Koncert Programajánló
 A38 Hajó
2017. május 19

Hollandia és Ghána találkozása

Arnold de Boer, a holland anarcho-punk alapzenekar, a The Ex énekes-gitárosa korábban a Tortoise-val, a Sonic Youth-szal vagy Ken Vandemarkkal is zenélhetett együtt, időtlen sokoldalúságába pedig most az A38 Hajó fedélzetén összegyűlt közönséget is bevonja majd. Előtte pedig a kéthúros land gánai virtuóza, King Ayisoba bizonyítja majd be, miért tartják a kurrens világzenei színtér egyik legnagyobb ígéretének.

Három évtizeddel az után, hogy a hetvenes évek holland anachro punk színtere a világra szabadította őket, bátran kijelenthetjük: a The Ex egyike a legelőremutatóbb és -fáradhatatlanabb zenekaroknak. Bár ideológiájuk a mai napig nem változott, kevesen közelítették meg azt a változatosságot, ami az ő diszkográfiájukat alapjaiban jellemzi. Kollaborációk egész sora a Tortoise-tól a Sonic Youth-ig, Ken Vandermark-tól Tom Corá-ig, elhajlások a free jazz, a török folk és a tánczene felé… talán nincs is olyan stílus, amiben nem próbálták volna ki magukat. Május 24-én pedig az énekes-gitáros Arnold de Boer ad ízelítőt ebből a folyamatosan új utakat kereső, gyermeki örömmel összelegózott zenei világból Zea nevű szólóprojektjével.

Rengeteg kedvenc új előadóm van, de rajtuk kívül még sokan olyanok is, akik már nagyon régóta színen vannak, de újra meg újra lenyűgöznek. Például most láttam Amszterdamban a The Exet és elképesztőek voltak – mesélte A38-as koncertje előtt a Recordernek Thurston Moore, a Sonic Youth gitáros-énekese.

Aki mellesleg fel is lépett a zenekar három évvel ezelőtti „fesztiválján”, ami egyfajta utazócirkuszként járta körbe Hollandiát. Utóbbi jó példa arra is, hogy az alapból is establishment ellenes kollektíva mindig is szerette a saját útját járni – akárcsak a rájuk is nagy hatást gyakorló honfitárs, a Crass. Arnoldék tőlük vették át többek közt a kollázsszerű albumok ötletét is, vagyis hogy a számokat nem szigorúan a zenekar rögzítette, hanem akadnak rajta kollaborációk, improvizációk és szólóban felvett dalok is. A nyolcvanas évek végével aztán a gerincvelőből előtörő politikus punkjukat felváltotta a különböző népek folklórja, valamint a szabad improvizáció iránti érdeklődés – innentől pedig nem volt megállás a számukra.

„Mintha a Public Image Ltd.-et Captain Beefheart irányítaná” – írta róluk a Mudbird Shivers című lemez kapcsán egy kritika és talán ez a legjobb megfogalmazás. Johnny Rotten-ékhez hasonlóan a The Ex tagjai is érdeklődtek az afrikai és jamaikai törzsi zenék iránt, amit aztán angstos poszt-punkkal és korai indusztriális hatásokkal vegyítettek. Ehhez jött még az improvizáció, a korai avantgarde és az európai folk iránti heves érdeklődésük, a végeredményt pedig azóta sem tudta senki reprodukálni. Szerencsére nem is kellett, Arnoldék ugyanis elképesztő tempóban ontották magukból a lemezeket, miközben a főhősnek arra is volt ideje, hogy olyan lemezeken működjön közre mint az A38-on is fellépett Fire! Orchestra Exit-je és közben új tehetségekre is vadásszon…

…valamint a Zeavel is turnézzon. Bár még a kilencvenes években szintén zenekarnak indult, manapság, manapság mégis az ő szólóprojektjét takarja. Elektronikus break pop egy gitárra, dobgépre, szintetizátorokra és egy samplerre, megfejthetetlen ritmusok, brutális basszusok, elképesztő energiák. Bármi megtörténhet a színpadon és valószínűleg meg is történik majd.

King Ayisoba a kologo, a ghánai kéthúros lant egyik legnagyobb virtuóza, mellesleg a kurrens világzenei színtér hatalmas ígérete. Első slágere, a 2006-os ‘I Want To See You, My Father’ illetve a debütalbum Modern Ghanaians kisebb forradalmat indított el az országban. Miért? Mert újító és izgalmas módon keresztezte a tradicionális hangszereket hip-hoppal, dancehallal és a helyi hip-life stílussal. Erre pedig felfigyelt Arnold de Boer is, aki nemcsak magával vitte Ayisobát a The Ex turnéira, de az általa vezetett kiadónál, a Makkum Recordsnál jelentek meg a folytatások is. Élőben, a zenekarával kiegészülve ráadásul még intenzívebben szólal meg ez a fajta hibrid tánczene – ahogy arról májusban a hazai közönség is meggyőződhet.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás