Karinthy Színház

Budapest, Bartók Béla út 130

http://www.karinthyszinhaz.hu

Karinthy Színház

Karinthy a Karinthyban

A KoMod Színház a hetedik évadát Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok című darabjának bemutatójával kezdi, melyet 2016 márciusában a Purim Fesztiválon felolvasószínházi előadásként már láthatott a közönség. Az előadás különlegessége, hogy az eredetileg kétszereplős előadást a KoMod feldolgozásában hatan játsszák. Három pár, három kor, hat személyiség, egy szoba.


Színházak Éjszakája ötödjére visszatapsolva

Egyre ismertebb és rangosabb esemény a Színházak Éjszakája Budapest fesztiváltérképén. Szeptember 17-én ötödik alkalommal rendezik meg ezt a különleges nyíltnapot, minden évben bővítve a résztvevő színházak listáját. Idén 30 teátrum alkot erre az éjszakára közel ezerfős társulatot.


Hirdetés

Degenerált Y generáció

Elcseszett, soha felnőni nem akaró, Pán Péter-generációs fiatalokról szól a Komod Színház deGeneráció című darabja a Karinthyban. Skype-on szakítanak, vállalkozónak álcázzák magukat, hogy munkát kerüljenek, neten randiznak és kényszeres evésbe, ivásba, drogozásba menekülnek. De mi elől? Ha magadra ismersz, ne olvass tovább – még a végén elkezdesz dolgokért felelősséget vállalni!


deGeneráció avagy #yolo #mihezképest #partyofmylife #hashtag

A kanapén ébredsz. Nem emlékszel semmire. Tíz perc múlva elhagy a csajod skype-on. Még öt perc és meggazdagszol… és a mai buli még el sem kezdődött… Öt fiatal összezárva, és egy furcsa lány, aki a lényegre tapint. XYZ generáció? Pán Péter szindróma? Exorexia? Digitális őslakosok, Tinder meg a helikopter szülők? Nem érted? Nem baj. A…


Róza a Karinthyban

Egy leányanya, egy elszegényedett polgári család, egy gazdag férjjelölt és Róza, aki mindent megold. Az érdekfeszítő darabot december 5-én láthatjuk a Karinthy Színházban.


2014. december 04 Színház  
Hirdetés

Karinthy Színház: Nők

Karinthy Ferenc Nők című színdarabjának ősbemutatóját tartották a budai Karinthy Színházban 2013. december 20-án. Az előadást az író fia, Karinthy Márton rendezte.


2013. december 25 Színház  

Csongorok és Tündék

Hazánk első magánszínháza, a Karinthy Színház és a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés beavató sorozatának új darabja, a Vörösmarty Mihály drámai költeménye alapján színpadra állított Csongorok és Tündék című előadás.


2013. november 28 Színház  

Csongorok és Tündék

Hazánk első magánszínháza, a Karinthy Színház és a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés beavató sorozatának új darabja, a Vörösmarty Mihály drámai költeménye alapján színpadra állított Csongorok és Tündék című előadás.


2013. november 28 Színház  
Hirdetés

Csongorok és Tündék

Hazánk első magánszínháza, a Karinthy Színház és a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés beavató sorozatának új darabja, a Vörösmarty Mihály drámai költeménye alapján színpadra állított Csongorok és Tündék című előadás.


2013. november 28 Színház  

Ördögi vonzalom

Az előkelő férjes asszony, Jolán elmegy a nőcsábász festőhöz, Jánoshoz, hogy portrét készítsen róla. Amikor a légkör egyre fülledtebbé válik, megjelenik az Ördög, aki tovább bonyolítja a két fiatal kapcsolatát.


2013. november 18 Színház  

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás