Színes mainstream-őrület

Az utolsó reggel is, mint minden nap, a Baross Rádió Vekker című műsorára ébredt az Egyetemisták és Főiskolások Turisztikai Találkozója, akkor még csak sejtve, hogy az utolsó nap nagyon kemény mainstream-áradatot hoz.

Az elmúlt évek során kevés olyan EFOTT-on voltunk, ahol ilyen messze volt a strandolási lehetőség, arról nem is beszélve, hogy belépős volt, ám úgy gondoltuk, hogy egyszer mindenképp ki kell próbálni, így a reggeli és a kávé után a Barlangfürdő felé vettük az irányt. Néhány megálló a helyi busszal, és már a sorban is álltunk. Igen, ez picit kellemetlen volt, hogy majd fél órás sort kellett kiállni a tűző napon, de az igazán kemény fesztiválozók a 0. napi beengedéskor már edződtek. Sajnos bent sem volt rózsásabb a helyzet. Az öltözők elfogytak, a medencék és az egész terület tömve volt, az ételt-italt kínáló standokat rögtön lehetett felismerni, hogy 30-40 ember ácsorog és vár. Lehet, hogy a korábbi napokban jóval kevesebben voltak a fürdőben, de látszott, hogy ezek az ellátóegységek nem voltak felkészülve ennyi emberre. Nem egy helyen állították meg a rendelésfelvételt, de volt, ahol hamar el is fogyott az étel. Persze ettől elvonatkoztatva gyönyörű a strand, így sokan lehetnek ott úgy, hogy majd visszajönnek, amikor nem lesz fesztivál és nyugodtan pihennek kicsit.

A fesztiválra visszaérve a Tökéletes helyettesek már a koncertjük vége felé közeledtek, ami nem volt rossz, leszámítva, hogy hiányzott a Kispál hintázása és Lovasi bugyuta dumája. Eközben a Halott Pénz pedig már a nagyszínpadot bitorolta, amit kevésbé értek, hiszen a csapat nagyon fiatal – bár az este többi fellépőjéhez ideális alapozásnak bizonyultak. Őket a Bëlga követte, akik hozták a szokásos hangulatot, megspékelve néhány liter szódával és pár karton pénztárgépszalaggal.

Utánuk következett a Color Party, ami mostanában egyre többször és több helyen fordul elő. Nem azt mondom, hogy nem érdekes, főleg akkor, ha benne is van az ember, de kezd kötelező elemmé válni. Az ételfestékkel színezett rizspor könnyen színét vesztette, de az ügyesebben tudták úgy dobni, hogy sokáig egyben maradjon – a fotósok legnagyobb örömére. Azt biztos viszont, hogy mindenki színes lett, nem csak a kijelölt területen, hanem annak a közelében is, ami igazán mókás látványt nyújtott.

Ezek után belefolytunk a fesztivál utolsó estéjébe. A Kaukázus zenekar hatalmasat zúzott, és bár egyszer Kardos-Horváth János azt mondta, hogy a Szalai Éva című számukat nem fogják már csak akusztikusan játszani, mégis ezzel indítottak. A Punnany Massif pedig egy számunkra meglepő koncertet adott. Eleve úgy gondoljuk, hogy nekik jól áll a koncertezés, hiszen itt meg tudják mutatni, mit tudnak élőben, de ahogy a szinte operára hasonló énekszó majd a kísérő magyar népzene megszólalt, nem igazán hittünk a fülünknek. Pásztor Anna idén is kitett magáért, bár némileg visszafogottabb volt, de egy teltházas koncertet adott, akárcsak a Magashegyi Underground és a Brains. Nem is értettük, honnan ez a sok ember, úgy, hogy a többi színpad sem kong az ürességtől.

A HÖOK sátorban a Splash, a Snap és a Kozmix hármas hozta el a kilencvenes évek hangulatát, majd a korábbi évektől eltérően a Ska-Pécs helyett a Magic Cats rockabilly trió zárta a koncertek sorozatát egy őrületes bulival.

Az együttesek fellépései után persze nem csendesült el a helyszín. Nagyjából ahonnan lehetett, onnan szólt valami zene, mindenhol nagyon sokan voltak, még a napközbeni Teqball “pályaként” üzemelő aszfaltcsíkon is, ahol ezen az éjszakán láttuk a legtöbb embert (10 fő), és úgy tűnt, hogy a dodgem és a körhinta is ezen az estén volt igazán csúcsra járatva. (Biztos mindenki el akarta fogyasztani a fesztiválkártyájáról a pénzt – szerk.)

Ami sajnálatos volt, hogy szép lassan kezdtek kifogyni a ciderből a pultok, és fura mód, az utolsó nap délutánján és kora estéjén láttuk a legtöbb, kvázi magatehetetlenül hentergő fesztiválozót, de erről a jelenségről egy későbbi bejegyzésben elmélkedünk majd.

Az EFOTT ugyan véget ért, de már nem kell egy kerek évet várni a következőre.