EFOTT pro-kontra

A Bánkitó Fesztiválról született kritikánk után úgy gondoltam, vessünk górcső alá egy nagyobb fesztivált is. S ha már lúd, legyen kövér: lássuk a hazai piac legnagyobb hagyományokkal rendelkező, legidősebb fesztiváljának pozitívumait és negatívumait!

Bizonyára mindenki sejti, hogy nem könnyű megszervezni egy ilyen volumenű bulit. Több tízezer ember, rengeteg program, színpad, miegymás, így a nagy számok törvénye alapján biztos, hogy lesznek olyan dolgok, amelyek valakinek nem fognak tetszeni. Ilyen például az ELTE Vízió adásaiban látható srác, aki a metált hiányolja.

Jelen cikkben viszont nem a programokkal szeretnénk foglalkozni, hanem az infrastruktúrával.

Talán nem meglepő, hogy a fesztivált évek óta nem bírják a megadott időben kinyitni. Nyilván nem viccből történik ez, bár lehet kevesebb hiszti lenne belőle, ha eleve nem delet, hanem délután hármat mondanak a közönségnek. Maximum lesz még pár percük egy kisebb pihenőre, vagy legnagyobb meglepetésünkre korábban nyitnák ki a kapukat. De aki régóta jár EFOTT-ra, vagy legalább elolvasta a régebbi cikkeket tudja, hogy ez így működik minden évben, erre számítani kell.

Ezen egyszer túl kellett esni, de voltak olyan problémák, amik ugyancsak folyamatosan jelen voltak. Ilyen a kártyapara. Évek óta jól működik a fesztiválkártyás fizetési rendszer. Gyors, pontos és kiszámítható. Persze ezt is bírálták, mert sokan nem tudták vagy elfelejtették visszaváltani a kártyát, bukva a letéti díjat és némi pénzt is, de most nem ez a lényeg. Bejött a PayPass, pontosabban az ezzel való fizetés lehetősége, ami a feje tetejére állította a világot. A MasterCard épp a fesztiválkártya hibáit kihasználva kampányolt a PayPass ellen, és szerintem ők sem gondolták végig, milyen konfliktushelyzetet hoztak ezzel létre. A probléma abból adódott, hogy a sört kedvezményesen adták, viszont csak ha bankkártyát használt az ember, amit előre kellett jelezni, mert a pénztárgépbe és a kártyaolvasóba is ezt az összeget kellett ütnie a pultosoknak. A vendéglátósok pedig (értelemszerűen – a szerk.) nem szerették ezt. Nem az a baj, hogy nem figyelték, milyen kártyát használok, hanem, hogy már elve blokkal adták a sört, amiből kezdődött azonnal a konfliktus. Ha már a vendéglátásnál tartunk, a következő probléma a repohár és annak a feltöltése volt. A műanyag felületre festettek egy fél literes jelzést, amit a helyek többsége nem vett figyelembe. Többször külön kellett szólni, hogy a fél liter az nem négy deci plusz hab. Tavaly kifejtették, hogy el vannak dobálva a korsók és a dobozos sörök is, ezért ez a megoldás játszik. Köszönetet kell mondanom egyébként a Kalinka Sátor csapatának, ahol mindig a vonalig ért a sör, és figyeltek a kártyára is.

A következő problémát az infrastruktúra színvonalában véltem felfedezni. Ugyan minden színpad környékére került néhány mobil wc, amiből persze sosem lehet eleget kihelyezni, de itt rendkívül kevés volt, és ami létezett, az se nagyon volt tisztítva. Bár napközben kevesen jártak a színpadok környékén, így nem látszott, hogy takarítanak-e vagy sem, de nem hiszem, hogy a több száz illemhelyet délután négyre ilyen szinten képesek lettek volna megpakolni a résztvevők. Kézmosási lehetőség pedig egyáltalán nem volt, csak a kempingben, ahol ugyan rengeteg mosdó és zuhanyzó volt, de csak egy helyen. Plusz pont, hogy meg tudták oldani a meleg víz ellátását is, bár olykor-olykor jó hatással volt az emberre a sima, hideg zuhany.

Megjegyezném – ami ugyan nem a fesztivál szervezőségének a hibája – , hogy a Barlangfürdő csúcsra járatása szerintem problémás volt. Azon túl, hogy minimum 30 percet álltunk sorba a napon a bejutáshoz, még ugyanennyi idő volt, hogy öltözőszekrényt is találjunk. A medencékben kellemetlenül sokan voltak az emberek, de a parton is nehéz volt helyet találni. A büfékben szintén olyan sorok álltak a napon, amit nehéz lett volna kivárni, sőt, sok helyen a rendelésfelvételt is megállították, mert annyira elúsztak. Mintha nem tudták volna, vagy nem számítottak volna a fesztiválozókra.

Ettől függetlenül nagyon komoly mennyiségű és minőségű program volt, inkább csak a személyes kedvencek hiányoztak. Tetszett, hogy későn kezdtek a színpadok, ami okán csak az első két zenekar játszott világosban, ami nekik is jó lehetett, illetve a tömeg is jobban jött a későbbi koncertekre. Mondjuk kifejezetten érződött, hogy melyik korai vagy késő éjszakai zenekarnak milyen rajongói bázisa van. Pozitívum még, hogy a koncertek után nem csak a szokásos elektronikus zenéket játszó helyek voltak, illetve kifejezetten preferálandó a Gasztrofaluban a magyar népzene először tánc- és énektanítással, később nótakaraoke-vel való népszerűsítése is. Külön kiemelném a turisztikai programokat, amik remekül ki voltak találva, és tökéletesen bemutatták a környék szépségeit és ízeit. Sajnálatos, hogy a Gasztrofaluban működő, délutáni kézművesprogramok kevésbé voltak látogatottak, amin talán segített volna, ha több etető hely lett volna ott. (Apropó, miért csak egy kajálda volt? – a szerk.)

Végül is azt kell mondjam, nem volt vészes. A konfliktusokat szépen elengedtük, és igyekeztünk jól érezni magunkat, ami egyáltalán nem volt nehéz. Jövőre folyatjuk!