Jóembert keresünk

Avagy régi, de még mindig helytálló gondolatok társadalomkritikával egy élvezetes előadásban

Mit is látunk ma? Parkolókeresés, padkára fel, padkáról le, kocsi bezár, zakó gombol, nehogy kilógjunk a sorból… Mindegy is, a lényeg, hogy egy kellően rohanós nap után beesik az ember a Víg-be és lát valami VÍGasztalót. Bertold Brecht darabjának mai adaptációjára néhány klikkelést követően majd egy hónapja esett választásom, a sztorit olvasva, némi poént érezve benne – ez persze felületes volt, mint utóbb kiderült.

Jöttek az első képek: füst, rohanó emberek. Közben felidézem, mit is olvastam a darabról, és rá kell eszmélnem, hogy kicsit átdolgozva egy más szemszögből kapom a kizökkentő „szórakozást”, mindezt egy „vízhordó” előadásában felvezetve. Egy társadalomkritika tehát. A nevek távol-keletiek, furcsán csengők, de a szerepek egyértelműek.

Főhősünk – akit a vízhordó rángat bele az eseményekben -, a jó ember. Nem csak vendéglátó, tesztalany, jótevő, mellette a szószóló szerepét is betölti. Naná, hogy Eszenyi Enikő alakítja. Nem más, mint egy utcalány, akit az istenek ’jó ember’-keresés közben találnak meg. Tesztjük alanyává válik, végigtapasztalja szépen a gazdaságon alapuló akkori és természetesen ma is jellemző társadalmi problémákat: a szegénységet, az önzést, a kapzsiságot és a hazugságot. Hatalmas szíve révén mindezen megpróbál felülkerekedni, és úgy hiszi, megtalálja a szerelmet is.

A csalódások azonban már a darab első felétől kezdve egy kitalált alakhoz, a racionális, érzéketlen, üzleties – ezáltal a hősünk teljes ellensúlyát adó – nagybácsi karakterhez vezetnek, akit szintén ő maga alakít álruhában. A szünetet és némi gyomorkorgás-csillapítást követően folytatódik az átváltozás. Egyre lehangolóbb lesz a történet, egyre reményvesztettebb. A végjátékhoz közeledve a sok illuzióvesztés miatt főhősünk helyét átveszi teljesen a nagybácsi, szemléltetve ezzel, hogyan is alakulnak át fokozatosan az emberek, és lesznek napról napra önzőbbek, gátlástalanabbak.

Az istenek figyelik a sztorit, sokszor részesei az eseményeknek, de nem avatkoznak közbe, mert ha tényleg jó ember a “jóember”, akkor úgy is rendeződik a sorsa, és nem esik a bűnök mély gödrébe. Erre a nagybácsi való…

A pozitív csattanóra várva, amikor a bíróságon az álarcos nagybácsiról lehull a lepel, rá kell ébrednünk, mi is történt valójában. Sajnos jön a pofon, hogy bizony az élet ilyen, főhősünknek ezen körülmények között kell jónak maradnia, elővéve néha a nagybácsit, hogy rendet tegyen.

A Jóembert keresünk egy jól követhető, ehető darab, kerek mondanivalóval, érthető karakterekkel, akik tényleg megtestesítik a rájuk szabott feladatot, az általuk játszott szerepekre kirótt társadalmi előítéleteket. Szóval, egy jó kis esti program, amihez némi, egészséges ön- és társadalomismeret sem árthat.

Értékelésem 10/8

Szereposztás: (forrás: Vígszínház honlapja)

Sen Te / Sui Ta Eszenyi Enikő
Szun, a pilóta Lengyel Tamás
Vang, a vízárus Mészáros Máté
Sin asszony Lukács Sándor
Első Isten Telekes Péter
Második Isten Fesztbaum Béla
Harmadik Isten Molnár Áron
Su Fu, a fodrász Kerekes József
Lin To, az asztalos Gyuriska János