Fesztiválok májusban

Eddig csak álmodozhattunk, olvasva a fesztiválok beharangozó cikkeit, de végre eljött a hónap, amikor elindul a szezon. Persze a májusi időjárás kellően szeszélyes, sőt az éjszakák sem olyan melegek, de akinek lételeme a szabadtéri szórakozás kezdhet készülődni, mert kezdődik. Ha még nem sikerült májusra bulit találni, akkor a hónap fesztiváljaiból biztosan találsz az ízlésednek tetszőt.

Április hónaptól Budapest két legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyének nyitásával búcsúzhatunk. A Barba Negra Track májusban csak félgőzzel, hétvégéken üzemel nyitásra pedig egy Paddy and the Rats koncerttel készülnek, míg a Budapest Park egy hosszú-hétvégével indít, aminek a legnagyobb fellépője egyértelműen a Scooter lesz. Őket a Kobuci és a Városligeten belül odébb költözött Kertem picit beelőzte, mivel már kinyitottak.

Természetesen ha május, akkor elsején, a munka ünnepén indul a buli. Elmaradhatatlan a budapesti Tabán-fesztivál, de az ország minden pontján lesznek különböző kisebb vagy nagyobb “fesztiválok”.

Május 3-7. – LEN

Szerintem senkinek sem kell bemutatni az ELTE Lágymányosi Campusának egyetemi napjait. A képre kattintva a hivatalos FB esemény nyílik, ott találtok további információt az eseményről.

13007322_1054055561306903_3894672738949480402_n

Május 5-8. – II. Székelyfesztivál

A tavalyi sikereken felbuzdulva a szervezők idén is megrendezik ezt a 1+3 napos eseményt a MIllenárison. Az első, szakmai napon Székelyföld Gyógyturizmusa címmel tartanak konferenciát, a további napokon pedig a kultúra, a gasztronómia és a kézművesek mutatják meg értékeiket.

Tervezzük a Nagy Találkozót, ami azt jelenti, hogy mindenki találkozhat azokkal az ismerőseivel, akikkel évtizedek óta nem hozta össze a sors. Ebben kérünk egy kis segítséget, figyeljék a rendezvény facebook felhívásait és jelentkezzenek a hívó szóra.

A belépő naponta egy ezres, de áprilisban még lehet bérletet vásárolni a Parajdi Sópincében (Budapest, IX. kerület, Vámház krt. 11.) 2000 Forintért.

Május 6-8. – Bátorkeszi Borfesztivál

12974328_1679880835594545_904797975385241232_nKakukktojásnak számít ez a pici felvidéki borászfalu és a május első hétvégéjén tartott borfesztivál, ám mivel ez a legközelebbi település Budapesthez ahol a Kispál és a Borz koncertezik az idén, így hatalmas tömegeket vonz. Rajtuk kívül, többek közt, a Budapest Bár és a Jóvilágvan zenekar is színpadra lép – ez utóbbi újra a nagyszínpadra került, így nem fordulhat elő a tavalyi áramellátási probléma. A koncerteken kívül egy kellemes, vidéki falunapi hangulatba csöppenhetünk, amit gazán remek borok társaságában tölthetünk.

Belépőt elővételben 15€-ért, a helyszínen 17€-ért válthattok, csoportoknak viszont a 4 fő belépésére jogosító és 40 borjegyet tartalmazó Party jegyet ajánljuk 63€-ért. Aki nem szeretne autózni, annak érdemes fesztiválbusszal utazni, ami pénteken és szombaton délután indul Budapestről, Bátorkesziről pedig a koncertek után, kb 1:00 óra körül.

A rendezvény elméletileg készpénzmentes, ami azt jelenti, hogy borjegyet kell váltani, leginkább a kóstoláshoz. Az eddigi tapasztalataink viszont azt mutatták, hogy hamar megborul a jegyrendszer és előkerül a készpénz, nem csak az üveges borokra, hanem a kóstolásra is.

Május 6-7. – Óbuda napja1460993535on_2016_citylight

Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni akkor ez is egy rengeteg helyszínes falunap, ám az utóbbi években olyan nagy zenekarok léptek fel, mint a Quimby vagy a Kiscsillag. Idén sem lesz ez másképp. A pénteki Péterfy Bori koncert és a szombati egész napos programkavalkád után olyan zenekarok állnak a fő téri színpadra, mint a 30Y, az Ivan and the Parazol vagy épp a Hiperkarma.

A rendezvény ingyenes – bővebb információt itt találtok.

Május 7. – Dunai Regatta

A hónap kiemelkedő sporteseménye, saját szlogenjük szerint “az év sportfesztiválja”. Immáron negyedik alkalommal izgalmas evezős- és sárkányhajó futamokkal, sportprogramokkal, akrobatikus kosárlabda bemutatóval és koncertekkel várja majd az érdeklődőket a Dunai Regatta a Műegyetem rakparton.

Idén az Oxford és a Cambridge világhírű egyetemi evezőscsapat vendégeskedik és száll vízre nálunk. A két legismertebb zenei fellépő pedig a Magashegyi Underground és a Kelemen Kabátban.

Május 13-15. – Alfa Fesztivál

Nagy versengés megy a fesztiválszervezők között, hogy ki nyitja a szezont. Az Alfa Fesztiválnál nem bízták a véletlenre, így a tavalyi időponthoz képest is egy héttel előrébb hozták az így már biztos, hogy szezonnyitó eseményt. Mivel nem olyan rég végignéztük a fesztivál teljes programját, így itt nem taglalnánk hosszasan. Ami biztos, hogy a fesztivál egyik fő attrakciója a Tankcsapda lesz, és a program idén is az igazi rockfesztiválok közé sorolja a bulit.

A jelenlegi időjárás-előrejelzés szerint nappal 21°C, éjszaka pedig alig több, mint 10°C várható, ami nem túl meleg, főleg nem sátorban, de kárpótolhatnak az árak, hiszen a három napos fesztivál bérlet, kempingjeggyel sem éri el a tízezer Forintos határt.

Május 12-15. – Gourmet Fesztivál

Ha nem is a legnagyobb volumenű, de biztos, hogy a legnagyobb felhajtás övezi a Sziget Szervezőiroda által felügyelt Gourmet Fesztivált. Sokkal bővebben olvashattok a fesztivál sajtótájékoztatóján készült cikkben.

A fesztiválon a “sztárvendég” a hal és a vad lesz, ami azért különösen mókás, mert Szekszárdon, éppen ezen a hétvégén lesz egy Pünkösdi Hal- és Vadfesztivál. Nem tűnik annyira nagynak, de a programot nézve igazán kitettek magukért a szekszárdiak. A részletes programot ide kattintva olvashatjátok!

Május 14-16. – Comedium Corso

Esztergom belvárosa néhány napra színházzá változik, megállítva és leültetve az arra sétálót. A város több pontján színészek, zenészek, mutatványosok színesítik a város nyári napjait, szórakoztatva és az előadások résztvevőivé téve az itt élőket, gyarapítva az ide látogatók élményeit. A nagyszínpadok, impozáns díszletek helyett a város történelmi utcái, építészeti kincsei szolgáltatják a színteret.

A színészek világa mellett egy másik művészeti ág is megjelenik. A kortárs képzőművészet képviselői örökítik meg a fesztivál pillanatait, hangulatát. A művész „elefántcsont tornyából” kiszabadulva, közönsége részévé válik, így lehetőség nyílik a személyes kontaktusra. Ez az egyedülálló rendezvény a különböző művészeti ágak legkreatívabb képviselőinek felsorakoztatásával színesíti Esztergom kulturális életét.

A fesztivál minden programja ingyenes, még a Quimby fellépése is, amire manapság már elvétve akad csak példa.

Május 18-20. – Budapesti Folk Fest

A folk egy mély kút, ahonnan megannyi más stílus is táplálkozik, kimeríthetetlenül gazdag, személyes, egyszerű, befogadó. Nem feladatunk, hogy mi jelöljük ki a műfaj határait, mi mondjuk meg, hogy mi a folk és mi nem. Örülünk, hogy 2010 óta minden tavasszal megteremthetjük a lehetőséget, hogy mindenki ízlése szerint választhasson. – nyilatkozzák a rendezvényről a szervezők.

Helyszínek: Fonó Budai Zeneház, Kobuci Kert, Várkert Bazár

 

Május 26-28. – Feszt!Eger

Bár úgy hirdették magukat, hogy ők nyitják a fesztiválszezont, lássuk be, hogy az Alfa beelőzte őket. Persze ettől függetlenül egy nagyon kellemes program ez az esemény is.

A Feszt!Eger fesztivál programjában idén többek között a Tankcsapda, a Quimby, a Wellhello, a Halott Pénz, Péterfy Bori & Love Band, Anna and the Barbies, Brains, Road, 30Y lépnek fel, de az ÉTER tehetségkutatón bemutatkozhatnak fiatal, feltörekvő zenekarok is.

Szóval a “CsakazértisZene” szlogennek bőven eleget tettek a szervezők, de a látványra éhes közönséget is jóllakatják majd, mivel az egri Bolyki Pincészet völgyének sziklafalait minden este színesre festik a fényfestő művészek.

 

Május 28-tól – Zsidó Művészeti Napok

A Zsidó Művészeti Napok idén tavasszal először kerül megrendezésre Budapesten. Az új rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét változatos művészeti produkciókkal, több belvárosi helyszínen kívánja bemutatni az érdeklődő közönségnek. Az ismert kulturális terek, koncert termek, színházak, és mozik mellett, mint pl. a Zeneakadémia, Uránia Nemzeti Filmszínház, Átrium Film-Színház, A 38 Hajó, BMC, a lazább atmoszférájú, erzsébetvárosi kulturális, gasztronómiai és szórakoztató terekben is különleges programok várják a látogatókat, köztük a Mazel Tov-ban, a Liblingben, a Fogasban.

A Zsidó Művészeti Napokhoz a fővároson kívül néhány vidéki nagyváros is bekapcsolódott, mint pl. Debrecen, Sopron, Veszprém.

Május 30-tól – Rakéta Fesztivál

12036432_1067616029924740_5899636752970551874_n

A Rakéta Fesztivál összegyűjt egy csomó izgalmas fiatal magyar előadót, bármilyen műfaji kötöttség nélkül. Egyhetes budapesti bulikaraván a leghűvösebb klubokkal és a legforróbb zenekarokkal.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás