Honoré Daumier a festészetben és a szobrászatban is tehetséges volt, mégis a karikatúra Michelangelojaként vonult be a történelembe. Gúnyrajzai számos témában készültek. A nagy forradalom utáni évtizekben igencsak viharos szelek fújtak Franciaországban. Kormányok, királyok, felkelések jöttek-mentek, a nép meg csak nyomorgott. Mindez nyugtalanná, zűrzavarossá tette a közhangulatot, nőtt az általános elégedetlenség. A társadalom problémáit, a politikusok és vezetők jellemhibáit kifigurázó rajzok nagy tömegeket szólítottak meg. Ennek a mestere lett Daumier.
Mindössze 8 éves volt, amikor Marseille-ből Párizsba költöztek, hogy édesapja költőként próbáljon érvényesülni. Családját azonban nem tudta eltartani, így fia már 12 évesen munkára kényszerült: egy törvényszolga irodájában lett inas. A kis Honoré itt találkozott először a szegények és a bűnözők világával. Az éhező városi munkások iránt érzett szimpátiája egész életére megmaradt, és meghatározta művészetét: karikatúráiban gyakran tiltakozott a nyomor ellen.
16 évesen rajztehetsége a felnőttek figyelmét is felkeltette, ezért apja Alexandre Lenoir
A múzeum tárlatában megtekinthetők a királyokat és kormányzati vezetőket fricskázó rajzok, de a jogászokat is előszeretettel oltotta Daumier. A törvényszolgánál eltöltött gyerekkori évei hatására ugyanis végleg csalódott az ügyvédekben és az igazságszoltatás ellentmondásaiban. A bebörtönzése utáni időszakban készült képei politika helyett a kispolgárok szűklátókörűségét, a házastársi hűtlenséget figurázzák ki. Egész sorozatot készített a kékharisnyákról, a nőknek tanulási és választási jogot követelő, agresszív vénkisasszonyokként ábrázolt első feministákról.
A kiállítás 2013. március 3-ig látható.
