Lehet küldeni és kapni képeslapot! Vagy csak röhögni rajtuk…
Bárgyúbbnál bárgyúbb tavaszi versélmények, ömlengős jókívánságok, vicceskedő nyuszis irományok és bibliai idézetek árasztják el ilyenkor az üzletek polcait. Nem csak a szövegek, de a képek is variálhatók a végtelenségig: kisnyuszi ül, kisnyuszi áll, két kisnyuszi ül, két kisnyuszi ül, de egy kosárban, egy kisnyuszi ül egy kosárban, mellette egy pirostojás. Népirutyutyus indás tojások, menő modern pöttyös-csíkos-kockás tojások, sonkával az asztalon lévő tojások, egymagukban a fűben fekvő tojások. És ha mindez nem elég, kereshetünk nyuszinak öltöztetett kisbabás, vagy nem nyuszinak öltöztetett kisbárányos képeslapokat!
Lehet tojást festeni, ó je.
A családomban nagy hagyománya van a tojásfestésnek. Már jó előre megvesszük a festékeket, hogy aztán húsvét szombatján ne találjuk meg, és jobb híján hagymahéjjal próbáljunk valami erőtlen vörösséget a tojáshéjakra varázsolni. De ha mégis megtaláljuk a festéket, akkor kezdődik csak az igazi móka-kacagás! Én vagyok ugyanis az ügyeletes tojásfestő, ami sokszor katasztrofális következményekkel jár. Először is ugye, nem az ünnepi terítőn kéne a piros festéket csepegtetni. Másodszor nem a mérnök apám tűfilceivel kéne rajzolni az indákat meg tulipánokat, mert az ünnepek után ő továbbra is mérnökként szeretne dolgozni. Tavaly a szüleim asszertív módon fejezték ki, hogy kézügyességem hagy némi kívánnivalót maga után: eltüntették a tűfilceket (a festéket úgysem találtuk meg), ellenben vettek tojásmatricát, és szívélyesen javasolták, hogy idén próbáljam meg ezekkel díszíteni a tojásokat. Úgyhogy a tavalyi tojásaink apró színes matricákkal voltak díszítve, úgy mint kisnyúl, tojás (tojás a tojáson), bárányka, méhecske (úgy látszik, a matricások is megunták a nyuszi-bárány kombót).
Régen, amikor kicsi voltam, és teret engedtek a kreativitásomnak, viasszal, meg temperával írókáztuk a kifújt (!) tojásokat, nem baj, ha a gyerek könyékig festékes, milyen édes, ahogy kettéroppantja a tojáshéjat alkotás közben! Miközben én nyelvemet is kidugva koncentráltam, hogy legalább egy tojáson legyen valami felismerhető minta, addig a húgom csendben megdekopázsolt tíz hungarocell-tojást. Végül csak az vigasztalt, hogy a hungarocellt nem lehet megenni, az én ákombákom tojásaimat viszont igen.
Lehet agyalni azon, hogy tulajdonképpen mit is ünneplünk.
Húsvétkor a keresztények nem azt ünneplik, hogy Jézust keresztre feszítették, hanem azt, hogy feltámadt…Persze azért minden gyerek tudja, hogy húsvétkor nem a Jézuska hozza az ajándékot, mert ő éppen a feltámadással van elfoglalva, úgyhogy hálásak vagyunk a nyuszinak, aki átvette tőle a melót egy időre. Hogy senkit sem zavar, hogy a nyuszi tojást tojik? A világ tele van rejtéllyel…
Lehet sokat enni!
Apámnak például a húsvéti menü a húsról szól: sonkát sonkával eszik, nem baj, ha kalács már nincs hozzá, aggódva lesi a hentesnél, hogy vajon a nyolckilós sonka elég lesz-e szerény vacsoránk elköltéséhez. Anyámnak a húsvét a sütikről szól, merthogy ő süti őket. Apám minden évben kijelenti, hogy nem kell túlspilázni, úgyis mindig fogyózunk, nem kell annyi sütit sütni. De a bejgli elengedhetetlen, mert a gyerekkorában mindig volt húsvétkor bejgli. Kalács? Naná, anélkül nincs húsvét! Aprósütemény a locsolók kedvéért, zserbó is kell, mert szeretjük. Ha már úgyis a konyhában vannak a nők, egy kis krémest nem lehetne? Úgyhogy az a szerencsétlen locsoló, aki beteszi hozzánk a lábát, garantáltan úgy megy el tőlünk, hogy a rosszullét kerülgeti. Húsvétkor próbáljuk tartani a szigorú böjtöt (de ugye a friss sütit meg kell kóstolni, nehogy elrontsunk valamit!), így este a vacsoránál már kiéhezett vadakként vetjük rá magunkat a sonkára meg a tojásra, hogy utána még négy napig ugyanezt együk, itt-ott nyuszi formájú sütikkel meg töltött káposztával megtörve a monotonitást. Nekem a húsvét a csokiról is szól: csokinyuszi, csokibárány, csokis süti, csokis marcipán, táblacsoki, csokis testápoló, bonbon, praliné…És az ünnep után következik az igazi böjt! Léböjtkúra, méregtelenítés, futás és aerobik, edzés és koplalás, hogy karácsonykor legyen mit visszahízni.
Lehet dekorálni.
Húsvétkor csodálatos nyúlkoszorúk, báránykás szalvéták, eredeti matyómintás kínai tojások árasztják el az ünnepi asztalt. A kertben műanyag barikák, kertésznadrágos szalmanyulak díszelegnek. A kerítés melletti fenyőkön tojások lógnak, és az autóban a Wunderbaum is tojás alakúvá kerekedik. Az igényesebbek felvehetik a karácsonyi rénszarvas agancsok helyett az aktuális nyuszifüles hajpántot, a férfiak pedig félredobhatják az unalmas csíkos nyakkendőket, hiszen itt a tojásos változat! Az áruházakban pedig óriás betűk hirdetik: Boldog Nyuszit!…WTF?
Lehet locsolkodni!
Ma már sokan cikinek tartják a locsolást. A kortársaim legalábbis mindenképpen: a locsolás vagy valami avítt izé a szemükben, amit csak az apjuk művelt, de ők már ennél felvilágosultabbak, vagy pedig egy szerelmi vallomás megfelelőjének tarthatják, máskülönben nem félnének tőle úgy, mint ördög a szenteltvíztől. Arról nem is beszélve, hogy az átlag locsoló sosem tud elmondani egy normális locsolóverset, mert vagy túl kicsi hozzá, és még beszélni sem tud, vagy már nem tud beszélni, mert tökrészeg. A locsolás valahogy elkerüli az ember lányát, ha elmúlik tíz éves, ami elég szomorú, mert ennyi hervadozó nyannyerrel a srácok nem tudnak mit kezdeni! Erre valók az apukák, meg a rokonok, akik biztosítják, hogy legalább egy büdös pacsuli szaga érje a lány fejét, és ne hervadjon el. A locsolás amúgy nagyon mutatja, hogy mennyire kreatív a locsoló, és nem csak a versekre gondolok. A hagyománytisztelők, vagy különösen kegyetlenek a jéghideg vödör vízre esküsznek, a jófejek a feleségüktől csórt Dolce Gabbana vagy Lancome parfümöt locsolják a nőkre, az agyafúrtak meg direkt beszerzik a leggagyibb, legbüdösebb névtelen locsolószprét, ami garantáltan hat hétig boldogítja a szerencsétlen áldozatot, túlélve a hajmosásokat is. Kíváncsi vagyok, hogy idén is a feleségektől lopott változatokból kapok-e. Ha igen, gyilkos pillantásaikat úgysem látom majd a körülöttem lengő illatfelhőtől…