“Ez volt a legkirályabb fesztiválunk!”

Vasárnap hajnalban elhallgattak a gitárok a 2017-es Rockmaraton Fesztiválon – idén először viszont már most biztosak lehetünk benne: jövőre lesz folytatás!

Öt plusz egy nulladik nappal július 10-15. között 21 nemzetközi és több mint 80 hazai zenekar lépett színpadra a dunaújvárosi Szalki-szigeten, ahol idén komolyabb nehézség nélkül, zavartalanul zajlott le a 27. Rockmaraton.

Volt egy kis eső meg némi szél, ami miatt pár percre le kellett állítanunk a színpadokat – hiszen a biztonság a legfontosabb – de egy kis csúszással minden buli lement – mesél az idei évről Varga Zoltán, a fesztivál operatív szervezője – A tavalyi év után sokáig kérdéses volt, hogy folytassuk-e, de olyan mértékű szeretet és támogatást kaptunk a fesztiválozóktól, ami miatt mennünk kellett tovább.

A 2016-os év a Megadeth miatt valószínűleg örökre emlékezetes marad – nem csak a szervezők, hanem a rajongók számára is, akik közül idén közel ezren díjmentesen vehettek részt a fesztiválon, mivel a szervezők fontosnak tartották, hogy annak ellenére is kárpótolják a napijegyet váltott közönséget, hogy törvényileg semmi sem kényszerítette őket erre. Ezúttal szerencsére minden gond nélkül lezajlott a rendezvény – egy fiatalembert ki kellett menteni a Szalki-tóból, de sikeres újraélesztést követően ő is jól van.

A fellépő zenekarok közül mindenki abszolút pozitívan nyilatkozott, szerették a közönséget, sokan nem először játszottak már nálunk, tudták, hogy mire számíthatnak és nem csalódtak a magyar rajongókban. – folytatja Zoli – Örülök, hogy ebben az évben sikerült kicsit újítanunk: több mint 20 zenekarral a közönségtalálkozók és a dedikálások során személyesen is találkozhattak a látogatók, erre a következőkben is szeretnénk komolyabb hangsúlyt fektetni. A Tetovált Állatmentőket örömmel fogadták a fesztiválozóink, visszajelzésük alapján az adománygyűjtésük is sikeres volt, nagyon sok embert láttam az ő pólóikban. A BP Underground film vetítését is komolyabb érdeklődés kísérte, biztosan lesznek még hasonló ötleteink a jövőben.

És ha már a jövőről van szó: idén először biztos a fesztivál folytatása, nem is akármennyire! Megvan a dátum: 2018. július 9-14. között érkezik a 28. Rockmaraton Fesztivál, amire akár már bérletet is lehet váltani, szeptemberben érkeznek az első nevek az ígéretek szerint.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás