Átrium Film-Színház

Budapest, Margit körút 55.

www.atriumfilmszinhaz.hu

Átrium Film-Színház

Tasnádi István: „A Bárka számomra a vakmerő indulást jelentette”

Felemelő és szomorú történet a majdnem húszévesen jogutód nélkül megszűnt Bárka Színházé, ahol a hazai színházi élet színe-java megfordult. Tasnádi István ironizáló játékossággal eleveníti meg Majdnem 20 címmel írt darabjában a Bárka szellemiségét. Az Ördögkatlanon debütált, egyszerre szórakoztató és társadalomkritikus produkció ebben az évadban az Átriumban talált otthonra.


Elkezdődtek A Krakken művelet próbái

Január 3-án tartották a Kultúrbrigád és az Átrium következő bemutatójának, Mózsik Imre és Bodó Viktor A Krakken művelet című darabjának olvasópróbáját. Az előadás rendezője, az utóbbi években főként német nyelvterületen dolgozó Bodó Viktor elmondta: nagyon örül, hogy ezúttal nincs szüksége tolmácsra, és végre ismét Magyarországon rendezhet, magyar színészekkel, magyar nyelven. Mint mondta, ez lehetőséget ad…


2018. január 08 Színház  
Hirdetés

Animációs seregszemle az Átriumban

Idén negyedszer várja a Budapesti Metropolitan Egyetem az animációs műfaj iránt érdeklődőket szeptemberi évnyitó vetítésén.


2017. szeptember 18 Film  

Évadkezdés az Átriumban

Augusztus 22-én már várja vendégeit a Margit körúti Átrium, amely augusztus 31-én Az Őrült Nők Ketrecével indítja az évadot. A budai teátrum, amely hétfőn tartotta évadnyitóját, a nyár folyamán jelentős felújításon esett át. Megújultak az öltözők, bővült és megújult a villamos hálózat, az előtéri világítás, új fény- és hangtechnikai rendszert építettek be, megújult a homlokzati…


2017. augusztus 22 Színház  

A nyár kulcsszavai

Kettősség, évzárás, tudomány, workshop, napsütés, első fesztivál, több fesztivál, új bemutató és további próbák jellemzik az idei nyarat. Ezek az idei nyár kulcsszavai.


Hirdetés

Animascope 3.0

A Budapesti Metropolitan Egyetem idén harmadik alkalommal várja immáron hagyományos koraőszi mustrájára az animációs műfaj iránt érdeklődő közönséget színes vetítési programmal és informatív szakmai beszélgetéssel az Átrium Film-Színházban.


Keleti nyitás az Átriumban

„És beengedünk ötven arabot az üzembe? És ezek hol laknak majd? Itt, a mi falunkba? Huszonheten vannak egy családban, gondolom. Mint a… tudjuk, kik. Az izlandiak.”


2016. szeptember 19 Színház  
Hirdetés

Színházak Éjszakája ötödjére visszatapsolva

Egyre ismertebb és rangosabb esemény a Színházak Éjszakája Budapest fesztiváltérképén. Szeptember 17-én ötödik alkalommal rendezik meg ezt a különleges nyíltnapot, minden évben bővítve a résztvevő színházak listáját. Idén 30 teátrum alkot erre az éjszakára közel ezerfős társulatot.


Fesztiválok májusban

Eddig csak álmodozhattunk, olvasva a fesztiválok beharangozó cikkeit, de végre eljött a hónap, amikor elindul a szezon. Persze a májusi időjárás kellően szeszélyes, sőt az éjszakák sem olyan melegek, de akinek lételeme a szabadtéri szórakozás kezdhet készülődni, mert kezdődik. Ha még nem sikerült májusra bulit találni, akkor a hónap fesztiváljaiból biztosan találsz az ízlésednek tetszőt.


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás