Dobogó 2. helyezést ért el a magyar Harley

A világ egyik legrangosabb motorépítő versenyében részt venni már önmagában is nagy dolog, hát még a döntősök közé bekerülni és végül megszerezni a 2. helyezést. A Harley-Davidson Budapest által épített magyar vas nemcsak a közönségszavazatok alapján győzedelmeskedett, hanem kivívta a szakértői zsűri elismerését is.

Battle of the Kings – a verseny, melyben a szenvedély és kreativitás által életre hívott egyedi Harley-Davidson custom bike-ok szállnak harcba egymással. 2016-ban 13 kelet-közép európai H-D márkakereskedés csapata vágott neki a küzdelemnek, mindegyik kereskedés egy gyári Harley-Davidson Iron 883 modellt kapott, hogy egy-egy remekművet alkossanak belőle. A tét, elnyerni Európa Custom King-je címet.H-D Budapest

Az átépített vasak mindegyike a maga nemében különlegesség, a közönségszavazatok alapján a döntőbe került 5 motor közül nem volt egyszerű dolga a szakértői zsűrinek. Az első helyen álló magyar motor a szakújságírókból és motorépítőkből álló nemzetközi zsűri elismerését is kivívta, végül a 2. helyezést érte el. A H-D Szczecin csapata végzett a 3. helyen és a prágai motor nyerte el az első helyezést, ezzel továbbjutva a végső döntőbe.H-D Prague

A régiós döntők után pedig nincs más hátra, mint a végső megmérettetés, a június 8. és 12. között, Franciaországban, Biarritz-ben megrendezésre kerülő európai döntő, ahol eldől, hogy a 8 régió-győztes motor közül ki lesz 2016 Európa Custom King-je.Döntősök

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás