Meghirdették az idei Margó-díjat 

Vasárnap estig tart a nyári Margó Irodalmi Fesztivál a Petőfi Irodalmi Múzeumban, rendhagyó szerzői estekkel, koncertekkel és felolvasásokkal. A fesztiválhoz díj is kapcsolódik: a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat idén harmadik alkalommal adják át az irodalmi fesztivál őszi kiadásán. A nyertes a díjjal járó 500 ezer forint mellett a támogatóktól médiafigyelemre, próbafordításra és mentorra számíthat.

A Margó Irodalmi Fesztivál, a Könyvesblog szakmai együttműködésével, 2017-ben ismét keresi a legjobb első prózakötetet. A Margó-díj célja, hogy a pályakezdő szerzők minél nagyobb reflektorfénybe kerüljenek, így a díjazott a Főváros által biztosított 500.000 Ft pénzjutalom mellett a fesztivál partnereitől szakmai támogatásban részesül: a Bookline kiemelt kereskedelmi és médiatámogatást nyújt, a Balassi Intézet próbafordítást készíttet és azt külföldi könyvfesztiválokra juttatja el, az Aegon-díjazott pedig mentorálja a szerzőt.

Holtverseny című regényével 2015-ben Totth Benedek, Szűz Mária jegyese című könyvével 2016-ban Milbacher Róbert nyerte el a legjobb első prózakötetesének járó Margó-díjat. A kortárs irodalmat és az olvasást népszerűsítő, magas szakmai presztízzsel bíró elismerésre minden olyan magyar nyelvű szerző által jegyzett első prózakötet nevezhető, amely 2016. július 1. és 2017. június 30. között jelent (vagy jelenik) meg és került kereskedelmi forgalomba. A pályázaton kizárólag olyan szerző indulhat, akinek korábban nem jelent még meg prózakötete. A beérkezett könyvekből a Könyvesblog szerkesztőiből álló előzsűri állítja össze a tízes rövidlistát, majd a győztesről ősszel szakmai zsűri dönt.

Mindeközben a nyári Margó a hivatalos megnyitóval, kiállítással, beszélgetésekkel, Dylan-dalokkal szerdán nagy érdeklődés mellett elindult, csütörtökön vetítéssel, teltházas VAN koncerttel folytatódott és vasárnap estig további előadásokkal, felolvasásokkal, zenei műsorokkal várnak mindenkit a PIM-ben. A regisztrációhoz kötött programok már megteltek, de rengeteg nyitott és ingyenes eseményt lehet találni a margofeszt.hu oldalon, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeumban, köztük a Toldit újraértelmező Kedvencek temetőjét péntek este, többek között Karafiáth Orsolya, Péterfy Gergely és Szabó T. Anna közreműködésével, vagy Simon Márton és Boros Levente „ütős-beszélős” spoken word, illetve az aktuális magyar bajnok, Basch Péter slam estjét. Azonban a legnagyobb érdeklődésre számot tartó Nádas-beszélgetésre, Tóth Krisztina könyvbemutatójára, vagy a vasárnapi záró 30Y kocsmakoncertre sem kell regisztrálni — csak időben érkezni.

A Margó-díjat az október 19-22. között megrendezendő Margó őszi, könyvvásárral kiegészülő kiadásán adják majd át, nevezni június 30-ig lehet.

Pontos feltételek és további részletek a Könyvesblogon.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás