Az idén kilencedik alkalommal jelentkező vízparti prémiumfesztivál, a MasterCard Balaton Sound minden eddiginél gazdagabb programmal várja a Balaton partjára az elektronika rajongóit. Jön – megannyi más mellett – Tiësto, Hardwell, a Faithless. Ez utóbbi csapat jubileumi előadást ígér, a szervezők pedig – a sztárok mellett – minden eddiginél több vízparti teraszt, stéget, lounge-ot, koktélbárt és partihelyszínt.
Mindjárt a nulladik napon, pontosan 1460 nappal, azaz 4 évvel korábbi Balaton-parti fellépése után visszatér a fesztivál kívánságlistájának éllovasa, a holland dj pápa, Tiësto. Amikor legutoljára nálunk járt megszédültünk a Sound legnagyobb színpada előtt elénk táruló látványtól, és most sem számítunk kisebb felhajtásra. Előtte lép a Nagyszínpadra Oliver Heldens, egy ambiciózus és rátermett holland DJ-producer, egy született tehetség, Tiësto pártfogoltja, akinek minden képessége megvan ahhoz, hogy a jövőt meghatározó elektronikus zenészek élcsapatát erősítse.
A fesztivál további négy napja is minden eddiginél erősebb line up-ot kínál. A megújuló Telekom Aréna négy napos programja olyan sztárokat sorakoztat fel, mint a Grammy díjas Zedd, Kaskade, Ummet Özcan, Vinai, Quintino, Don Diablo és Firebeatz. Ugyanitt a techno rajongók is megtalálják a maguk kedvenceit Loco Dice, Pan Pot és Chris Liebing személyében.
Lesz itt még az eklektika jegyében hip-hop, trap, electro pop, dance is. Jön – többek között a testvérpár alapította Rae Sremmurd hip-hop duó, a hip-hop új csillaga, Joey Badass, a pop új üdvöskéje, Charli XCX , továbbá Pusha T, Flosstradamus, Boys Noize, Bloody Beetroots, A-trak, és Odesza is birtokba veszi a színpadot.
A Terasz négy napos programjában szintén remek nevek sorakoznak. Itt van például Seth Troxler, a detroiti, berlini és a londoni partiélet meghatározó figurája, a bronxi testvérpár, a The Martinez Brothers, Oliver Koletzki, a német elektronikus zenei színtér Európa-szerte ismert, markáns egyénisége, a német DJ-producer duó, az Âme, korunk egyik legmenőbb elektronikus zenei őrületének ízlés- illetve trendformáló előadója, a Skream és élő formációval a Claptone Immortal. Itt a korábban bejelentett Art Department az Eats Everything-gel cserélt helyet, Bakermat koncertje pedig sajnos elmarad, viszont frissen konfirmált a venezuelai duo-formáció, a Fur Coat.
Fókuszban a víz és a vízpart: rekordszámú vízparti terasz, stég, lounge, koktélbár és partihelyszín épül fel
“Telekom Rave “ – luxus yacht
Nem vitás, hogy az egyik legjobban várt új helyszín az idei MasterCard Balaton Soundon a Telekom Rave. A vízen lebegő, extravagáns yachton a kormánykerék öt napon át hazánk legjelesebb partiszervezőinek kezében lesz. Érkezik a Debut, a HiFly, a RAW, az NVC, a LavaLava – és még nagyon sokan mások. A legénységet tovább erősíti Hector Couto (ES), Cuartero (ES), speciális b2b szettel Gorje Hewek & Izhevski (RU), valamint a slágergyáros John BigWhitfield (USA) is. Minden nap reggel 10 órától hűsítő italokkal és árnyékos heverőkkel üdvözlünk a fedélzeten.
Jana Stég – partihelyszín és lounge
Elszeparált-szexi boxok, kényelmes nyugágyak, varázslatos panoráma, ragyogó napsütés, homokos tánctér… Ezekkel a szavakkal lehetne körülírni a tökéletes vízparti helyszínt. Idén ez a Jana Stég, mely napközben a nyugalom szigete, este azonban az önfeledt bulik színterévé válik. A vízre épített színpad olyan sorozatoknak ad otthont, mint a CityMatiné, vagy a Deep in the City – de itt mutatkoznak be az ország legkedveltebb klubjainak rezidensei is. A zenei paletta sokszínű (downtempo, chill, deep house, tech-house, EDM, r’n’b, breakbeat, hip-hop, garage stb.), a helyszín pedig magával ragadó, így biztos, hogy az egyik közönségkedvenc helyszín lesz.
Nagyon Balaton Terasz
A tavalyi évben bemutatkozó Nagyon Balaton Gasztroudvar átalakul, és a parton, valamint a Balaton vizére épült Teraszon elsősorban a balatoni borvidék legjobb pincészeteinek borait és pezsgőit, valamint a régió legjobb éttermeinek specialitásait kínálják majd, különféle hazai dj-k élő szettjeinek kíséretében. Ugyanitt a Nagyon Balaton szervezői rendhagyó tárlat és egyedi installációk segítségével mutatják be a Balaton Régiót, de megtalálhatók lesznek különféle hazai designerek, alkotóművészek Balaton tematikájú portékái, szuvenírjei is. A Nagyon Balaton Terasz szakmai és együttműködő partnere lesz az idei évben is a We Love Balaton, a Magyar Konyha, valamint a Balaton Kör.
Évek óta megfogalmazott rajongói kritika, hogy nincs a Soundon a tört ütemek híveinek dedikált önálló helyszín. A fesztivál egyik új és egyedi kialakítású helyszíne a drum and bass rajongóinak szívét melengeti meg. Itt lesz a Liquicity kiadó és Youtube csatorna vezetője Maduk, a belga Murdock, a RAM Recordsnál legutóbbi, ‘Saus’ című maxijával nagyot gurító June Miller, valamint a Noisia srácok igazgatta Vision kiadó két ifjú tehetsége, Posij és Fre4knc. A helyszínen a drum & bass minden irányzata képviselteti magát a külföldi vendégek mellett a stílus neves hazai előadóival az élen.
És egy szolgálati közlemény: A rendezvények hivatalos fizetőeszközei − a fesztiválkártyák mellett − a MasterCard PayPass egy érintéssel működő bankkártyák, melyek gyors és egyszerű készpénzmentes fizetést biztosítanak, hiszen fizetéskor csupán hozzá kell érinteni őket a kártyaolvasó terminálhoz. Azoknak a kártyabirtokosoknak, akik elvitték magukkal a saját, egyérintéses kártyájukat a rendezvényekre, fesztiválkártyát sem kellett kiváltaniuk: már meglévő MasterCard vagy Maestro egyérintéses kártyájukkal a fesztiválokon ugyanúgy fizethettek, mint a hétköznapi vásárlásoknál.
A képek a fesztivál hivatalos oldaláról származnak és természetesen csak a hangulat fokozása érdekében használjuk. Az új helyszínekről még nem készülhetett kép.