Megvannak a döntősök

Immáron negyedik alkalommal indult a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenye, a Nagy-Szín-Pad! Ezúttal nyolc zenekar és előadó – a Dope Calypso, a Jónás Vera Experiment, a Konyha, a Lóci játszik, a Mörk, Petruska, Sena és a The Qualitons – teljes koncertjét láthatták a nézők az Akvárium Klubban. A koncerteket a nagyszinpad.com-on és a petofilive.hu-n élőben nézhették az érdeklődők, a Petőfi TV pedig izgalmas interjúkkal, backstage infókkal jelentkezett a helyszínről. Idén a Recorder is figyelemmel kísérte az elődöntőket, valamint az MVM Zrt. is a kezdeményezés mellé állt.

A közönség három platformon – SMS-ben, az Instagramon, illetve a nagyszinpad.com-on szavazhatott. Az így beérkezett voksok a Nagy-Szín-Pad! 22 fős szakmai zsűrijének pontszámaival együtt, 50-50%-ban figyelembe véve adták ki a végeredményt. A döntőbe, amelyet május 27-én, az Akvárium Klub nagytermében tartanak, a következő három produkció jutott:

A KÖZÖNSÉGEN A SOR

A szavazás május 24-én reggel újraindult, de most már kizárólag a 3 továbbjutó rajongóin a sor: ők egészen a május 27-i döntőig voksolhatnak, ahol a szavazást az élő adás folyamán zárják le, majd az összesítés után bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét.

Szavazni a következő módokon lehet:

  • SMS-ben a 06 (20/30/70) 4422-999-es alapdíjas telefonszámon a zenekar kódjával. Egy telefonszámról naponta maximum 5 SMS szavazatot fogadnak el
  • Instagramon a #nsz #zenekarkódja hashtagekkel ellátott képekkel-videókkal. Egy Instagram profilról naponta maximum 5 szavazatot fogadnak el. Szavazni csak publikus profilról lehet!
  • A nagyszinpad.com-on, a zenekarok oldalain

A döntősök kódjai:

  • Jónás Vera Experiment: vera
  • Lóci Játszik: locijatszik
  • Mörk: mork

A TÉT IDÉN IS ÓRIÁSI!

Az elődöntő résztvevői meghívást kapnak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton rendezvényei mellett a Campus Fesztiválra és az Akvárium Klubba is. A döntő résztvevői közül a díjak felajánlói választják majd ki azt a produkciót, amely az MTVA jóvoltából Magyarországot képviselheti a 2018-as Eurosonic Festivalon, Hollandiában, illetve előzenekarként léphet fel a Budapest Park és az Akvárium Klub egy-egy kiemelten fontos eseményén, és a siófoki PLÁZS nyitókoncertjén is fellép majd, a Halott Pénzzel együtt.

A Nagy-Szín-Pad! 2017-es győztese idén a felsorolt fesztiválok nagyszínpadain koncertezhet, lehetősége nyílik egy videoklip elkészítésére, és meghívást kap a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorába is. Idén Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park is csatlakozik a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatóhoz: a 10.000 nézőt befogadó nagyszínpaduk szintén helyet ad majd a verseny győztesének a bemutatkozásra.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás