Fesztiválkatasztrófák

Egy fesztivál általában a bulizásról, jó hangulatról és a zenéről szól, de a nemrégiben történt Fyre-botrány megmutatta, hogy a rossz szervezés vagy egy váratlan esemény nem csak egy-két homokszemet ejthet a gépezetbe, hanem káoszt idézhet elő. Idézzük fel, mi is történt a Fyre Fesztiválal, nézzünk meg néhány hasonló helyzetet, és szorítsunk, hogy velünk sose forduljon elő ilyesmi.

Botrányok

A Fyre egy William McFarland nevű vállalkozó és egy Jeffrey Atkins (művésznevén Ja Rule) nevű rapper szervezésében indított fesztivál volt, amely mint kiderült vagy egy nagy átverés vagy a teljes szervezetlenség mintapéldája. A Bahamákra tervezett luxusparti jegyára 3,3 millió forint volt, de a legolcsóbb fapados napijegy is átszámítva 125 ezer forintba került. A magas árak ellenére a vendégeket vacak sátrak, dobozokba gyömöszölt ételek, vízhiány, káosz és sötétség fogadta. Az eseményt modellekkel reklámozták, akik egy egzotikus parton szórakoztak. Ismert nevek sorakoztak fel a fesztivál mellett és eleinte tényleg egy ötcsillagos programnak tűnt a Fyre, ezért nagy és gyanútlan tömeg gyűlt össze, hogy repülőre szálljon április 28-án.

Kis ország lévén ekkora botrányt még nem sikerült összehoznunk, de azért nekünk is kijutott a jóból. Elég csak a Rockmaratonon történt Megadeath balhéra gondolni, ahol több ezer rajongót hagyott cserben az utolsó pillanatban a zenekar.

Eső és vihar

A 35. Glastonbury zenei fesztivál 2005-ben, az Egyesült Királyságban két nap alatt két hónapnyi esőzést kapott, ezért a helyszín egyszer csak úgy nézett ki, mintha Velencét sátrokból építették volna fel.

Fotó: Shermozle, Wikimedia Commons

A mobilvécék felől fertőző víz áramlott szét a fesztivál területén és komoly anyagi károk keletkeztek, de nem voltak súlyos sérülések vagy halálesetek, sőt a sürgősségi ellátásra is fel voltak készülve a szervezők.

Az Amerikai Georgia Államban, 2015-ben hatalmas vihar csapott le a TomorrowWorld résztvevőire. A sok víz és sár miatt összeomlott az infrastruktúra. Víz, élelem és buszok nélkül tengődtek az emberek szétszóródva a szabad ég alatt éjszaka. A szerencsések taxival vagy Uber fuvarokkal elhagyták a helyszínt, de sokan a vidéket járva keresték a hazautat. A következő évben nem rendezték meg a fesztivált.

A The Hudson Music Project New York közelében is hasonlóan zajlott. Az utolsó napon nagy vihar volt és a parkoló víz alá került, így sokan a helyszínen ragadtak. Szerencsére helyi segélycsoportok élelmiszert vittek a fesztiválozóknak és igyekeztek mindenben segíteni, hogy túléljék a helyzetet.

Itthon sem kíméli a fesztiválokat az eső és a vihar, bár a fentiekhez hasonlóan durva helyzeteket még nem tapasztaltunk. Mondjuk a 2016-os EFOTT-on olyan mennyiségű eső esett az utolsó nap hajnalán, hogy úgy nézett ki, mintha egy kisebb Velencei tó jött volna létre a nagyszínpad előtt.  De láttunk már áldatlan állapotokat szinte mindegyik fesztiválon. Ami sokkal fontosabb a résztvevőknek, hogy eső ide vagy oda, a buli legyen megtartva. Szerencsére a hazai szervezőknek eddig sikerült felvenni a harcot az időjárással és rendre átszervezték a bulikat, ami olykor sokkal különlegesebb koncerteket eredményezett.

EFOTT | 2016

Közel 10 évvel ezelőtt egy Sziget Fesztivált is nagy vihar és esőzés kísért, ekkor mi épp Charlie Winston koncerten voltunk a régi, kisebb A38 színpadon, amely azonban nem bírta a nagy eső és szél terhelését, és egyenesen a színpadra szakadt a sátor teteje, Charlie és zenekara nyakába egy nagy adag vizet borítva.

Tragédiák

A Time Warp elektromos zenei fesztivál 2016-ban, Argentínában tragédiával ért véget az első nap után. A szervezők túl sok jegyet adtak el, a helyszín nem volt megfelelően szellőztetve és hat ember meghalt, többen drogtúladagolás miatt.

2010-ben pedig a Duisburgban megrendezett Love Parade ért véget tragikusan. Ott egy aluljáróban tört ki a pánik a résztvevők között, mikor a rendőrök már nem akarták továbbengedni őket, mert a fesztiválnak kijelölt területre már nem fért be senki. Az esetben 21 ember vesztette életét és több százan sebesültek meg..

Woodstock

Ezt a fesztivált nem lehet kihagyni, bár annyira nem volt nagy tragédia. Minden fesztiválok ősének a szervezői nem igazán tudtak felülkerekedni a káoszon. Jóval többen érdeklődtek a fesztivál iránt, mint amennyire számítottak, így a környező utak teljesen járhatatlanná váltak. Sokan ott is hagyták a kocsijukat és gyalog indultak befele. Emiatt az élelmiszer-utánpótlás is megakadt, sőt, a hely infrastruktúrája sem bírta ezt a terhelést. Az i-ra pedig az eső tette fel a pontot, ami miatt sártengerré vált a fesztivál. Ettől függetlenül nagyobb balhé nem történt, köszönhető talán annak is, hogy a tudatmódosító szerek árusítása felett is szemet hunytak az amúgy szintén kis számban jelen levő rendőrök.

Mire figyeljünk?

Ezekből az esetekből és több, nemzetközi figyelmet is elért tragédiából látszik, hogy gyakran a rossz szervezés, a természeti csapások és a tömeg okoz problémákat egy fesztiválon. Van, amire nem lehet felkészülni, de ha megismerjük a menekülési útvonalakat és mindenek előtt vigyázunk egymásra, akkor már sokat tettünk a biztonságért. Egy-egy önfeledt hétvégén is jó ha a baráti társaságban legalább egy ember elég józan ahhoz, hogy észrevegye a veszélyes helyzeteket. Illetve figyeljünk oda a szervezők és a biztonságiak utasításaira, hiszen nekik is az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságban szórakozzon.
Az eső ellen pedig simán lehet készülni, egy jobb minőségű, jól felállított sátor sok mindent kibír. Ha pedig időben érkezünk, érdemes minél magasabban fekvő helyet kiválasztani a letáborozáshoz. A meleg ruha és egy esőkabát pedig még a legnagyobb hőség idején is elengedhetetlen.

Reméljünk az idei nyáron napsütéses hétvégékben gazdag időnk lesz a remek fesztiválhangulathoz.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás