányok, bikini, strandolás és hatalmas bulik.


2014. július 15 Balaton Sound | 2014  
Hirdetés

Légy a Balaton Sound sztár DJ-je!

A hazánkban is egyre népszerűbb cider, a Strongbow igazi italkülönlegességgel lepte meg a magyar fogyasztókat. A mézes alma ízvariáns csak itthon lesz kapható. Az új termék bevezetésének tiszteletére a márka DJ-versenyt hirdet.


2013. június 04 Balaton Sound | 2013  

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás