Koncert

Fekalománkodás, móka-kacagás

By Zsilinyi Zsófia 'Joey'

January 14, 2015

Mi más lenne ez, mint a Kovbojok zenekar! A budapesti duó 2006 tavaszán kezdte pályafutását. Aki szereti az elmebeteg, gusztustalan dolgokat és elég pihent agyú, biztos, hogy ismeri munkásságukat.

Sikerük az előadásmódban rejlik. A kamerát lerakják, beállnak elé, gitárt fognak, egy kukát használnak dobként, és tolják a South Park szintű kaka-pisi rock’n’rollt. Dalszövegeik egyszerre humorosak és obszcének, az internetre feltöltött klipjeik pedig hihetetlenül népszerűek. Ennek következtében a nyakukba szakadt egy nagylemez elkészítésének lehetősége, amivel 2008-ban éltek is, megjelentetve a Kaksi Atomerőmű című albumukat.

Azóta több klubkoncertet adtak, és számos fesztiválon felléptek már. Folyamatosan születnek új nóták, közönségük fanatikusan imádja őket, saját dalaikon kívül rövid költeményekkel is rendelkeznek – mint például a Szerelmes Verssel. A Kovbojok legközelebb január 23-án, a Rocktogon-ban lépnek fel, hogy az újév alkalmából a megszokott dalokkal és versikékkel csaljanak könnyeket az arra járók szemébe (a nevetéstől). Meg persze azért, hogy csapjanak egy hatalmas bulit, és jót baromkodjanak a színpadon. Jegyek a helyszínen válthatók 1.200 pénzért. Facebook esemény: itt.