Romani Design divatbemutató – Sziget 2017

Romani Design második alkalommal vett részt az ArtZone kiállítói között. Első alkalommal hívta meg egy a Sziget lakókkal közös divatbemutatóra a fesztiválozókat. A Wonderers of The Worlds kollekció darabjaival szabadon utaztunk különböző világok között.

Romani Design

“Számomra a divat ugyanaz, mint írónak a szavak, festőnek a színek. A ruháimon keresztül tudom megfogalmazni önmagam és megteremteni azt a világot, amelyben szívesen élek” – vallja Varga Erika ötvösművész és tervező, a Romani Design ötletgazdája.

Erika gyerekkorából, tradíciókövető családjából hozza magával a Romani Design termékekre jellemző változatos formákat és gazdag színvilágot. Küldetésének tekinti, hogy ezt az örökséget továbbadja és a divat segítségével teremtsen hidat kultúrák között.

A divattervezésen túl az oktatás és szociális tevékenység tölti ki Erika mindennapjait. Számos tanodai foglalkozás és kreatív műhelymunka házigazdájaként, a Glinda roma gyermek és ifjúsági magazin főszerkesztőjeként kiemelten fontosnak tartja a roma fiatalok mentorálását, identitásának erősítését.
Társadalmi elkötelezettsége és roma kultúrát népszerűsítő tevékenységéért Varga Erika 2012-ben elnyerte a Glamour “Az év hősnője” díjat.

Az WANDERERS OF THE WORLDS KOLLEKCIÓ célja, hogy felkeltse kiváncsiságunkat, külső és belső világok felfedezésére inspiráljon. A kollekció darabjait figyelve egy mesének vagyunk részesei, amiben azt láthatjuk, hogy hogyan változunk utazásaink során és ez a változás hogyan hat vissza környezetre tapasztalataink folyamán. A Romani Design új kollekciója gondolkodásra késztet, hogy hol lépjünk be egy új világba és hol hagyjuk el azt, ami már nem kell. Gondolkodásra serkent, hogy megvizsgáljuk, hogyan függ össze a kint és a bent, hol érezzük magunkat kívülállóként és hol pihenhetünk meg, hol találunk otthonra.

Romani Design egyik legfontosabb küldetése, hogy felhívja a figyelmet az öltözködés jelentőségére, miszerint a ruha identitás hordozó, társadalmi üzeneteket hordoz. A Romani Design saját, Unique printjei feltöltenek az utazás örömével, a kollekció unisex vonala szabadságot és kalandvágyat kölcsönöz, a boho-chic stílus laza eleganciája megidézi a vándor szellemiségét. A kényelmes, utazásra is alkalmas viseletek mellett megjelennek az elegánsabb darabok is. Az összeállítás hangsúlyos darabja a bomber és a hoodie, egyes darabok formailag megidézik a cigány viseletre jellemző maxi szoknyát is. A ruhák mellett táskákat, hátizsákokat és sálakat is láthat a közönség.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás