Készült Móricz Zsigmond azonos című novellája alapján.
Minden nap egy apró fénycsík jelenik meg az árnyékba borult íróasztalon. Végigsétál a billentyűzeten, majd elhalványul. Ha nincs fénycsík, valószínűleg tél van vagy felhős az ég, ha hosszú ideig világít, és meleget ad, akkor bizonyára nyár van és szép az idő. Talán ez az egyetlen jel Kis János életében, hogy múlik az idő.
Körülnéz.
Az iroda hatalmas termében telefoncsörgések változó ütemű zenéjét hallgatva mered mindenki a monitorra a saját kis négy fallal körülvett „kockájában”. Az arcok egyhangúságából nem lehet leolvasni, hogy ki mit csinál éppen. Aki pasziánszozik a gépén, ugyanolyan üres tekintettel mered előre, mint aki kedves hangon köszöni meg egy ügyfél vásárlását a telefonon.
A hosszan elnyúló fénycsíkot nézve Kis János szeme egyszer csak felcsillan. Már ebédidő lenne? Ránéz az órájára, és néhány kollégájával a konyha felé veszi az irányt. Megeszi az ízetlen dobozos rizseshúst, amit egy szeplős, málészájú kollégája rendelt neki, és hallgatja beszélgetésüket. Mindenki a főnök, Sarudy nyereményjátékáról beszél. Közben bár elfogyott a rizseshús, de János mégis korgó gyomorral ül vissza a helyére.
Körülnéz, de senki sem törődik vele. Hátradől recsegő forgószékén, és félálomban arról ábrándozik, hogy megnyeri Sarudy Pál sorsolását. A főnök, lánya lakodalmának alkalmából játékot hirdetett. Aki megnyeri a sorsolást, az eltölthet egy hétvégét egy mesés hotelben az ő pénzén. Még annyit hall a kollégák beszélgetéséből, hogy a Sarudy állítólag egy borjút is vágatott a lánya lakodalmára, és egy óriási villában lesz az ünneplés.
Azt álmodja, hogy a szállodában lakik. Egy kényelmes köntöst visel, amit egy csinos lány segít le róla a masszázsszalonban. Hallgatja a jakuzzi zörgését, miközben a hátát döngölik a légbuborékok. Mindenféle illatos olajokat és krémeket kennek rá a testére, majd vacsorázni megy. Olyan hosszú asztalsoron tálalják az ételeket az étteremben, hogy busszal jutna csak a sor végére.
János nem habozik. Egy ételszállító kocsit tol maga előtt, és mindenből pakol a tányérjaira. Az orrában együtt keveregnek a kenőcsök aromái és a rántott húsok illata. Még soha életében nem érzett ilyen illatot, nem tudja mihez hasonlítani.
Hirtelen felébred, és rémes érzés keríti hatalmába. Mi van, ha Sarudy már órák óta figyeli őt? Ijedt tekintettel néz körbe, mintha egy kísértetett érezne maga mögött lebegni. Senki sem vette észre. Őt általában senki sem veszi észre.
– Egye meg a fene ezt a vén Sarudyt, – gondolja magában – eleget dolgoztam neki életemben, elküldhetne abba a szállodába. Egyszer megtudnám milyen az az élet, amiért ő csak 3-4 órákat lebzsel itt naponta.
Ahogy számolja a cégnél töltött éveket, tehetetlen harag, vad düh fogja el. A keze ökölbe szorul, és érzi, hogy az egész irodát össze tudná roppantani, amíg nem halkul el az utolsó telefon is.
Sarudy egy céget örökölt az apjától ő meg… talán csak a jó étvágyat az igazi magyaros házikosztra. Céget viszont nem, amiben a „kisjánosok” termelik a bankszámlájára a palacsintára, gulyásra vagy pörköltre valót.
A nap végén két emelettel lejjebb, a földszinten Sarudy várja a kollégákat. Egy nagy kartondoboz van mellette egy üvegasztalon, amiből cetlit húz elő. Kis János megadóan alig figyel oda, majd felnéz, és irigykedő, néhol pedig gratuláló tekintetekkel találkozik össze.
Néhány nap múlva egy gyönyörű vidéki nagyváros csendes utcáját ébreszti fel a ladája köhécselő motorja. A szállodába lépve nagyra nyílik a szeme. Fénycsíkok borítanak be mindent, és senki sem siet sehová. Mintha megállt volna az idő egy tökéletes pillanatban.
A recepció felől valaki megszólítja, amitől úgy összerezzen, mint egy csínytevő gyerek, aki tiltott helyen jár. A pultnál a recepciósnő, és egy idősebb kolléganője várja.
– Jó napot kívánok! Kis János vagyok, és ha minden igaz, van egy foglalásom ide.
A recepciósnő megnéz valamit a számítógépen, a monitorra mutat, és a kolléganője felé fordul.
– A férje foglalása.
Sarudyné kezet nyújt Jánosnak, gratulál neki a sorsolás miatt, és egy könnyed mosoly kíséretében köszönti a szállodájában. János kap egy tájékoztatólapot és egy beléptetőkártyát a szobájához, és elmondják, hogy a második emeleten a folyosó végén balra van a szobája.
János tekintette kiüresedik. Szótlanul indul a szobája felé. Soha életében nem járt itt, de vakon, keresgélés nélkül megy a helye felé.
– Második emelet, folyosó vége, balra. Második emelet, folyosó vége, balra. – ismételgeti magában keserűen
Kinyitja az ajtót, belép a lakosztályába, és egy íróasztalra teszi a táskáját.
– Második emelet, folyosó vége, balra. – fejezi be az ismétlést haragosan.
Kis János morcosan néz körül a lakosztályában. Nagyképernyős tévé, hidromasszázs zuhanykabin, egy elegáns sétálóutcára néző erkély. Próbálja meggyőzni magát, hogy ez mind az övé egy estére, de nem megy. Ráveti magát az ágyra, a matracot veri, a párnába nyomva az arcát üvölt. Néhány perc után kifújja magát, és felkel az ágyból.
Összerántja a szemöldökét.
– Egye meg a fene a vén Sarudyt, ma kieszem a vagyonából.
Hogy lenyugodjon, elhatározza, hogy sétál egyet a városban. Az éttermek mellett elhaladva kellemes illatok csapják meg az orrát, és majdnem helyet foglal az egyik asztalnál, de eszébe jut, hogy ha most tele eszi magát, nem tud vacsorázni a szállodában. Összeszorítja a fogát, és nem eszik.
A szállodába visszaérve a wellness részlegre megy, de ismét csak a vacsorára gondol. A kenőcsöket ragacsosnak és furának érzi, a jakuzziban szemébe megy a víz, a masszőr pedig egy nagy, szőrőskarú férfi, aki úgy meggyúrja, hogy alig bír lábra állni.
Kis János hősiesen kitart. Törölközőt kér, de csak beletörli az arcát, és aztán félredobja. A szaunában már két perc után fuldoklik, de nem adja fel. Csak nézi a szaunakabinba bevilágító kis fénycsíkot. Egyszer csak felnéz az órára. Ördögi mosoly jelenik meg az arcán. Lezuhanyozik, átöltözik, és az étterem ajtaja előtt vár tíz percet, mielőtt megnyitják azt a vacsoraidőhöz.
Az étteremben több tányért is telepakol, és az asztalára tesz. Rántott hús, töltött káposzta, sültkrumpli, hekk, tojásos nokedli és hasonló finomságok tornyosulnak az asztalán. Leül, megnyalja a száját, és alaposan szemügyre veszi a mesterművét.
Hatalmas falatot vág a rántott húsból, krumplit eszik hozzá, és mint egy éhező ragadozó, mely kimerített áldozata legyengült teteméhez ért, zabál. Mindenből eszik, válogatás és gondolkodás nélkül. Ám néhány mohó falat után rémes érzés fogja el. Tele van. Megtelt a gyomra.
Nem képes feladni olyan közel a célhoz. Sarudy jut az eszébe, ahogy az öreg fülébe jut a hír, hogy a szállodájuk csődbe jutott, és a céget is viszi a bank. Még egy töltött paprikával felveszi a harcot, de a gombóc hirtelen megakad a torkán.
Megmaradt erejével feláll, kirohan az étterem kerthelységébe, és egy fának dől. Fuldoklik, küszködik, elvörösödik a feje, de a falat végül visszacsúszik a szájába. Nem köpi ki. Minden sejtje üvölti, hogy köpje ki, de összeszorítja a száját.
– Dögölj meg, kutya. – gondolja magában
Újra lenyeli a húst.
De az ismét megakad a torkán. Nem megy se fel, se le. János látása elhomályosul a könnyeitől. A földre rogy, vergődik, némán üvölt segítségért, de senki se hallja őt. Végül teljesen elcsendesül.
Csak vasárnap 10 órakor veszik észre, hogy eltűnt, mert ki kellett pakolni a szobáját. Egy vendég, aki kiment cigizni, a reggelije után botlott meg benne.