Sose késő alapon, idén jutottam el életem első FEZEN-jére, viszont barátnőm, és az ő ismerősei révén egy már rutinos FEZEN járó gárda segített abban, hogy eligazodjak.
Az időjárás nem kedvezett a FEZEN Fesztivál pénteki napjának, délután még csak úgy hébe-bóba szemerkélt, de az éjszaka folyamán már többször leszakadt az eső Székesfehérváron. Annyiból azért még így is szerencséje volt a közönségnek az időjárással, hogy az a nagyszínpados előadókat javarészt megkímélte a nagyobb csapadéktól. Így az este hátralevő részében a sátrakban (legalább is kívülről) nem áztak el a fesztiválozók.
A Leander Kills volt az első előadó, akinek a produkciójába belehalgattunk. A Hydro – Pierre Mouton Sátor megtelt a srácok fellépésére, akiknek sikerült jól megalapozni az este hátralevő részét a közönség számára. A sátor fülledt melegét a Fehérvár színpad előtti szellősebb térre cseréltük le, és egy Lord koncerttel folytattuk a hangolódást az este hátralevő részére, ami érdemben számunkra gyakorlatilag a Ministry koncertet jelentette. A Lord koncertet hallgatva, őszintén szólva nem volt az a kimondott érzésem, hogy a magyar heavy-metal egyik álló csillagának számító bandát hallgatom. Mivel azonban a zenekar 45 éves fenállása óta ez volt az első koncertjük, amin részt vettem, nem lenne korrekt ez alapján megítélni őket. Ez a műfaj engem sohasem vonzott, a nálam egy-két generációval idősebb, törzsközönségnek számító korosztályban azonban sok szép régi emléket idézhetett fel.
A Lord után belehallgattunk a Quimby fellépésébe a Harman színpadon. Hazánk egyik legnépszerűbb koncertzenekarára természetesen ez alkalommal is sok ezer ember volt kíváncsi. A fehérvári közönség nagyon lelkes és hálás volt a Quimby fellépéséért, akik nagy átéléssel, és a tőlük megszokott profi előadással hálálták meg rajongóik szeretetét. A koncert egyébként elképesztően látványos színpadi vetítés, és egyéb szemetgyönyörködtető látványelem kíséretében telt.
A Quimby után nyargaltunk is át a Fehérvár színpad elé, hogy az első sorból élvezzük az amerikai Ministry koncertjét, amire már lélekben hetek óta készültünk. Számomra viszonyítási pont volt a zenekar tizenkét évvel ezelőtti Sziget fesztiválos koncertje. A Ministry idén hatvanadik életévét taposó legendás énekese, Al Jourgensen legutóbbi találkozásunk óta úgy tíz kilóval lett szegényebb, egy újabb arctetoválással pedig gazdagabb. 2012-ben elhunyt az együttes gitárosa, Mike Scaccia. Jourgensen, több mint négy évvel legjobb barátjának halála után kezdett bele a Ministry 14. stúdióalbumának elkészítésébe, amelyik AmeriKKKant címmel idén márciusban jelent meg. A Ministry aktuális hét tagú felállásában két korábbi Prong tag is megfér, Tony Campos basszeros mellett John Bechdel billentyűs is immár harmadszor tért vissza ide. Trump elnöksége új témákkal szolgált a politikai üzeneteket előszeretettel közvetítő banda számára. Az énekes a színpad két oldalán elhelyezett, felfújható, Trump frizurájú óriás csirkét rugdosva és ütögetve vezette le az indulatait, ami egyszerre volt vicces és kicsit bizarr is. A koncerten természetesen elhangzottak a Ministry legkedveltebb slágerei, mint például a, Twilight Zone, Punch in the Face, Senor Peligro, LiesLiesLies, Rio Grande Blood, N.W.O, Twilight Zone, Thieves, az új albumról pedig az Antifa című szám. Úgy tűnt, hogy a zenekar tagjai is élvezik a koncertet, számukra sem mindennaposak azért az európai fellépések. Számomra pedig mindenképpen egy életreszóló élmény volt több mint tíz év után újra élőben látni egyik kedvenc zenekaromat. A koncert után Tony Campos jóvoltából még egy kedves kis koncertereklyére is szert tehettem egy gitárpengető képében, ami pontosan a felemelt kezemben landolt.
A Ministry koncert után még erős izgalmi állapotban tértünk vissza a Hydro – Pierre Mouton Sátorba, és meghallgattuk A Brains-t, akik ismét fergeteges hangulatot csináltak, és alaposan megtáncoltatták a közönségüket. Nem emlékszem, hogy korábban lettem volna Brains koncerten, és őszintén szólva, a mostani koncertjüket látva kétlem hogy egy ilyen jellegű audio-vizuális élményt el lehetne felejteni. Nagyon profi zenakar, jó ritmusú, pörgős és táncolható számokkal, amelyeket nagy átéléssel adnak elő, úgyhogy el kell ismerni, hogy kevés olyan zenekar van, ami ennyire fesztiválra való lenne, mint ők. A Brains után, megkésve bár, de nem megtörve, az Anna & The Barbies lépett színpadra a sátorban. Az ő koncertjeiken az egyik legnépszerűbb látvány- és hangulati elem értelemszerűen Pásztor Anna énekesnő, aki azon előadók egyike, aki mindig kiteszi a lelkét a színpadon, és nagyon jó érzékkel teremt közvetlen kapcsolatot a közönségével.
Aprópó közönség. A FEZEN pénteki napján a fellépőkön kívül egyértelműen a közönség tette rám a legmélyebb benyomást. Azt hiszem nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy ezek a fehérváriak tudnak inni és bulizni is. Tényleg őrületes nagy ugra-bugrálások, sikoltozás cunamik, és tapsviharok közepette telt az utolsó két említett koncertünk, és az azt követő trash-party a sátorban. Az hiszem, a nap végére sikerült megértenem miért is számít sok fehérvári számára évről-évre kötelező programnak a FEZEN, amire joggal lehetnek büszkék.