Site icon Socfest

Szürreális nyaralással nyit az EFOTT

A szervezők bejelentése szerint az állandóan megújuló fesztivál -1. és 0. napja olyan bulikkal várja a látogatókat, amelyekre korábban még nem volt példa. A tóparti strandolással dúsított fesztiválélmény mellett a bemelegítő első két napon egyszerre érezhetjük magunkat karneválon, házibuliban és táborban, összességében pedig egy szürreális nyaraláson.

Az EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) 2017-ben egészült ki plusz egy nappal, azóta kínál egy hatnapos, zenei, kulturális, sport, turisztikai és gasztro programokkal fűszerezett nyaralást a fesztiválozóknak. 2019-ben július 9-15. között lesz mindez, Velencén.

A hangolódásra mindig időt kell szánni, és idén szeretnénk ehhez olyan programokkal is hozzájárulni, amelyekre eddigi, több évtizedes történetünkben nem volt még példa. A -1., azaz a beköltöző napon egy utcakarneválon vehetnek részt a kempinglakók, a 0. nap nagy újdonsága pedig a GicccsParty lesz

Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.
Képek: Petik Tibor – Socfest – 2016

-1. NAPI UTCAKARNEVÁL során zenészek járják körbe a fesztivál területét síppal-dobbal-nádihegedűvel, hogy minden lézengő ifjút a tó melletti tábortűzhöz csábítsanak. Itt – már a hagyományoknak megfelelően – a közvetlen, baráti hangulat garantált, a zenei élményt pedig idén az MTV Europe Music Awards 2018-as legjobb magyar előadójának, a Follow the Flownak énekese, Szakács Gergő biztosítja, egy szál gitárral a kezében.

A giccses cuccokat kéretik nem otthon hagyni!

0. NAPI hangulatot – amikor már mindenki teljes fesztivállázban ég, hiszen másnaptól az egész rendezvényterület bevehető – egy sok szempontból felejthetetlennek ígérkező bulival spékeli meg a szervezőcsapat. A GICCCSPARTYRA keresztelt 3 órás atombuli ide-oda reptet majd az időben, EDM-től és a mai legnagyobb slágerektől a retróig. Az esemény házigazda-konferálója a youtuberek közé berobbanó Avram Latosca lesz, a zenei show-t Nikita és Adam Ajkay alapozza meg, majd tovább színesíti az AK26 és Nemazalány&LilG duó isA fiataloktól aztán a hazai retronagyágyúk veszik át a mikrofont, és indulnak élőben a legismertebb, és csak a legismertebb Komzix és UFO slágerek.

Mindeközben a ledfalon (amikor éppen nem egy külön ide gyártott giccses vizuál fut) élőben lehet a fesztiválozók SMS-eit olvasni, illetve greenbox segítségével a zenészekkel együtt táncolni. A szervezők előzetes ígérete szerint hang- és képi effektekből, stroboszkópból-sokkolóból, UV-ből, konfettiből, szalagágyúból, hovatovább színlövelő pisztolyból nem lesz hiány, de azon sem kell meglepődni, ha egy csillámpóni szalad majd felénk – hiszen ott, ahol egyszerre fér meg a „Petőfi Sándor” és a „Napolaj”, ott akármi-bármi is megtörténhet. A szervezők kérik, hogy a fesztiválozók hozzák magukkal csilivili ruháikat, vicces jelmezeiket, giccses, villogó és egyéb módon feltűnő eszközeiket, kiegészítőiket.

Exit mobile version