Bor, mámor, Cézanne

Provence érett, gyümölcsös ízei, napsütötte, kopár sziklái, vígan kártyázó öregjei elevenednek meg Paul Cézanne egész életművét átfogó, október 26-án megnyílt kiállításán a Szépművészeti Múzeumban. Ebben a megközelítésben még sehol a világon nem mutatták be a modern festészet atyjának tartott művész képeit. A tárlat célja ugyanis, hogy megmutassa, kik, hogyan hatottak rá a múltbeli reneszánsz, barokk, klasszicista alkotók közül, és ő miként írta át a klasszikus festészet szabályait, eltörölve ezzel az impresszionizmust, továbbá megnyitva az utat a kubizmus, az expresszionizmus, a fauvizmus és egyéb avantgárd irányzatok felé.

A tárlatot Baán László, a múzeum főigazgatója, az intézmény történetét nézve az egyik legfontosabb eseménynek nevezte a múlt pénteki megnyitón. A kiállítás több szempontból is különleges. Annyira sok (mintegy száz) értékes kép érkezett hozzánk a világ legrangosabb galériáiból, hogy törvénymódosításra is szükség volt. Az állam garanciát vállalt a nálunk állomásozó képekre egy bizonyos összeghatárig – ezt a plafont kellett módosítani háromszázmilliárd forintra. A múzeum nem titkolt vágya, hogy olyan világszínvonalú kiállítást rendezzen, amely Párizsban, Londonban vagy New Yorkban is megállná a helyét. A másik kuriózum a téma egyedisége. Cél megjeleníteni a Picasso által “minden festő atyjának” nevezett Cézanne valamint a múlt kapcsolatát, megmutatni, kik hatottak rá, hogyan újította meg a festészetet, milyen módon inspirálta munkássága az őt követő festőket.

Cézanne Aix-en-Provence-ban született gazdag bankárcsaládban. Szülei nyomására jogi tanulmányokat folytatott, majd a helyi iskolában kezdett rajzórákat látogatni. Ekkor ismerkedett meg Émile Zola-val, akinek javaslatára Párizsba ment. Itt részt vett az Academie Suisse művészeti képzésén, ismeretséget kötött Renoirral, Monet-val, Sisley-vel, és Pisarro-val. Utóbbihoz egész életén át tartó barátság fűzte. Miután elutasították felvételi kérelmét a párizsi Szépművészeti Iskolába, visszatért Provence-ba, de egész életében szülőföldje és a főváros között ingázott. Bár több képét is beküldte a Párizsi Szalonra, illetve az impresszionisták első és harmadik kiállítására, a közönség műveit hűvösen fogadta, a szakmai körök csak élete utolsó éveiben ismerték el nagyságát.

A kiállítás mintegy 100 festményt, rajzot és akvarellt ölel fel, a művész képei mellett balról egy nagy reneszánsz vagy barokk előd, jobbról többnyire Cézanne valamelyik modern, avantgárd követőjének munkája látható. Ezáltal mi is összehasonlíthatjuk őket. Láthatjuk, hogy olyan művészektől tanult, mint Michelangelo, Raffaello, Courbet, Delacroix, Goya vagy Poussin. Sokat foglalkozott szobrok lemásolásával a Louvre-ban, szeretett térben körüljárható dolgokat síkban, több szögből ábrázolni. Ennek apropóján a Louvre-ból a Szépművészetibe hozták Voltaire vagy Richelieu bíboros híres szobrait. Magyar vonatkozású érdekesség, hogy Cézanne lemásolta Corvin Mátyás feleségének, Beatrix királynénak a szobrát is, amelyet egy itáliai mester készített róla még lánykorában, amikor nápolyi nemes hölgy volt. Cézanne a tájképfestészet, a csendéletek, a portrék és az életképek terén egyaránt nagyot alkotott.

Csendéletei talán a leghíresebbek. Ő vette elő újra ezt az akkoriban kevéssé divatos műfajt, ezekből többet is láthatunk a kiállításon. Provence hangulatát adják vissza a levendulával megrakott fűszerespolcok, az érett almákkal csordultig teli, dús gyümölcskosarak, dél-francia paraszti miliőjét idéző sápadt kék konyhakendők. A műértők “nyugtalan csendéletnek” nevezik alkotásait: valóban, a képek mozgalmasak. Azt érezzük, a kosarak bármelyik pillanatban felborulhatnak, a gyümölcsök és az edények szétgurulhatnak.

Kortársai, az impresszionisták lemondtak arról, hogy a festménynek legyen kompozíciója. Helyette megmutatták a tárgyak felületének finomságát, szinte tapintható textúráját, valamint rájöttek arra, hogy a dolgok ezer színben pompázhatnak, és a fényerősség, meg az árnyékok hatására ugyanaz a tárgy többszínűnek tűnhet egy másik időpontban. A pillanat adta látvány, az impressziók rögzítése, a színek, a fények pontos visszaadása Cézanne-nál is megvan, ő azonban hagyományosan kompozícióba rendezi műveit, megtartva ezzel a klasszikus festészet szabályait. A kompozíció időnként átveszi a vezető szerepet, a tájkép elemei, a fák, a hegyek, az út sokszögekké, vonalakká egyszerűsödnek, ez már nem is a látvány, inkább durva ecsetvonásokkal megfestett, egymásra dobált geometrikus formák összevisszasága. Éppen úgy, ahogy a kubizmusnál, azaz az expresszionizmus előszobájában. Ezt láthatjuk a világhírű Montagne Sainte – Victoire hegyről készült tájképsorozat két világhírű darabján.

Szintén megtekinthető a legismertebb Fürdőzők sorozat egyik darabja, amelyen ugyancsak érezhető a Cézanne több képén fellelhető, elfojtott szexualitás. A történelmi korok fürdőjelenetei vagy csak férfiakat, vagy csak nőket ábrázoltak. Ő szakít ezzel a hagyománnyal, képein nők és férfiak egyaránt láthatóak. A háromszög-alakzatokban egyesek a lelkesedés-vágyakozás-beteljesülés hármasát vélik felfedezni.

Kártyázók című művének két változatát is megnézhetjük. Ezek életképek, derűs pillanatfelvételek a provence-iak mindennapjaiból, nincs bennük erkölcsi tartalom a paraszti sorsról. A jelenetet 5 verzióban festette meg, egyik változatát a katari királyi család vette meg tavaly, mintegy 70 milliárd forintért.

Feleségével, Hortense-zel harmincéves korában ismerkedett meg, egy fiuk született. Családja előtt titkolta kapcsolatukat, csak tizenhét évvel később, apja halála után vette feleségül. Cézanne összesen 44 portrét festett az asszonyról, egyet mi is megnézhetünk a Szépművészetiben. “A kép minden egyes részlete ismeri a többi részletet” – jellemezte Rilke a festményt.

A kiállítás utolsó termét azoknak a személyeknek szentelték, akik felfedezték Cézanne nagyságát: Portrékat láthatunk Ambroise Vollard galériásról, aki a festő 200 képét felvásárolva elsőként rendezte meg a művész személyes tárlatát, vagy Charles Baudelaier-ről, Julius Meier-Graefe, Roger Fry, Fülep Lajos és Meller Simon művészettörténészekről, akik írásaikban az elsők között méltatták az “izmusok atyját”. A magyar Nyolcak festőcsoport egyik tagja, Tihanyi Lajos róla készült portréja is itt kapott helyet. Február 17-ig bárki kedvére kalandozhat Cézanne-nal karöltve a provence-i napsütésben, múlt és jelen ösvényein, stílusok és izmusok erdejében.