Kiállítás

Egy éjszaka a múzeumban

By Varga Kriszti

June 20, 2013

Idén június 22-én lesz a Múzeumok Éjszakája, amelyen országszerte több mint 300 intézmény ezernél is több programmal – különleges tárlatvezetéssel, foglalkozásokkal, előadásokkal, koncertekkel várja a látogatókat kora délutántól másnap hajnalig. Budapesten több mint 100 intézmény tárja ki a kapuit. Öt útvonalon külön buszjáratok könnyítik meg a közlekedést 18:00 és 02:00 óra között, valamint a menetrend szerinti BKV járatok is ingyenesen igénybe vehetőek érvényes karszalaggal.

Néhány kiállítás ezen az éjszakán látható utoljára, például a Holokauszt Emlékközpont Emlék-képek – Feledhetetlen XX. századi élettörténetek című időszaki tárlata, ahol a 100 éve született világhírű fotós, Robert Capa 8 eredeti képe mellett az irodalom, a színházművészet, a sport, a tudomány, az építőművészet és a cirkuszművészet ikonikus alakjainak rövid életútjába pillanthatunk bele. A kisebbek több helyszínen is részt vehetnek különféle gyermekprogramokon: bábkészítésen, kincsvadászaton vagy bűvészelőadáson, készíthetnek szellemlabirintust, vagy fényképezkedhetnek kígyókkal és elefántokkal a Fővárosi Nagycirkusz előtti téren. A nagyobbak ókori ételeket is kóstolhatnak a Szépművészeti Múzeumban, valamint kortárs fotóművészeti szabadtéri slideshow-t nézhetnek a Mai Manó Ház előtti kivetítőn.

Ingyenesen letölthető mobil alkalmazás segíti a látogatókat a tájékozódásban. Barangolhatunk az események között, így biztosan nem maradunk le semmiről. A Múzeumok Éjszakája hivatalos honlapjáról letölthető az applikáció. Az indulás előtt frissítitek révén az esetleges változásokról sem az utolsó percben szembesülhettek. Ha nincs kedvetek hosszas szervezéshez, akkor válasszátok ki a nektek leginkább tetsző ajánlatot a séták közül, és kövessétek az adott eseményeket.

Budapesten a belépés 6 éves kor alatt díjtalan, 6-18 éves kor között a karszalag 600 Ft, felnőtteknek pedig 1500 Ft. A program-kavalkádban kicsik és nagyok, a természettudományok, a művészetek vagy a történelem iránt érdeklődők éppúgy találhatnak maguknak szóló programot, mint a kisgyermekes családok vagy a koncertrajongók.