Az immár négy éves Hadik Irodalmi Szalon karácsony közeledtével ünneplőbe öltözve várja látogatóit az évad utolsó estjén. Az irodalom központi szerepe mellett a zene és a színművészet, valamint a köztük lévő izgalmas kapcsolatok, a műfajok közti átjárhatóság is előtérbe kerül. Farkasházi Réka Tintanyúl nevű zenekarával érkezik, emellett Gór Nagy Máriát és Invancsics Ilonát is hallhatjuk az alkotóterületek közötti viszonyokról.
Az ünnepi esten Farkasházi Réka színművész, énekesnő, Gór Nagy Mária színművész, a GNM Színitanoda alapító-vezetője és Ivancsics Ilona színművész beszélget a Hadik Irodalmi Szalon háziasszonyával, Juhász Annával. Az est folyamán szó lesz színpadi és filmes szerepekről, tanulási folyamatokról, irodalomról, és természetesen a zenéről. Farkasházi Réka gyerekdalokat játszó zenekara, a Tintanyúl (Tagok: Delov Jávor – dob, Studniczky László – basszusgitár, Csiszár Ferenc – gitár, vokál) a napokban megjelent Tündérvándor című új lemezéről hallhatunk dalokat.
Ivancsics Ilona színművész tizenhárom éven át alakított a Szomszédok című sorozat Vágási Jutkáját, de ma már a színpad, a színdarabok és az irodalom közelsége játszik meghatározó szerepet az életében. 1983-ban szerzett színész diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László és Valló Péter osztályában. 1983-1993 között a József Attila Színház, majd 1996-2002 között a Soproni Petőfi Színház társulatának tagja volt. 1987 óta Szentendrén él. 2007-ben Száguldó Orfeum néven színházat alapított, a társulat 2010-től Ivancsics Ilona és Színtársai néven működik Szentendrén, és játszik szerte az országban.
2014. december 17. – 19.00
Belépőjegy: 1000 Ft.
A belépés regisztrációhoz kötött, melyet megtehetnek az anna_juhasz@hotmail.com címen.
Ülőhelyfoglalás 18.00 órától, az érkezés sorrendjében!
További információ a Hadik Irodalmi Szalon Facebook oldalán.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/749549775100522/