Csokonai Pódium a Campus Fesztiválon

Idén először vesz részt a Csokonai Színház önálló sátorral a Campus Fesztiválon. Július 20. és 22. között délután 4 órától másnap hajnalig várják a színház művészei és meghívott vendégeik a fesztiválközönséget.

Nagy Kíra és Biri Gergely

A program minden nap Csimota Délutánnal kezdődik, melynek keretében Kiss Gergely Máté várja a gyerekeket. Vendége lesz többek között Rozka, a mesemondó és Kiss Balázs bűvész, illetve a Cirkusz Bodrikusz is megnevetteti majd az arra járókat. 18 órától Kiss Gergely Máté különleges showműsorában, a KGM Show-ban a Csokonai Színház művészeivel, Mercs Jánossal és Mészáros Tiborral beszélget majd, és ahogy egy show-hoz dukál, nem maradnak majd el a meglepetésvendégek sem. A 19 órai műsorsávban Debrecenben eddig nem játszott produkciókkal várják a fesztiválozókat.

Ínyenc csemegének ígérkezik Sophie Agnel francia zongoraművész extrém, improvizációkkal teli estje, illetve a DeGeneráció című darab felolvasószínházi előadása. Utóbbi valódi fesztiváldarab, amely a húszas éveik elején járó fiatalok mindennapjaiba enged betekintést, és benne a társulat legfiatalabb művészeit ismerhetik meg a Campusra kilátogatók. Az operatársulat sem maradhat ki a fesztiválozásból, három fiatal művész Te rongyos élet! címmel mindenki által ismert opera- és operettslágerekkel készül.

Vendégségbe érkezik a Csokonai Pódium sátrába az E-Mancik Színházi Manufaktúra Szomjas férfiak sört isznak helyettem című produkciója, ami húsz éves kor felett kötelező nőknek és férfiaknak egyaránt. Szintén velünk lesz Olt Tamás, aki egy igazán Rejtő Jenő-s előadással, a Szájba lőtt tigrissel lép fel 22-én este. Éjszakánként a Jazzaj formáció művészei szórakoztatják majd a közönséget.

 

Július 20. (csütörtök)

16 óra: Csimota Délután Kiss Gergely Mátéval (gyerekprogram)
– 16 óra: toborzás gólyalábasokkal
– 16:30: Rozka meséi

17 óra: Cirkusz Bodrikusz

18 óra: KGM Show

19 óra: Sophie Agnel (koncert)

22 óra: Szomjas férfiak sört isznak helyettem (az E-Mancik Színházi Manufaktúra előadása)

24 óra: JazzaJ (szabadzenei improvizáció)
Simon Márton – szöveg, slam
Boros Levente – dobok, kütyük, stb.

 

Július 21. (péntek)

16 óra: Csimota Délután Kiss Gergely Mátéval (gyerekprogram)
– 16 óra: toborzás gólyalábasokkal
– 16:30: Kiss Balázs bűvész
– 17 óra: Cirkusz Bodrikusz
– 17:30: Kiss Balázs bűvész

18 óra: KGM Show

19 óra: Benedek Albert DeGeneráció című drámájának felolvasószínházi előadása
felolvasnak: Szakács Hajnalka, Krajcsi Nikolett, Zeck Juli, Kránicz Richárd, Janka Barnabás, Papp István
rendező: Kovács András, dramaturg: Adorján Beáta

22 óra: Te rongyos élet! (opera- és operettslágerek Nagy Kírával, Biri Gergellyel és Antoni Norberttel)

23:30 óra: JazzaJ (szabadzenei improvizáció)
Mezei Szilárd oktett

 

Július 22. (szombat)

16 óra: Csimota Délután Kiss Gergely Mátéval (gyerekprogram)
– 16 óra: toborzás gólyalábasokkal
– 16:30: Rozka meséi
– 17 óra: Cirkusz Bodrikusz

18 óra: KGM Show

19 óra: Szájon lőtt tigris (Olt Tamás Rejtő Jenős, sanzonos, kalandos, légiós, fordulatos, tizennégy karátos estje, zenékkel és minden bizonnyal!)

22 óra: a Nem Késő Abbahagyni (N.K.A.) csoport koncertje

24 óra: JazzaJ (szabadzenei improvizáció)
Mészáros Ádám – gitár
Bolcsó Bálint – élő elektronika
Gyányi Marcell – basszusgitár
Porteleki Áron – dob, brácsa

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás