Először Magyarországon: Alex Vargas

Napjaink egyik legizgalmasabb és legszerethetőbb énekes-dalszerzője, a dán Alex Vargas kétség kívül az idei év egyik legnagyobb popzenei szenzációja lesz. A Vagabond egykori frontembere, az Above & Beyond egykori vokalistája és társdalszerzője nyári fesztiválturnéját szakítja meg első magyarországi koncertjével, amikor június 17-én az A38 Hajó koncerttermében mutatja majd be első nagylemezét, a márciusban megjelent Cohere dalait.

Bár még csak 28 éves, élete felét mégis színpadon töltötte: Alex Vargas pedig már meg is találta saját hangját, amit egy barátja noise soulként aposztrofált. A jelző pedig tényleg találó, hiszen a dán énekes-producer az elmúlt két évben mindig tett azért, hogy kiérdemelje a kontinens figyelmét saját, őszinte és törékeny dalaival: a Giving Up The Ghost szívszorító refrénje, vagy a Wear Your Demons Out minimalizmusa már egy érett, saját képességeit teljesen kihasználó dalszerző-énekest tükröztek megjelenésükkor is. Persze Alexnek tényleg a zenéről szólt az élete azóta, hogy 12 évesen először színpadra állhatott egy TV-s forgatás miatt: 15 éves korában Kurt Cobain emléke előtt tisztelegve már gitárt is ragadt, 17 évesen pedig Angliába költözött, hogy megtalálja saját magát, és zenekarát. Ez lett a Geffen csoda-reménysége, a Vagabond, ami a The Script és James Morrison társaságában turnézhatta végig Európát, és a Glastonbury-n is kétszer színpadra állhatott. Ugyanakkor Alex nem tudott azonosulni azzal az iránnyal, amerre a zenekara tartott, így új impulzusra volt szüksége, és Los Angelesbe költözött.

Minden szót és lefogott hangot én írtam azon a lemezen, és minden, a hangomban kifejezett érzelem én voltam – emlékszik vissza az énekes, aki ezt követően akusztikus balladákat kezdett írni, immáron saját neve alatt.

Ezzel saját útját is megtalálta, és a Pink Floyd, Queen és Jeff Buckley lemezeken felnőtt énekes már tudta, hogyan fejezheti ki magát úgy, hogy azzal maradéktalanul azonosulhasson is. Ennek első megnyilvánulása a ‘Giving Up The Ghost’, majd a ‘Higher Love’ kiadása volt – ezek a kislemezek előzték meg a ‘Cohere’ megjelenését, ami az idei év egyik legnagyobb európai sikerlemezének ígérkezik.

Kétségtelen, hogy a lemez tele van fájdalommal – a dalok többségét valódi kihívás volt megírni.

Azonban az olyan dalok, mint a Tidal, vagy a Sweet Abandon, méltán bizonyítják, hogy napjaink egyik legizgalmasabb friss hangját ismerhetjük meg Alex dalain keresztül, és ezt az intim élményt az A38 Hajón is garantáljuk majd az énekes első magyarországi fellépésén.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás