Rajtra kész a 10. Sound

Rendkívül színes nemzetközi kínálattal és a hazai sztárok legjavával ünnepel az idén 10. alkalommal jelentkező Balaton Sound, Európa legizgalmasabb vízpari bulifolyama. Már a „nulladik” napon világsztár köszönti – Macklemore & Ryan Lewis személyében – a Sound közönségét, rajtuk kívül majd’ 300 fellépő váltja egymást a különböző színpadokon az öt nap alatt. Július 6 –án  indul…


2016. július 06 Balaton Sound | 2016  

Itt az idei Sound himnusz

Megérkezett a Balaton Sound idei himnusza, mely a nemzetközileg elismert hazai producer duó, a Stadiumx és egy kiváló kanadai vokalista, Delaney Jane koprodukciójában készült. A dalhoz a klipet a Blind Média készítette, amely itt látható:


2016. június 23 Balaton Sound | 2016  
Hirdetés

Ünnepre készül a Balaton Sound

Szakmai kapcsolat, bimbódzó szerelem, a várva várt fesztivál. Sok mindenkinek és sok félét jelent a Balaton Sound. Most pedig ez a rengeteg élmény nem csak emlékezetes pillanatokat, hanem VIP bérleteket és különleges meglepetéseket is jelenthet azok számára, akik részt vesznek a fesztivál 10. születésnapi játékában. Sőt, Bogdán Ádám és Karányi Dani is megosztották velünk legkedvesebb…


2016. június 07 Balaton Sound | 2016  

Emlékezetes bulik a Soundon

Tizedik alkalommal jelentkezik idén a Balaton Sound, a jeles évforduló kapcsán pedig arra kérik a rajongókat, hogy a www.tesoundod.hu oldalon osszák meg legkedvesebb élményeiket a fesztiválról. Ezúttal két ismert „soundos” vallott:megtudtuk, hogy Ada naptárában vastagbetűkkel van bevésve a Sound, Decker Ádám, világbajnok vízilabdázó pedig a hóna alá kaptott két világhírű Dj-t. Ada naptárában a Balaton Sound…


2016. június 03 Balaton Sound | 2016  

Végleges a Sound programja!

Mintegy harminc új név csatlakozott a Balaton Sound korábban bejelentett fellépőihez, ezzel teljessé vált Európa legjobb vízparti bulifolyamának programja. Az idén tizedik jubileumát ünneplő Soundon már a nulladik napon beüzemel minden helyszín, tehát a fesztivál immár öt teljes napon át, maximális fordulatszámon pörög, július 6. és 10. között. Rekordszámú, majd’ 100 nemzetközi sztárvendég teszi tiszteletét…


2016. május 26 Balaton Sound | 2016  
Hirdetés

Nyerj páros Sound VIP jegyet!

Az idei évben tizedik születésnapját ünneplő Balaton Sound közös játékra hívja a fesztivál rajongóit. A szervezők az elmúlt 10 év Soundos élményeit szeretnék összegyűjteni, feleleveníteni. Ehhez várják a közönség emlékeit, elmesélt történeteit, videofelvételeket, fényképeket. A játékhoz olyan ismert arcok, zenészek, színészek, modellek, sportolók is csatlakoztak, akiknek kedvencük a Balaton parti fesztivál, és ők is felelevenítik…


2016. május 13 Balaton Sound | 2016  

Tovább erősít a Sound

Újabb világsztárok csatlakoztak az idén tizedik alkalommal jelentkező Balaton Soundhoz. A nyár legjobb vízparti fesztiválja az elektronikus tánczene, a hiphop és r’n’b műfajok sztárdömpingjén túl számos meglepetéssel készül a jubileumra. A korábban bejelentett közel 40 sztárfellépő után újabb 13 név csatlakozott a Balaton-parti fesztivához, melynek programját ezekben a napokban véglegesítik a szervezők.  Az R’n’B –…


2016. május 03 Balaton Sound | 2016  

Ünnepre hív a Sound

Az idén tizedik alkalommal jelentkező, megújuló Balaton Sound minden eddiginél változatosabb zenei kínálattal készül a jubileumra. Az immár 5 teljes napon át tartó fesztivál programjának összeállításakor az elmúlt években érkezett visszajelzéseket is figyelembe vették a szervezők. Az eddig bejelentett, több mint 20 világsztárhoz most újabb 16 név csatlakozott. A rap/hip-hop vonalat erősíti a The Game…


2016. március 01 Balaton Sound | 2016  
Hirdetés

Újabb nevek a Soundon

Újabb tucatnyi fellépő csatlakozott a Balaton Sound nemzetközi sztárkínálatához. Friss hír, hogy Európa legjobb vízparti bulisorozatán – július 6. és 10. között – fellép Dimitri Vegas & Like Mike, Tyga, Sven Väth és a megannyi további nemzetközi név mellé már csorognak a hazai fellépők is. Jön a Halott Pénz, a Punnany Massif, a Wellhello, a…


2016. január 28 Balaton Sound | 2016  

Martin Garrix is jön a Soundra

Mi is lehetne a legjobb karácsonyi ajándék a Balaton Soundtól? Egy Martin Garrix fellépés önmagában egyet jelent egy elképesztő bulival: az idei Sziget End Show után 2016-ban újra Zamárdiban lesz látható az ifjú titán. Karácsonyi meglepetésként jelentették be a Sound szervezői, hogy idén nyáron Zamárdi szabadstrandján a mainstream elektronikus zene legfiatalabb szupersztár DJ-producere, Martin Garrix is fellép….


2015. december 23 Balaton Sound | 2016  

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás