A Bernhardi-ügy egy közös ügy

Március 27-én mutatják be Ascher Tamás rendezésében az Örkény István Színház legújabb produkcióját, A Bernhardi-ügy című Arthur Schnitzler darabot. A remek szereposztáson túl egy rendkívül izgalmas vitadrámát ígér a rendező, amelynek egyes jeleneteibe a kíváncsi érdeklődők már bepillanthattak a nyílt próba során. Tudósítással egybekötött ajánló.

Dugig volt az Örkény Színház szombat délelőtt a csodálatos tavaszi idő ellenére. Miután elfoglaltam kényelmesnek annyira nem mondható helyemet, nemsokára megjelent a színpadon Ascher Tamás, aki nekifogott a próbát megelőző bevezetőnek.

Többek között elmondta, hogy az eredetileg 200 oldalas darabot, amelyet Kertész Imre fordított, 80 oldalasra faragták le, a nyelvezetét is leegyszerűsítve ezzel, de így is körülbelül két órás előadásba tudták csak belesűríteni a szöveget öt jelenettel, amelyből egyébként hármat mutattak be a közönségnek az aznapi nyílt próba során. Schnitzler darabja (eredeti címe: Bernhardi professzor) ugyan 1912-ben íródott (és azonnal be is tiltották a Monarchiában), de Ascher szerint a XXI. században is aktuális kérdésekkel foglalkozik, és akár Magyarországon is játszódhatna a vitadrámaként aposztrofált előadás, amelyben érvek, ellenérvek, álláspontok és különböző gondolatok feszülnek egymásnak. A rendező a darab ismertetésén kívül említést tett az ezidáig első és egyben utolsó magyar színrevitelről: A Bernhardi-ügyet 24 évvel ezelőtt állították színpadra a Vígszínházban, és az akkori szereposztásból Znamenák Istvánt viszontláthatjuk most is, egy másik szereplő bőrében. A bevezetőt követően Ascher átadta a színpadot a színészeknek, de mindvégig az első sorból vezényelte a próbát.

A történet egy bécsi klinikán játszódik. Az intézmény igazgatója, Bernhardi professzor (Mácsai Pál) nem engedi a papnak (Nagy Zsolt), hogy egy haldokló lánynak feladja az utolsó kenetet. A lány rövidesen meghal.

Ezzel a jelenettel nyit a próba, és egyben ez adja a darab kiindulópontját is, amelynek során egy morális kérdéssel találjuk szembe magunkat, amely később politikai természetűvé duzzad. Mivel nem jártam még nyílt próbán, izgalmas volt abban a fázisban látnom a félkész darabot, ahol ugyanúgy hallom a rendező utasításait, mint a súgó hangját a háttérből. Az esetleges bakik pedig nevetésre sarkallták az egész publikumot. A bemutatott három jelenetet Ascher külön-külön vezette elő, hogy a néző számára követhető legyen a cselekmény.

A végére maradt a legjobb rész, ugyanis a próba után kérdéseket lehetett feltenni a darab kapcsán. Rögtön az első olyan elementáris, mégis fajsúlyos volt, hogy attól féltem, nem mer majd ezután senki sem kérdezni. A kérdés így hangzott: miért van az, hogy szünet nélkül játsszák mostanában az előadásokat? Azonnal érkezett is a válasz Aschertől, miszerint a mozi miatt alakult ez ki biztosan, de nem hagyta annyiban a dolgot, és egy spontán kézfeltartós szavazással gyorsan utánajárt, hogy azok vannak-e többségben, akik nem bírnak egyhuzamban végigülni egy darabot, vagy azok, akik szünet híján hamarabb távozhatnak a színházból. Utóbbiak voltak többen, úgyhogy a Bernhardi-ügyet is ennek értelmében kívánják az alkotók egy részben bemutatni (egyébként nyilván nem emiatt).

Jegyek itt érhetőek el.