Campus Fesztivál, a gigaházibuli

Először is, némi történelem. A Campus eredetileg egyetemvárost jelent, egy olyan helyet, ahol az oktatás és a kolik mellett közértek, pubok is megtalálhatóak, hogy a hallgatóknak mindenük meglegyen, el se kelljen hagyni az adott területet. A Campus Fesztivál szintén valami ilyesmi próbál lenni. Ha nincs is éppen minden a területén, az egyetemista életérzés feltétlenül jelen van. Nincsenek titkok: ez a fesztivál egyetemisták gyermeke.

Ha egy fesztivál életben akar maradni a piacon, egy jó brand mellett, évről évre megújuló programkínálattal kell előrukkolnia, ami fenntartja a közönség érdeklődését. Ezen kívül persze azt is okosan kell belőni, kiknek szánják a bulit, mennyi résztvevőt bír el a helyszín és mibe fog mindez kerülni. A szervezők ebben a témában nagyon következetesek, hiszen az egykori Vekeri Fesztiválból (ami ma már egy teljesen más rendezvény) az ország egyik legnagyobb fesztiváljává váltak. Ezt csakis a tudatos marketingnek és a „ne harapj többet annál, mint amit meg bírsz rágni” gondolkodásuknak köszönhetik.

Az idei Campus a látogatottságot tekintve a legnépszerűbb volt, ráadásul idén először csak a 0. napon esett az eső, így a headliner (fő fellépő) Apocalyptica koncertjét sem zavarta meg. Az elmúlt években a Nagyszínpad nem volt épp szerencsés helyzetben, hiszen minden alkalommal – matematikai pontossággal szombat éjjel érkezett meg az eső, amikor épp a legnagyobb név zúzott rajta.  A 2012-es Campus számomra valahol a kitartás jutalmának szimbóluma volt, hiszen minden rosszakarás, áskálódás és a „világválság” keresztnévre hallgató nehézség ellenére ismét belevágtak, és lám: “Veni, vidi, vici.”  („Jöttem, láttam, győztem.”) A programok üdítően színesnek tűntek, és embert próbálóan sok volt fellelhető belőlük. Értem ezt úgy, hogy nagyon jól jött volna Hermione idővisszatekerő medállja, hogy mindenhol ott legyek, ahol szerettem volna. A Campus másik varázsa, hogy bár sok helyszínt látogathatunk, nem kell hólyagosra gyalogolnunk a lábunkat, ugyanis a sátrakat pont úgy mérték ki, hogy közel legyenek, de épp ne zavarják egymást hangilag. Pár lépés a 30Y-tól, és már Brains-en is vagyok, ha épp olyan kedvem támad. A technikai paraméterek is megfeleltek a kor elvárásainak, minden színpad úgy szólt, ahogy kell. A Nagyszínpad: profi, nagy, drága, zúz, MEGHALSZ hangerő. Az Fm90 Színpad, ahol a helyi amatőr bandák kaptak fellépési lehetőséget (megjegyzem, nem jellemző minden fesztiválra, hogy lehetőséget biztosítson kezdő zenekaroknak!) már más, karcosabban, nyersebben, jóval kisebb költségvetésű technikával szólalt meg, ezzel is amolyan „back to the 80’-s”-es ízt adva a fellépőknek.

A számos rock és alternatív stílusú koncert mellett akadt házibuli, Dub, meg “nagyonhóz” partysátor is, így tényleg csak az nem érezte jól magát a fesztiválon, aki nem akarta. Amit felróhatnék a rendezvénynek, az ételkínálat, mert a kint létem alatt nem akadt sehol sem egy babgulyás-, vagy húsleves-stand. De ez már legyen az én bajom, hiszen nem enni mentem oda, ital meg volt fulladásig. Az árak a többi fesztiválhoz képest szerényebbek, persze itt sem 100Ft a sör, de megfizethető. Cserébe – tudatos döntésként! – nincs sok külföldi fellépő. Ennek a fesztiválnak tényleg a gigaházibuli érzéskeltés a lényege. Fanyalogni lehet, ám ugyanazzal az erővel örülni is. Én az utóbbit tettem, teszem és fogom is.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás