Szilvinek nem volt dereka. Mármint darázs. Ennek ellenére minden vágya egy tüllszoknya volt, hogy abban lejtsen egyszer végig a Váci utcában, és leszólítsák az olasz pasik. Igazából már a részeg angol legénybúcsús bandákkal is kiegyezett volna. A képzeletében Szilvi mosogatólé-színű haja („azért is vizes homok”) aranyszőke volt, hullámos és hosszú, dereka karcsú, mellei és feneke is kerek és formás. A férfiak utánanéztek, ő pedig egy magabiztos mosollyal ellibegett mellettük tizenöt centis magas sarkújában.
Amikor viszont Szilvi a való életben járt a Váci utcában, és kitaposott tornacipőjében igyekezett minél előbb átvágni a tömegen, még az ingyen szappant osztogató srácok is kitértek az útjából. Nem sűrűn járt erre, csak amikor a találkozóra ment. A meetup-ra. Egy kávézóban gyűltek össze szerdánként azok, akik németül akartak beszélgetni. Szilvi eredetileg azért járt közéjük, hogy pasizzon. Hogy valami jó érzés is járjon a némettel. A gyerekeket, akiket tanított, utálta ugyanis. A gyerekek is utálták őt, meg a németet is. Bármennyire is pasizni járt a meetup-ra, Szilvinek az utolsó pillanatban mindig inába szállt a bátorsága. Betelepedett a nyugdíjas egykori tolmács hölgy mellé, meghallgatta annak minden baját, majd rendszerint két óra után lelépett. Egyedül természetesen.
Egyszer azonban máshogy történt, mert a tolmács hölgy nem jött el a találkozóra, a helyén pedig egy világító kék szemű szőke férfi ült. Osztrák. A vállalat Budapestre küldte. Az ég pedig Szilvinek. Szilvi hosszú idő után először utálta magát, amiért sminket sem tett fel („ezeknek minek?”), és félt, hogy a férfi nem bírja a nem darázsderekú nőket. Andreas azonban úgy látszik pont hogy bírta a festetlen, deréktalan nőket, mert öt perc után a térdét dörzsölte Szilviéhez, tíz perc után pedig már a nő combját simogatta az asztal alatt. A meetup után egy felkapott borbárba mentek („itt minden milyen rohadt drága”), ahol megittak két üveg bort, végül a férfi Dunára néző lakásán kötöttek ki.
A viszony kicsit felpezsdítette Szilvit, még a tanítványai is észrevették rajta, és a németje is rohamosan fejlődött. Új szókincsének nagy részével nem hozakodott elő az órákon, annál inkább a hálószobában. Még Bécsbe is átruccantak néhányszor. Szilvi vásárolt egy tüllszoknyát magának. A Mariahilfer Straße-n lehet tüllszoknyában korzózni. Szilvi úgy érezte magát, mint egy királynő („sose voltam még ilyen boldog”).
Aztán hirtelen Andreas eltűnt, vele a drága borok, szexi fehérneműk, és Szilvi újdonsült szókincse is („más előtt soha”). A tüllszoknyát a szekrény mélyére rejtette a nagymamájától örökölt hamis rókaprém és a szakadt selyemkendők alá. Szilvi kapatosan magyarázta az időközben visszatért tolmács hölgynek egy fáradt szerdai meetup-on, hogy az osztrák pasik perverzek, mindig látni a híradóban, bezárják a feleségüket a pincébe, vagy megerőszakolják a saját lányukat, jobb is, hogy Andreas eltűnt az életéből. A tolmács hölgy együtt érzőn kortyolgatta a narancslevét.
Szilvi néha elhallgatott, bámulta a kis napernyőt a koktéljában, és a tüllszoknyáról elmélkedett („csak vékonyoknak áll jól”). Kapatosan kuncogott az italába: csak két vágya van az életben, egy tüllszoknya, ami nem áll jól neki, és egy osztrák férfi, akiről kiderült, hogy felesége van, meg egy világító kék szemű kisfia. Meg otthona, ahová visszatért. Szilvi végül még azt is bevallotta a tolmács hölgynek, hogy előző éjjel azt álmodta, hogy egy hatalmas hófehér tüllszoknyában állt Andreasszal az oltár előtt. Az idős hölgy esetlenül átkarolta és azzal vigasztalta a már pityergő Szilvit, hogy egyszer majd az ő ideje is eljön. Szilvi pedig csak magyarázta tovább a mondandóját, majd nehézkesen feltápászkodott és hazaballagott. Próbálta megfejteni az álmát („de hát nem is vagyok vallásos”), hiába.