A Centrál Színház színlapja szerint Ödön von Horváth műve, a most bemutatott Kasimir és Karoline aktuálisabb, mint valaha. Egyetértek.
Ödön von Horváth (1901-38), a horvát-osztrák-magyar író drámáival az 1929-es gazdasági világválság okozta társadalmi és morális helyzetnek mutat kritikus és bátor tükröt. A kor konzervatív hozzáállása azt a látszatot akarta fenntartani, hogy minden rendben van a német társadalomban, miközben az élet szinte minden területén megindult a romlás. Már tudjuk, hogy mit hozott ez a történelemben. Az a jelenség, hogy külvilág felé mutatott helyzet eltér a valóságtól, örök téma marad, legyen annak színtere az aktuális társadalom, a politika, a család vagy valamilyen emberi kapcsolat.
A történet szerint a müncheni Oktoberfest-en folyik a sör, nagyban zajlik az ivászat és a mulatság, ahol Kasimir és Karoline, a jegyespár elvegyül a tömegben. Úgy tűnik, mindenki remekül szórakozik, miközben a színdarab szereplői morális mélyponton vannak, vagy afelé tartanak. A gazdasági világválság nem csak pénzügyileg tette bizonytalanná az emberek életét, hanem szinte egyenes következményként a kapcsolataikat is. Az állását hirtelen elvesztő Kasimirnak szembesülnie kell azzal, hogy jegyese, Karoline másképp tekint rá, mint férfira, mert elbocsátották. Kérdésessé vált az anyagi biztonságuk és ezért Karoline elkezd más férfiak után nézelődni a vásári forgatagban.
Nagy kérdés volt számomra, hogy Alföldi Róbert hogyan bánik egy olyan színdarabbal, mely minden köntörfalazás nélkül rántja le a leplet a képmutató világról. Alföldi gyakran nyúl rendezéseiben drasztikus, megdöbbentést kiváltó, harsány eszközökhöz. Ez esetben nem tette, szerintem nagyon jól döntve. A Kasimir és Karoline című darab minden szava aktuális az anyagias és az élvezeteket hajszoló XXI. századunkban. Alföldi alig-alig, egy-egy mondat erejéig céloz a mai kor jelenségeire, hagyja, hogy Ödön von Horváth szavai hassanak a párbeszédeken és jeleneteken keresztül. A darab szerint a közvetlen jövő bizonytalansága, a félelmek miatt a mámort, a felfokozott szexualitást, a bűnözést, a hazugságokat, az érzelemmentességet választják a sörfesztiválon mulatozó müncheniek. Társadalmi és anyagi helyzetüktől függetlenül teszik ezt, legyenek politikusok, egyszerű munkások vagy piti bűnözők. Alföldi Róbert Kasimir és Karoline rendezése letisztult. A humoros vígjátéki elemek és a drámai, fajsúlyos helyzetek úgy követik egymást az előadásban, hogy az egyensúly végig fennmarad. Megmutatja a rendezés azt, hogy érdekalapú szemlélet uralkodik korunkban, mely viselkedés nagymértékben kihat az emberi kapcsolatokra és gyakran felülírja az igazi érzelmek felvállalását. Ödön von Horváth színdarabjában az is megjelenik, hogy a külső hatások gyakran tönkreteszik a szerelmi kapcsolatokat.
Korunk színházában a díszletek már rég nem pusztán azt a funkció látják el, hogy tárgyi kiegészítői legyenek egy előadásnak. Igaz ez Kálmán Eszter díszlet- és jelmeztervező munkájára is. A különböző méretű csillogó karácsonyi díszek – mint a látványvilág fő elemei -, nagyon jól támogatják a darab egyik fő üzenetét, azt, hogy az ünnepi fények sem tudják elfedni a valóságban dolgozó feszültségeket és a mély válságot. Az előadásban elhangzó zenei feldolgozások – melyeket a Budapest Bár biztosít felvételről – jól illeszkednek a hangulathoz, arányosan színezik, támogatják a színészek játékát és a napjainkra történő utalásokat.
Ha Stohl Andrásról van szó, óhatatlan, hogy az előadás kezdete előtt, a nézőtéren ülve ne jusson az eszembe a média által kiteregetett celeb léte. Ahogy belép a színpadra, mindent elfelejtet ezzel kapcsolatban. Kasimir, az önbizalmát, önbecsülését, tartását és biztonságát vesztett kirúgott sofőr beszél, mozog és gesztikulál a deszkákon. Ezt hívom teljes átlényegülésnek. Ha van olyan, hogy egy színész játéka egy kicsivel sem több vagy kevesebb, mint amennyi a karakter hiteles, erőteljes megformáláshoz kell, akkor Stohl András megmutatja azt a jelenlévő közönségnek. Bata Éva Karoline szerepében nem marad le partnere mellől a színészi játék színvonalában. Árnyaltan mutatja be Karoline lelki vívódásait, azt, hogy a férfiak által vezérelt világban hogyan sodródik kényszerből egy kiszolgáltatott nő. Az utolsó jelenetekben megrendítően fejezi ki a talaját vesztett Karoline fájdalmát.
Borbás Gabi ironikus és felszabadult, érett játékával, mint narrátor-énekes emeli az előadás színvonalát. Erős színpadi jelenlétével támogatja azt, hogy a szerző és a rendező által közvetített üzenet a legjobban hasson. Szabó Simon, lazán és humorral hozza a piti bűnöző szerepét. Varju Kálmán az egyszerű német polgár figuráját jeleníti meg visszafogottan, annak kisszerűségét is bemutatva, Pálfi Kata az okos, de számító nő karakterét alakítja tökéletesen. A Papp János-Cserna Antal duett a politikusi és hivatali világot képviselik szerepükben, akik leereszkednek a közemberek vásári mulatságába, oda, ahol minden élvezetet könnyedén megvásárolhatnak. Ironikus, parodisztikus megnyilvánulásaik érdekes színfoltjai az előadásnak.
Alföldi Róbertrendezéséből az is kiderül, hogy a Kasimir és Karoline alkotta szerelmespár kilóg a környezetéből, mert ők szeretik egymást, de engednek a környezetük morálisan romboló hatásának. A darab végén a Kasimirt elhagyó Karoline is rádöbben erre a szomorú valóságra, de már későn. Bata Éva végső monológjában azt üzeni – amivel katarzist vált ki a nézőkben -, hogy érdemesebb az érzésekre szavazni a külvilág lehúzó erejével szemben.
Értékelés: 9/10