Duplázó hétvége

Május 7-én dupla-túra napot tartottunk. Délelőtt a Börzsönyben barangoltunk, majd este felé a pesti Halmi-dűlőt vettük célba.Kisebb-nagyobb problémák ellenére egy remek nappal gazdagodtunk.

Börzsöny-Királyrét 30/15

Tavaly már kipróbáltuk a 30-as távot, idén is ezt választottuk. A túra Kismarosról felvisz Királyrétre, majd vissza bandukol. Verőcéig aszfalt út, utána be az erdőbe, egészen Szokolyáig. Minden szép és jó volt, csak az időjárás lepett meg minket – mintha belecsöppentünk volna a nyárba – de. Királyrétre érve (15-ös táv cél) hoztuk meg azt a döntést, hogy kiszállunk. Sajnos a változékony időnek köszönhetően közbeszólt egy alakuló migrénes fejfájás, valamint egy figyelmetlenségből fakadó enyhe bokaficam. Azért minden rosszban van valami jó, pont a nosztalgia vasúttal jutottunk vissza Kismarosra.DSC04540

Halmi-dűlő

A jubileumi rendezésnek köszönhetően a rendezők 24 órára húzták a rajtidőt – vagyis szombat reggel 9-től vasárnap reggel 9-ig lehetett indulni. A túra alapötlete a XVIII. kerületi Önkormányzat Civil Koncepciójával függ össze – évente két alkalommal pályázatot ír ki, amelynek során támogatja az MVTE-t. A Börzsönyből hazafelé erősen elmélkedtünk azon, hogy vasárnap reggel megyünk, főleg hogy az esőfelhők riogattak minket, de “midőn a javulás útjára látszott lépni” mindkettőnk, még sötétedés előtt eldűltünk.DSC04591Összességében egy mozgalmas szombatot hoztunk össze – volt napsütéses, izzasztó Börzsöny, nosztalgia kisvasutazás, némi fejfájás és boka-jaj, napos-felhős-hűvös Halmi-dűlő és a jól megérdemelt elfáradás is beköszönt estére. Most hosszas pihenés következik az MVTE Érem-ben, legközelebbi túrájuk október 23-án az Éger-völgy Pécsett.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás