A Radnóti Színház új sorozatában az irodalmi szalonok hagyományait eleveníti föl. A szerző, a téma, a kor és a színész minden alkalommal más, de zenész-zeneszerző-beszélgetőtárs állandó: Dinyés Dániel. A fellépők dalokon, verseken, prózai írásokon és személyes történeteken keresztül mesélnek önmagukról és a szerzőkről.
Ez egy egyestés kaland. Hárman vagyunk a színpadon: Heltai Jenő, Dinyés Dániel és én. Heltai persze csak lélekben. Vagyis szellemben. Dinyés meg a zongoránál. Szirmai és Kacsóh dalait játssza, közben a helyszínen rögtönözve zenét szerez. Felidézzük ezt a szellemes, gazdag életművű, nagy magyar költőt, próza- és drámaírót, humoristát, dalszerzőt, könyvkiadót, színigazgatót. Versek, személyes emlékezések, anekdoták és sanzonok hangoznak el, beszélgetünk könnyeden, csevegősen, az irodalmi szalonok világát idézve – mondja Bálint András a november 16-i Irodallamról.
„Huszonegy éves voltam, mikor első verseskönyvem megjelent, akkor bélyegeztek először erkölcstelennek és nemzetközinek. Destruktív ötven éves koromban lettem, tehát úgy látszik, nem sokat változtam ez alatt a harminc év alatt. A kritika sem.” – emlékszik vissza Heltai Jenő. Mesélik róla, hogy az ötvenes években már csak az ágyában feküdt. Még az ágyban is mindig szivarozott. Az egyik látogatója megkérdezte: „János (a barátai Jánosnak hívták), te annyifele éltél már életedben. Hol szeretnél legszívesebben? „Itt szeretnék, ha hagynának.” – válaszolta Heltai.
