2014

Eső, sár de tart a pörgés

By Varga Kriszti

July 12, 2014

Csütörtökön igazán beindultak a koncertek a Balaton Soundon. A nap húzónevei Nervo, Martin Garrix, Alesso, Rudimental és a DVBBS volt. A délután eleredő eső sem tudta eltántorítani a látogatókat a pörgéstől. Bár később megkönyörült rajtunk az időjárás, azért kisebb sártengert hagyott maga után a fesztivál területén.

A délelőtti órákban még csak egy-egy lézengő fesztiválozó volt a placcon, sokan még az előző esti bulit pihenték ki a Sziget Lounge napozóágyain vagy a Heineken Beachen. Azok, akik még fittebbek voltak, beálltak röpizni, vagy kipróbálták a Gilda Max testépítő gépeit. Végül a vályúhoz igyekvő csoportját lehetett még megkülönböztetni, akik kávé vagy valami reggeli harapnivaló után kutattak.

A koncertek délután indultak be, mi először a Jäger Arénában a Miusra táncikáltunk, a közönség szépen apránként duzzadt, így váltott az énekesnő is magyarról angolra a számok közti összekötő szövegek során. Őket követte a színpadon az ugyancsak magyar Manoya zenekar, akiknek a  frontembere a Neoból ismert énekesnő, Hodosi Enikő. Láttunk úszógumival felszerelkezett, a teljes Sound bolt ruháit magukra öltő külföldieket, de egyéni, színes öltönynek álcázott melegítőt viselőket is.

A MasterCard Nagyszínpadon szintén elkezdődött a bemelegítés Agebeat zenéjére, még kisebb létszámban, de annál nagyobb lelkesedéssel táncoltak a jelenlévők. Őt követte a színpadon a Nervo duója. A két gyönyörű ausztrál lány nem csak szép, hanem rendkívül tehetséges is, az elektronikus zeneipar nagy nevei is tisztelegnek munkásságuk előtt. A koncert közepe táján azonban eleredt az eső, először még csak cseperegve, aztán úgy “istenigazából”. Az esőkabátok gyorsan elfogytak a Balaton Sound Shop-ban, aztán már a szemeteszsákok is.

A tömeg ennek ellenére végig kitartott a Nervon, majd a fiatal tehetség Martin Garrix showján is. Akik kevésbé voltak bátrak, és féltek a megfázástól, átpártoltak a fedett Jäger Arénába, ahol először a The Carbonfools, majd Rudimental játszott. A brit banda koncertjére megtelt az aréna, és bánhatták azok, akik kint ragadtak, mert a sátron kívül a hangosítás már nem sokat ért sajnos. Számunkra az este zárása Dillon Francis és a DVBBS voltak, akik párhuzamosan játszottak az egymás mellett elhelyezkedő Jäger és Party Aréna színpadjain.