Nem csak Cézanne miatt érdemes most ellátogatni a Szépművészeti Múzeumba. Az 1808 és 1879 között élt Honoré Daumier francia karikaturista mintegy 600 rajza szintén megtekinthető az Igy éltek ti című kiállítás keretében. Bár a gúnyrajz műfaja napjaikban hanyatlóban van, a múlt századi humor még mindig betalál, sok téma most is aktuális. Nevessünk hát azon, amin sírni kellene!
Honoré Daumier a festészetben és a szobrászatban is tehetséges volt, mégis a karikatúra Michelangelojaként vonult be a történelembe. Gúnyrajzai számos témában készültek. A nagy forradalom utáni évtizekben igencsak viharos szelek fújtak Franciaországban. Kormányok, királyok, felkelések jöttek-mentek, a nép meg csak nyomorgott. Mindez nyugtalanná, zűrzavarossá tette a közhangulatot, nőtt az általános elégedetlenség. A társadalom problémáit, a politikusok és vezetők jellemhibáit kifigurázó rajzok nagy tömegeket szólítottak meg. Ennek a mestere lett Daumier.
Mindössze 8 éves volt, amikor Marseille-ből Párizsba költöztek, hogy édesapja költőként próbáljon érvényesülni. Családját azonban nem tudta eltartani, így fia már 12 évesen munkára kényszerült: egy törvényszolga irodájában lett inas. A kis Honoré itt találkozott először a szegények és a bűnözők világával. Az éhező városi munkások iránt érzett szimpátiája egész életére megmaradt, és meghatározta művészetét: karikatúráiban gyakran tiltakozott a nyomor ellen.
16 évesen rajztehetsége a felnőttek figyelmét is felkeltette, ezért apja Alexandre Lenoir művészhez adta tanoncnak. Mestere nagy hatást gyakorolt rá. Később számos, híres, francia festőhöz hasonlóan az Academie Suisse-en (Svájci Akadémia) kapott képzést. Ezt követően különféle folyóiratok illusztrátoraként dolgozott (La Charicature, Le Cahviara) ahol elsősorban a politika visszásságaiból csinált viccet. Egy Lajos Fülöp királyt parasztevő szörnyként ábrázoló rajzáért néhány hónapra börtönbe is zárták. Ezután egy időre mellőzte a kényes, politikai témákat, inkább a kispolgárok mindennapjait parodizálta.
A múzeum tárlatában megtekinthetők a királyokat és kormányzati vezetőket fricskázó rajzok, de a jogászokat is előszeretettel oltotta Daumier. A törvényszolgánál eltöltött gyerekkori évei hatására ugyanis végleg csalódott az ügyvédekben és az igazságszoltatás ellentmondásaiban. A bebörtönzése utáni időszakban készült képei politika helyett a kispolgárok szűklátókörűségét, a házastársi hűtlenséget figurázzák ki. Egész sorozatot készített a kékharisnyákról, a nőknek tanulási és választási jogot követelő, agresszív vénkisasszonyokként ábrázolt első feministákról.
Egész életében a köztársaság hive volt. Az 1848-as forradalom utáni, szabadabb időszakban újra a politika felé fordult. 1860-ban a Le Cahviara folyóirat felbontotta vele a szerződést, így Daumier rendszeres jövedelem híján rajzokból, festményekből, szobrokból próbált bevételhez jutni. Egyik leghíresebb műve a Mosónő, amiben szintén a városi munkások nélkülözéséről rögzít pillanatfelvételt. Ezekben a műfajokban is tehetséges volt, többször állított ki a párizsi Szalonon is. A hírnév azonban csak élete utolsó évében jutott el hozzá. Ekkor már magasabb árat fizettek alkotásaiért a műkedvelők, egyik kiállítását például Victor Hugo is patronálta. Mégis vakon, nyomor és adósság által övezve halt meg, akárcsak karikatúráinak hősei.
A kiállítás 2013. március 3-ig látható.