Április 2-án este 8 órától a MoM Kulturális Központ falai között, a Get Closer koncertsorozat keretén belül a világhírű Parno Graszt zenekar repít el minden érdeklődőt különleges, népzenei világába. A műsor közreműködője Szalóki Ági, aki első alkalommal muzsikál együtt a kispaszabi zenészekkel.
A Parno Graszt neve – 20 éves fennállásuk óta – egyet jelent az autentikus cigányzenével. Esetükben az autentikus valóban eredeti, hamisítatlan, hiszen amellett, hogy zenei anyagukat maguk gyűjtötték a szabolcs-szatmári Paszab és környékéről, a csapat a mai napig itt él, távol a nagyvárosok zajától. Zenéjük így megőrizhette ősi, eleven karakterét, a banda pedig közvetlen természetét.
Kevés olyan zenekar van, amelyik tiszta és hiteles marad, miután igazán népszerűvé vált. Sokan elfelejtik, honnan jöttek, hova tartanak, és ami egykor a hangszerek kíséretében őszintén rezgett a torokban, idővel megkopik, egyre hamiskásabban szól. A Parno Graszt szerencsére meg tudta tartani azt a kedvességet, egyszerűséget és vidámságot, ami zenéjüket leginkább jellemzi. Eszelősen szerethetőek, pont azért, mert nem akarnak mások lenni, mint akik. Hagyományőrző cigánydalaikat nem szeretnék túlcifrázni, mert tudják, mekkora energia lakik a fülbemászó dallamokban.
Az együttes tagjai:
Oláh József – ének, gitár, tambura
Oláh Viktor – ének, gitár, tánc
Horváth Sándor – ének, kanál, tánc
Jakocska János – ének, gitár
Balogh Mária – ének, tánc
Váradi Mária – ének, tánc
Oláh Krisztián – tangóharmonika
Oláh János – nagybőgő
Németh István – szájbőgő, kanna
Szalóki Ági számára a népzene szintén szerelem. 8 éves koráig dédnagymamájával élt, akitől nemcsak dalokat, dallamokat tanult, hanem megismerte tisztelni az elmúló időt. Gyűjtőútjain szerzett élményanyagából rengeteget építkezett, amit most is igyekszik megmutatni a nyilvánosság előtt.
Jegyvásárlás: www.getcloserconcerts.com (Jegyárak: 3200 Ft és 3500 Ft)
Jegyek kaphatók az Interticket hálózatában, a mom.jegy.hu-n, valamint a MOMkult jegypénztárában (1124 Budapest, Csörsz utca 18.) is.