Vannak zenekarok, akik szinte az EFOTT-tal párhuzamosak nőttek nagyra, és vannak akik még sosem koncerteztek ezen a fesztiválon. Egy közös található bennük, nélkülük kevesebb lenne az a néhány nap.
“Koncertekre szívesen járok, de inkább klubokba vagy stadionokba, fesztiválokra kevésbé. Zánkán idáig egyszer jártam, táborozni, de nem mondhatnám, hogy az jól sült el” – kezdi az énekes. “Az EFOTT-ra viszont, igaz egyelőre csak gondolatban, de nagyon készülök. Szeretnék önmagam lenni a színpadon, és miután kedvelem az elektronikus zenét, annak is inkább a dark változatát, valószínűleg ilyen hangszerelésben is hallhatják majd a dalaimat az odalátogatók. Fontos, hogy jól érezzem magam, hogy aztán ez átragadhasson a közönségre is, de azt gondolom, a fesztiválozók igazi cool arcok, nem lesz probléma. Nagy, fesztelen hangulatú bulira készülök!”
Természetesen nem lenne fesztivál az épp nemzetközi turnén koncertező Quimby nélkül sem. Ízelítőt kaphatunk az új lemezhez készülő dalokból is, de szokásukhoz híven – gondolom -, ismét egy felejthetetlen bulit csapnak, június 27-én.
A szervezők megkeresték a közel tíz éve szórakoztató Anna & the Barbies zenekart is, akik ugyan sosem léptek fel az EFOTT-on, de Zánkán megtudhatjuk, milyen koncert az, amit “fesztiválos zúzásnak” neveznek.
Sajnos a nemzetközi húzóneveket még nem ismerjük, de ennek a cikknek a végére már érződik, lesz mire tombolni június végén!