Supernem - Socfest

Supernem

Nem bírta visszafogni magát az EFOTT-ra látogató Volbeat

A már több mint 17 évet megélt dán rockegyüttes négy év után visszatér hazánkba: 2018. július 10-16. között az EFOTT-on John Newman és Jessie J mellett ők is headlinerként szerepelnek a fellépők sorában. Idén a Velencei-tó partjára egy visszatérő, tematikus nappal készülnek a szervezők – a színpadok utolsó akkordjai talán ekkor lesznek a legdübörgőbbek, hiszen…

| EFOTT | 2018 - Velence | 2018. március 01

Jön a 2017-es koncertarchívum

A Fishing on Orfű tavaly, a 10. szülinapja alkalmából indította el a nagy Fishing-archívumot, amely a fesztivál összes fellelhető felvételét tartalmazza – egy óriási videótár formájában. A szervezők már akkor jelezték, hogy az archívum egy élő, évről évre bővülő rendszer lesz. A Fishing ezennel megkezdte a 2017-es frissítést, itt az első adag, a tavalyi ORFŰ10 Nagyszínpad…

| Fishing On Orfű | 2017 | 2018. február 06

Ezüstmentes programajánló

December második hétvégéje idén Advent harmadik, azaz ezüsthétvégéje. Ebből az alkalomból egyre tömöttebbek lesznek a plázák és mindenki kapkodva keresgéli az ajándékokat. Nem ártana kikapcsolódni kicsit!

socfest | Programajánló | 2017. december 08

A Fishing örömmel jelenti be, hogy 2018-as fesztiválhimnusza a Supernem Jelezz vissza c. dala lett.

„Nagyon örültünk a megkeresésnek, hiszen a Fishing évek óta családi nyaralás is a szórakozás mellett, imádjuk! A dal is egyből passzolt a videóhoz, szóval pompás, hogy az új lemezünk második beharangozó trekkje egyből fesztiválhimnusz is lett.” – Papp Szabi.

 

 

Téli álomra hajtja fejét a Budapest Park

Minden évben eljön az a hétvége, amikor elköszönünk a Budapest Parktól. A közel öt hónapos fesztivál becsukja kapuit és téli álomra hajtja a fejét, ám előtte jól átmozgatja a látogatóit. Kezdődik a záróakkord!   Fish! vs. Supernem bandaháború Elképesztő ötlet, hogy két menő bandát összeeresztenek egy színpadra. Ilyenkor szokták játszani egymás dalait, de ezekből a…

Petik Tibor | Koncert | 2017. szeptember 20

EFOTT 2017 – élménybeszámoló – zenei programok

Életem első végig ott alvós fesztiválja volt a 2017-es EFOTT. Az eredetileg főiskolásoknak és egyetemistáknak megrendezett, ma körülbelül bárki által látogatott rendezvény helyszínéül idén harmadjára is Velencét választották. Bár itt-ott találkoztunk némi kellemetlenséggel, sokkal több pozitív meglepetésben részesültünk, a “Csak szabadon” életérzésben történő felhőtlen lebegés pedig bőven kitartott hat napig, és nem csak Sean Paulnak…

Dorka Anett | EFOTT | 2017 - Velence | 2017. július 31

Gigantikus koncertarchívummal ünnepel a 10. Fishing on Orfű

A fesztivál egy majd’ 400 koncertet tartalmazó archívummal ünnepli jubileumát – a szervezők az elmúlt 9 év összes felvételét közzétették egy óriási videótár formájában. Az utóbbi években már közel minden koncertjét rögzítette az orfűi fesztivál – ami ezután sem fog változni. A Fishing on Orfű az évek során egyre nagyobb figyelmet fordított a fesztivál koncertjeinek…

| Fishing On Orfű | 2017 | 2017. május 15