Startol a Völgy!

Mától tíz napon át koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok, kiállítások várják a Művészetek Völgyébe látogatókat. A három Balaton-felvidéki település, Kapolcs, Taliándörögd, és Vigántpetend utcáin több mint ezer kulturális programot tartanak majd. 

Kiemelt helyszíne lesz a rendezvénynek a taliándörögdi Nemzeti Szín-Tér, amelynek programjait a Nemzeti Színház szervezte. Itt adják elő egyebek mellett a Psychét, valamint a Fodrásznő című drámát, Hobo feldolgozásában a Ballada a két sebzett hattyúról című előadást a Nemzeti Színház társulatával láthatják a nézők, továbbá fellépnek a Kaposvári Egyetem hallgatói is.

Ballada a két sebzett hattyúról Forrás: Gózon Gyula Kamaraszínház - gozon.hu

Ballada a két sebzett hattyúról
Forrás: Gózon Gyula Kamaraszínház – gozon.hu

A taliándörögdi előadások másik helyszíne a Színház Színpad lesz, amely a hazai kortárs színházi társulatok legfrissebb előadásaival vár mindenkit. Itt szerepel majd a Forte Társulat, az Orlai Produkciós Iroda, Mácsai Pál, Müller Péter Sziámi Pintér Béla Társulatával közös produkciója, valamint itt lehet megtekinteni Szirtes Edina Mókus diafilmprojektjét, a Maladype Színház, a Tünet Együttes és a Nézőművészeti Kft. előadásait, illetve egy külön helyszínen a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak produkcióit. Nemzetközi dokumentumfilmeket is láthatunk majd, a melyek után beszélgetések teremtenek fórumot a látottak feldolgozására.

Az Ősök Házában lesz idén a Fonó Udvar, ahova világzenei programokat szerveztek. A LEMangURIA mozgásligetben táncolni, mozogni lehet majd, a Wartburg Templomkertben koncertekkel, bábszínházzal, előadásokkal, közösségi programokkal várják az érdeklődőket. Az Eleven kert bár új helyszínre költözik, a tőlük megszokott lelkesedéssel vonultatják fel az izgalmasabbnál izgalmasabb formációkat. A Kocsor-ház pedig idén állandó otthont ad a Tilos rádiónak.

Kapolcson a Momentán Társulat gyerekprogramokkal, előadásokkal, improvizációkkal készül. A Harcsa Veronika Udvarban délelőttönként kézműves foglalkozásokkal, jógával, este pedig jazz-zenével várják a látogatókat. A Muharay Udvarban és a Folk Udvarban a népzenéé, a népművészeté és a hagyományoké a főszerep, a római katolikus templom a komolyzenei koncerteknek ad otthont, és idén is vár mindenkit a Modern Art Orchestra és Hobó helyszíne, valamint a Design Terminál és a Kaláka Versudvar.

Modern Arts Orchestra

Modern Arts Orchestra

A fesztivál nagyszínpadán, Panoráma Színpadon fellép az Ivan & the Parazol, Péterfy Bori & Love Band, a Hiperkarma, az Irie Maffia, az Anna and the Barbies, az Ocho Macho, a Brains, Szabó Balázs Bandája, a Kiscsillag és az Erik Sumo Band. Ezen a színpadon ad koncertet Palya Bea és zenekara, Lajkó Félix & Óperentzia és a Budapest Bár, a fesztivál zárásaként pedig a Skye and Ross from Morcheeba lép színpadra.

Vigántpetenden az irodalmi helyszín vendége lesz mások mellett Bíró Gergely, Király Zoltán, Alexa Károly, ezen kívül báb- és filmszínház várja az érdeklődőket, a templomban pedig komolyzenei koncertek nyújtanak kikapcsolódást.

14656984727_fc4b1936f2_z

Csóromföldén láthatóak majd a Hello Wood alkotóközösség idei művei. A közösség építészei, designerei, képzőművészei idén a letelepedés és az otthonteremtés kérdéseire igyekeznek majd választ keresni.

A települések között óránként Csigabusz közlekedik, a programválasztást pedig a fesztivál megújult mobilalkalmazása segíti.

Mindezek mellett ahogy az edzett völgylátogató megszokhatta, Cili néni kocsmája előtt mindig van örömzene, mindig belebotlunk egy-egy izgalmas installációba, vagy kiállításba, ismeretlen ismerősbe, aki szívesen mutatja meg, hogyan is kell megszólaltatni ezt vagy azt a hangszert…

…és persze Lajosnál mindig van fröccs. :)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás