Ibsen Peer Gynt-jét vitte színre a Romániából érkező Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a hazai Forte Társulat október 13-án és 14-én a Thália Színházban a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretén belül. Nem is akármilyen módon.
A norvég származású Henrik Ibsen (1828-1906) már a maga korában nagyon modern dolgokról írt. A Nórában (Babaház) és a Hedda Gablerben a női emancipáció kérdéskörét feszegette, a Vadkacsában a moralitáson elmélkedett. A Peer Gynt ötfelvonásos drámai költeményét 39 évesen írta meg versben. Leginkább Madách Ember tragédiájához és Gulliver utazásaihoz hasonlít a mű, ám az emberi létezés értelmének keresése helyett inkább önmagunk megismeréséről szól.
Nagyon sok fiatal ugyanúgy küzd ma is a következő két kérdés felvetette problémával: ki ő és mi dolga a világban, avagy mi értelme élni. Peer Gynt is valahogy ezekkel a gondolatokkal küszködve indul útnak, miután megszöktet egy menyasszonyt és elcsábít egy keresztény lányt. Az erdőben magáévá teszi a manók királylányát, aki gyermeket szül neki, és megpróbálja a saját világába integrálni őt. Még fajuk jelmondatát is a füle mögé véseti: „légy magadnak elég”. Ezután a Nagy Görbe keresztezi útját, aki szintén elmélkedésre készteti csak annyit mondva: “Kerülj!”. Kunyhót épít, meggyászolja anyját, elkergeti sánta manófiát és megvetett személye miatt száműzetésre kényszeríti szerelmét, Solvejget, akit aztán rögtön el is hagy utazgatása kedvéért. Láthatjuk sikeres üzletemberként (már-már egyfajta Keresztapa szerepben), prófétaként Marokkóban a törzsfőnök lányának kegyeiért küzdve, az „önmagukba zárt ének császáraként” a kairói bolondokháza közepén, hajótörés közben, vagy a tisztítótűz küszöbén számot adva életről.
A részeges apa gyermekeként, lecsúszott családból származó Peer hiába lesz koldusból királyfi, majd ismét nincstelen, az önzés mindig előtérben van nála. Karaktere egy cseppet sem szerethető, sőt, kifejezetten taszítja a nézőt/olvasót. „Isten halott” – jelenti ki a kor egyik nagy filozófusa, Nietzsche. A vallásos gondolkodást és a bibliai értelmezéseket félredobva a főhős is a világi utakat keresi. Ebből eredően a realitás talaján mozogna, mégis mesevilágba menekül és skandináv mondákba kapaszkodik. Minden bűne ellenére anyja (Åse) és Solvejg szeretet megmenti őt a “sem a mennybe, sem a pokolba” nem kerüléstől.
A darabban megjelenő fantáziavilágot a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Forte Társulat gyönyörűen jelenítette meg, álomszerűvé téve a három és fél órás színművet, amely teljes (eredeti!) szövegkönyvvel dolgozott. A táncos jelenetek és a dalbetétek érdekes, modern világot teremtettek, míg a prózai elemek régies stílust kölcsönöztek a műnek. A színészek között – a szerepek nagysága ellenére sem lehetett különbséget tenni, ugyanolyan jól szerepelt mindenki. Egyes alakítások (mint Baczó Tünde őrültje, vagy Nagy Norbert e.h. Gomböntője) mélyebb benyomást keltettek az emberben, mint Balázs Attila Peer Gynt-ként. A koreográfiáért és az egyszerűnek tűnő, de mégis látványos jelmezekért külön dicséret illeti Horváth Csabát (aki egyben a darab rendezője is), valamint Benedek Marit. A díszlet legelgondolkodtatóbb része a „purgatóriumi jelenetben” megjelenő közlekedési lámpa volt, amely a Gomböntővel való dialektusban sárga, a sátánnal történő találkozásnál piros, a kedvessel való együttlétnél pedig zöld színre váltott.
A közönség szemmel láthatóan nehezen értelmezte a drámát. Többen hazamentek a szünetben, valamint az előadás alatt, lemaradva a kétségbeejtő katarzisról, amikor kiderül, Peer Gynt egész életében a manók mottója szerint élt, és valójában sosem találta meg igazán önmagát.
