Elég szar úgy szülni a gyereket, hogy utálod közben. Megszültem az enyémet, úgysem tehettem mást, jöttek a pár perces fájások meg a tágulás, a Dorkát, meg kell szoknom a nevét, nem is én találtam ki ezt a nevet, hanem anyám, mert úgy hívták a kedvenc babámat, hogy Dorka, nekem nem különösebben tetszik, de ez van, már ezt írták rá a kórházi adatlapjára. Amikor szültem, és azt hittem, ketté fogok szakadni, meg hogy ezt így kell, a szülést, akkor anyámat is utáltam, ott állt mellettem, sírt, mert látta, hogy szenvedek, az egyetlen lánya, már csak ketten maradtunk egymásnak, csurogtak a könnyek a szememből, nem azért, mert akartam, kilenc hónapja bőgtem ettől a terhességtől, tényleg az volt, teher, és a szüléstől a tehermentesítést vártam, de jobban fájt, mint vártam, és anyám szorította a kezem, és mondta, hogy mindjárt vége, mindjárt jön a baba, az én gyönyörű gyerekem, pedig akkor még bennem volt, és nem is láthatta, hogy gyönyörű-e vagy sem, mert az ultrahangon csak a kékesszürke folt látszik, mégis minden anya látja rajta, hogy csodaszép a babája, én nem láttam, csak a kékesszürke pacnit a lapon, hogy egyre nő, ufót hordok magamban tulajdonképpen, ebből nem lesz csecsemő, de lett, visított és úgy sírt, hogy „le-e-e”, és csak az jutott eszembe, hogy maradjon már csöndben, épp elég szar volt megszülni, legalább hagyjon békén, de anyám zokogott mellettem, édes kicsikém, simogatta a fejem, és a tekintetével követte, ahogy a nővér a mellemre teszi a gyereket.
Aztán végre mindenki kiment a kórteremből, én meg egyedül maradtam a gyerekkel, a lányommal, meg kell szoknom a nevét, hogy Dorka, és miközben szoptattam, azon tűnődtem, milyen kár, hogy ez a Dorka igazi, mert ezt majd nem tehetem a polcra a macik közé, ha megunom, mint a másikat. Egyedül a Szandi látogatott meg engem, minket, mert a gyereket is meglátogatta nyilván, és rögtön látta rajtam, hogy valami nem stimmel, vigasztalt, hogy a Dorka igazi szerelemgyerek, és csak erre gondoljak, mikor szomorú vagyok, hogy nekem volt részem az igaz szerelemben, és gyümölcse is lett, nem akartam közölni Szandival, hogy egy idióta, mert tényleg az, enyhén szellemi fogyatékos, de a legjobb barátnőm, és papírja is van róla, mármint, hogy fogyatékos, és tudja is, ezért emlegette könnyes szemmel az igaz szerelmet, mert neki sosem lesz benne része. Nekem is csak egy éjszaka volt, meg egy barna, hullámos hajú srác az osztálykiránduláson, azt mondta, égi jel, hogy pont ugyanabban a turistaházban szálltak meg az osztályaink, és hogy ő azonnal tudta, hogy én leszek a gyerekei anyja, hát ezt eltalálta, nekem inkább az égi jeles szövege jött be, mert azokban hiszek, az égi jelekben, mert például égi jel volt az is, hogy anya pont aznap karambolozott, amikor apa bejelentette, hogy elhagy minket, és a lányok is biztattak, hogy örüljek, hogy tizedikes létemre egy végzős srác így belém szeretett, mert őszintén szólva nem vagyok valami nagy szépség, csak átlagos, és egy kicsit hájas a csípőm, persze most a szülés után olyan vagyok, mint egy bálna, aztán a Máté még mindenféléket suttogott nekem a szobában, ahonnan elküldte a haverjait, és lefeküdtünk egymással.
Anyámék három évig próbálkoztak, mire összejöttem, összejött nekik a gyerek, merthogy ők akarták, és mégsem sikerült, gondoltam, egyszer belefér, és miért pont a Mátétól esnék teherbe, mikor különben nem is élveztem az egészet, fájt, és undorító volt ahogy lihegett, de már be kellett fejezni, ha elkezdtük, úgyhogy mikor elaludt, akkor másztam csak ki az ágyból, és szöktem vissza hozzánk a lány-részlegbe, ahol a csajok felkapcsolták a villanyt, megdobáltak párnákkal, és gratuláltak, hogy végre már én se vagyok szűz, én meg mosolyogtam, és csak három nappal később, otthon sírtam el magam. Másnap a Máté osztálya hazament, véget ért a kirándulásuk, meg a szerelmünk is, és csak két hónap múlva tudtam meg, hogy mégsem, és akkor már a gyerek, Dorka, a nevét meg kell még szoknom, miatt bőgtem, anyám annyi gondolkodási időt hagyott nekem, hogy kicsúsztunk az abortuszból, szültem neki egy újabb gyereket, egy húgot magamnak, akivel törődhet, ha én egyetemre megyek, mindig is akart még egy gyereket, csak ugye apa nem volt, anyám nem gondolt bele persze, hogy én még nem fogok egyetemre menni, mert a tizediket is csak épp hogy be tudtam fejezni, többet a lábam sem akarom iskolába betenni, a tanárok szánakozó meg gúnyos fejét nézni, az osztálytársak biztattak, hogy milyen jó, hogy anya leszek, és fiatalon a legjobb szülni, örültek, hogy ezeket mind kitapasztalhatják rajtam, más kárán tanul az okos, csak a hülye a sajátján, a Máténak még a vezetéknevét sem tudtam, valami Potozky vagy Paloznaki, még a facebookon sem találtam meg, úgyhogy nincs apaság meg semmi. Gyerekem van, a Dorka, csak szoknám már meg a nevét, és majd Szandit kérem fel keresztanyának, hogy valaki szeresse is őt anyámon kívül, és a Szandinak is feltűnt, hogy úgy sír, hogy „le-e-e”, és mondta nekem, hogy biztos arról mesél nekünk a Dorka, hogy a Mennyből jött le, vagyis le-e-e hozzánk, nem tudtuk eldönteni, hogy éhes-e vagy honvágya van. Anya lettem, hurráhepinek kéne lennem, nem ilyen közönyösnek, mert mégsem normális, hogy leszarom a saját gyerekem, a Dorkát, de néha még mindig azt álmodom, hogy csak egy játékbabát szültem, és feltehetem a polc tetejére a macik közé.
