Június elsejével végre megnyitott a FuturePark az Andrássy Élményközpontban, a volt Párizsi Nagyáruház épületében kapott helyet.
FuturePark
A TuiipánTündér Produkció csapata a parkkal Szingapúrban találkozott először, amelyet a japán teamLab álmodott meg, és egyből beleszerettek. Egy fontos problémára hívja fel a figyelmet, mégpedig arra, hogy az élményeket többnyire egyedül éljük meg. Ezzel próbál szakítani a japán mérnökök által fejlesztett interaktív kiállítás, ami az alkotás inspiráló élményével ajándékozza meg a látogatókat.
A technológia rohamos fejlődése a jövőben még jobban fel fog gyorsulni és a munkahelyek jelentős részén a gépek veszik majd át az ember szerepét. Napjainkban nehéz elképzelnünk, milyen munkákat fognak végezni a jövőben a mai gyerekek. Mára világossá vált, hogy a jövő társadalmában egyre fontosabbá válnak majd az olyan tulajdonságok, amelyek csak az emberekre jellemzők, mint például a kreatív gondolkodás és cselekvésre való képesség. Az emberek alapvetően együttműködőek és kreatívak. Azonban sokszor arra tanítanak minket, hogy csak egyetlen helyes válasz létezik, a többi pedig helytelen. A gyakorlatban sosincs kizárólag egy helyes válasz és a megfelelő válaszok is változnak a minket körülvevő világ változásaival. Egy 10 évvel ezelőtti helyes válasz ma már lehet helytelen. Ha olyan választ adunk, ami másokat boldoggá tesz, akkor az lesz az új helyes válasz. A kreativitás az, ami úrrá lesz a „csak egy helyes, vagy egy helytelen” válasz problémáján.
Az Andrássy Élményközpont első programjával, a Future Park kreatív “játszóterével” lehetőséget ad arra, hogy az emberek közötti kapcsolatok újra éledjenek, és olyan közösségi élményekkel gazdagodjanak a látogatók, melyek során az egyéni kreatív tevékenységeket közös kreatív alkotássá tudják átalakítani.
A Magyarországra most érkező interaktív élményközpont több izgalmas aktivitásból áll össze egy varázslatos világgá.
Andrássy élményközpont
2013 óta a Tulipántündér Produkció több minőségi produkcióval is megörvendeztette a közönséget. A Játékkészítő és az Álomutazó című saját fejlesztésű színpadi előadásokat nem kell bemutatni senkinek, de hoztak Magyarországra több kiállítást is. A legizgalmasabb a szintén saját fejlesztésű The Champions című tárlat volt, ami azóta már Európát “járja”.
„A Bajnok” – világpremier a Millenárison
A továbbiakban viszont állandó helyet szerettek volna a jobbnál jobb kiállításoknak és programoknak, így találtak rá a Párizsi Nagyáruház épületére az Andrássy úton.
“Nagyon büszkék vagyunk, hogy sikerült megvalósítanunk az Andrássy Élményközpontot és ezzel – Európa vezető nagyvárosaihoz hasonlóan – már Budapestnek is van egy állandó befogadó helyszíne, így a hazai családoknak nem kell külföldre utazniuk a világ legnépszerűbb és legújabb élményeiért” – mondta Illés Gabriella, az Élményközpontot életre hívó TulipánTündér Produkció vezetője, hozzátéve, hogy tematikától függően 3-6 hónapig tartó kiállítások váltják majd egymást az élményközpontban.