Színház

Elkezdődtek A Krakken művelet próbái

Január 3-án tartották a Kultúrbrigád és az Átrium következő bemutatójának, Mózsik Imre és Bodó Viktor A Krakken művelet című darabjának olvasópróbáját. Az előadás rendezője, az utóbbi években főként német nyelvterületen dolgozó Bodó Viktor elmondta: nagyon örül, hogy ezúttal nincs szüksége tolmácsra, és végre ismét Magyarországon rendezhet, magyar színészekkel, magyar nyelven. Mint mondta, ez lehetőséget ad…


2018. január 08 Színház

SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál 2018

A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2018 januárjában, tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált. A SzólóDuó Fesztivál célja, hogy a szárnyaikat bontogató és tapasztalt alkotókat, táncosokat egyaránt bátorítsa, hogy legújabb alkotásaikat megismertesse a nagyközönséggel. Az idei fesztivált négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban…


2018. január 04 Programajánló, Tánc
A Vígszínház ad otthont az Európia Színházi Unió közgyűlésének.

Ifj. Vidnyánszky Attila vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

A Pál utcai fiúk december 30-i előadása után Eszenyi Enikő nagy szeretettel emlékezett a Vígszínház legendás színésznőjére, Ruttkai Évára, aki most lenne 90 éves. A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján idén ifj. Vidnyánszky Attila kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. A csodálatos színésznő emlékére alapított díjat minden évben a társulat titkos szavazással annak a színművésznek ítéli oda,…


2017. december 31 Színház

Családi mesemusical karácsonyra

December 26-tól indul a volt SYMA csarnokban minden idők legnagyobb hazai szuperprodukciója, az Álomutazó című családi mesemusical, remek színészekkel, kiváló énekesekkel és alkotógárdával. Úgy tűnik az érdeklődés hatalmas, eddig több mint harmincötezer jegy kelt el és várhatóan idén is teltházas lesz minden előadás. 


2017. december 22 Színház

Operagálával ünnepli a visegrádi négyeket a Müpa

Szlovák koloratúrszoprán, magyar alt, cseh tenor, lengyel basszus és szlovák karmester: már a fellépők sora sem mindennapi azon a gálakoncerten, mellyel különleges közép-európai zenei utazás veszi kezdetét a Müpában. A Visegrádi Négyek koncertsorozat december 20-i ünnepi előadásán Edita Gruberova, Schöck Atala, Ladislav Elgr és Krzysztof Bączyk énekművészek lépnek fel, a Magyar Állami Operaház zenekarát Peter…


2017. december 14 Színház
A Vígszínház ad otthont az Európia Színházi Unió közgyűlésének.

Háború és béke – bemutató a Vígszínházban

2017. december 16-án mutatja be a Vígszínház Lev Tolsztoj világhírű klasszikusát, a Háború és békét. Az előadás főszerepében Király Dániel, Bach Kata, Wunderlich József, Hevér Gábor, Hegyi Barbara, Seress Zoltán és Szilágyi Csenge látható, a rendező Alekszandr Bargman. A Háború és békét Lev Tolsztoj fő művének tekintette, melyet már a korabeli közönség is rajongással fogadott….


2017. december 14 Színház

TranzDanz: Bankett

Különleges színpadi produkció filmes adaptációjának premierjén vehet részt a közönség december 18-án 20:00-kor a MU Színházban. Kovács Gerzson Péter 1987-ben alapította meg kortárs táncegyüttesét, a TranzDanz-t, ezt a produkcióról-produkcióra újjászerveződő, megújuló társulatot, ahova a klasszikus balett, a kortárs tánc és a néptánc legtehetségesebb szólistáit, művészeit hívja meg. Zenész társai szintén a zenei élet legkülönbözőbb területeiről…


2017. december 11 Tánc

Színház a színházban – Premierajándék

A Thália Színház Premierajándék című legújabb darabja a nézők szeme láttára jut el az asztalra tett példánytól a tapsig. Csak Önöknek, csak ma este: kizárólag a legmulatságosabb pillanatok és a legigazabb érzelmek! A Thália színészei eljátsszák Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című vígjátékát. És a teljes próbafolyamatot. És önmagukat. És egymást. Minden, amin Ön nevet,…


2017. november 28 Színház

Monodráma a „halál angyaláról“

Az auswitzi haláltábor hírhedt orvosa, Josef Mengele egy végletekig nárcisztikus, önvádat, lelkiismert-furdalást nem ismerő, középszerű jellem volt, aki több százezer, többségében magyar zsidó haláláért felelős. Alakja mára az auschwitz–birkenaui halálgyár egyik szimbólumává vált. A tavalyi év egyik könyvsikere volt Gyurkovics Tamás Mengele bőröndje / Josef M. Két halála című regénye, amelynek alapján monodráma készül, amit…


2017. november 28 Színház

2 hét alatt 2 premier a szombathelyi Wöeres Sándor Színházban

Petr Zelenka: Hétköznapi őrületek Színmű két felvonásban Rendező: Réthly Attila Fordította: Hamvai Kornél Bemutató: Weöres Sándor Színház, Szombathely 2017. november 24. 19 óra, Nagyszínpad Az előadás a harmincas éveiben járó Petr nézőpontjából mutatja be az őt körülvevő világot. Próbál eligazodni az emberi kapcsolatok bonyolult útvesztőjében. Mintha mindenki megbolondult volna kicsit. Szülei, barátja, barátnője, szomszédai, a…


2017. november 16 Színház

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás